Horogdobás és harmonika

Tony Lavelli neve talán keveseknek lehet ismerős, pedig a Boston Celtics korai történelmének egyik fontos alakja volt ő. Lavellit a Yale egyetemről választotta ki az 1949-es draft 1/4-es jogával a Celtics, és bár egyeteme történetének egyik legjobb játékosa volt, saját bevallása szerint az akkori mezőny egyik legjobb dobója, és állítólag a leghatékonyabb horogdobás is az övé volt akkoriban, a Boston más miatt (is) rá szavazott.

Akkoriban még a Celtics finoman szólva sem volt az az "aranycsapat", amely közel 10 évvel később lett, az akkori történetírók szerint elég komoly veszély fenyegette őket, hogy feloszlanak vagy költözniük kell, mert nem volt túl nagy érdeklődés irántuk Bostonban. Lavelli azonban nemcsak jó kosaras volt, hanem zenész is, harmonikán játszott, ezért a félidőkben ő bizony nem az öltözőbe ment, hanem elővette a hangszerét és mini-koncertet adott a közönségnek, plusz szórakoztatás gyanánt - szerződése alapján 125 dollárt kapott ezért fellépésenként.

Mivel a hírek szerint nagyjából két tucat ilyen műsora volt az idény során, elég szép pénzt keresett csak ezzel is. 66 esztendővel ezelőtt, 1949. december 22-én pályafutása egyik legjobb estéjét produkálta, a Boston 87-69-re verte a későbbi ősi riválist, a zsinórban második bajnoki címe felé haladó Minneapolis Lakerst, ő pedig 26 ponttal vette ki ebből a részét - kétszer dobott 28 pontot, ezeket leszámítva ez volt a legtöbb tőle - úgy, hogy a félidőben ezen a meccsen is ment tőle a műsor.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy más világ, más NBA volt még ekkor, de a tehetségesnek tartott játékos sem bírta a "kétfrontos megmérettetést". Mivel a zene volt az első szerelme, így 1950-ben a New York Knickshez igazolt, hogy közelebb legyen a Juilliardhoz, ahol órákat is vett aztán. Járt a Knicksszel az 1951-es döntőben, három mérkőzésen játszott a Rochester Royals ellen 4-3-ra elveszített fináléban, majd befejezte a játékot az NBA-ben. Az Egyetemi All-Star válogatottnak volt tagja az 50-es évek közepéig, akik sokat játszottak a Harlem Globetrottersszel, utóbbiaknál is sokszor fellépett vendégművészként, később pedig két lemezt is kiadott.
 

A Boston számára ennél "valamivel" fontosabb dátum az 59 évvel ezelőtti, 1956. december 22-e, ekkor mutatkozott be ugyanis minden idők egyik legjobb játékosa, a csapattal 11 bajnoki címet nyerő Bill Russell. A centerlegendát rögtön a mély vízbe dobták, hiszen a St. Louis Hawks és a szintén legendás Bob Pettit ellen kellett helyt állnia. Russell 16 perc alatt 3/11 volt mezőnyből és 0/4 a büntetővonalról, így végül csak 6 ponttal zárt, de alig több mint negyed óra alatt leszedett 21 pattanót, csapata pedig nem kis mértékben ennek köszönhetően nyert 95-93-ra. A két gárda a következő években ádáz küzdelmet vívott egymással, hiszen 5 év alatt 4 döntőt játszottak a felek egymás ellen, ebből egyet megnyert a Hawks, hármat pedig a Boston (az ötödik finálét is a Celtics "vitte"). Egy videót nézhettek meg róla 1956-ból (az első meccséről sajnos nincs felvétel):