Kiket is előzött meg idén Dirk Nowitzki?

Az alapszakasz kezdete előtt átböngésztük az NBA örökranglistáit, és már akkor feltűnt, hogy a Dallas német klasszisa a pontlista 17. helyéről akár a Top10-be is előrejöhet. Ez ma hajnalban bekövetkezett, érdemes feleleveníteni, hogy ki volt az a hét legenda, akit Nowitzki megelőzött – csak hogy lássuk, milyen társaságon lépett át minden idők legeredményesebb európai NBA-játékosa. 

 

1. Jerry West

A csak Logo-nak becézett hátvéd (sziluettje látható az NBA logóján) 1960 és 1974 között, kizárólag a Lakersben játszott. Többek között arról híres, hogy nyolc NBA-nagydöntőt vesztett el, javarészt a Boston Celtics ellen. A liga történetének első Finals MVP díját ő kapta meg 1969-ben – stílusosan egy elvesztett finálé után. Az 1971-72-es, 69-13-as alapszakaszt futó legendás Lakers agya, később évtizedekig a csapat general managere – olyan csapatokat hozott össze, mint a Showtime Lakers vagy a Shaq-Bryant duóra épülő gárda. 

Előzés: 2013. november 12.

2. Reggie Miller

Az Indiana Pacers történetének legfontosabb játékosa 1987 és 2005 között szolgálta a csapatot, ez idő alatt egy nagydöntőben jártak, illetve számos emlékezetes playoff-csatát vívtak meg. Miller nem csak az alapszakaszokban, de a rájátszásokban is a hidegvérű, egyszemélyes kivégzőosztag szerepét alakította, az „utolsó dobásokban” az NBA egész történetében az egyik legjobb volt – hosszú ideig vezette az NBA örökranglistáját bedobott hármasokban. 

Előzés ideje: 2013. november 20.
 


3. Kevin Garnett

A ma is aktív KG 1995-ben érkezett a ligába, 2007 nyaráig szolgálta a Minnesota Timberwolvest, majd az újjáépítés keretében Bostonba cserélték, ahol 2008-ban bajnoki címet, Év Védője Díjat nyert. A 2004-es év MVP-je a liga elmúlt 20 évének meghatározó alakja, aki félelmetesen sokoldalú játéka mellett valódi szakmai példaképpé is vált a fiatal magasemberek között. 

Előzés ideje: 2013. november 25.
 


4. Alex English

A kevéssé ismert kiscsatár 1976-ban, a második körben draftolva került az NBA-be, ám valódi karrierje 1980-ban kezdődött, amikor leigazolta a Denver Nuggets. A nagyszerű csuklóval megáldott English 1981 és 1990 között utolsó évét leszámítva egyetlen szezonban sem dobott 23.8 pont alatt, 1982-83-ban pedig gólkirály volt. A zsinórban nyolcszoros (1982-89) All-Star a mai napig a Nuggets legeredményesebb játékosa, 2-es mezét pedig visszavonultatták. 

Előzés ideje: 2013. december 23.

5. John Havlicek

Hondo a Celtics történetének egyik legnagyobbja, 1962 és 1978 között szerepelt a Bostonban. A hátvéd-kiscsatár volt első éveiben a mai hatodik emberek prototípusa, majd a Bill Russell-féle nagy generáció visszavonulása után a hetvenes években (1974, 1976) már mint a csapat alapembere nyert bajnokságokat – összesen nyolc gyűrűje van. 1974-ben Finals MVP, sorozatban 13-szor All-Star, nyolcszor az év védőcsapatainak tagja. Emellett számos óriási játékost megelőzve a Boston történetének legtöbb pontot szerző kosarasa. 

Előzés ideje: 2014. március 12.

6. Dominique Wilkins

Wilkins a 80-as évek egyik legnagyobb sztárja, a pontlistákon és a zsákolóversenyeken a korai Michael Jordan legnagyobb ellenfele. A kiscsatár mai napig a Hawks legeredményesebb pontszerzője, 1982 és 1994 között viselte a csapat mezét, 1986-ban gólkirály, emellett zsinórban kilencszer hívták meg az All-Starra. Karrierje vége felé súlyos Achilles-ín szakadásból is vissza tudott térni, 1996-ban a Panathinaikosszal Euroligát nyert, mint a csapat legjobb játékosa. 

Előzés ideje: 2014. április 4.
 


7. Oscar Robertson

Robertson már önmagában azzal is egyedülálló játékos lenne az NBA történetében, hogy az 1961-62-es évadban tripla-duplát átlagolt (30.8 pont, 12.5 lepattanó, 11.4 gólpassz), de Big O sokkal több volt egy statisztika-gyárnál: az NBA történetének egyik legsokoldalúbb játékosa. A Cincinnati Royals, majd a Milwaukee Bucks színeiben 12-szeres All-Star, sorozatban kilencszer az év legjobb ötösének tagja, hatszoros gólpasszkirály. 1960 és 1970 között a Royals, 1970-74 között a Bucks játékosa volt, a Milwaukee-nál az 1-es, a Royals jogutódjánál, a Kingsnél a 14-es mezszáma van visszavonultatva – sőt, utóbbi csapatnál a mai napig ő a pontrekorder.

Előzés ideje: 2014. április 8.
 

A következő áldozat lehet: Hakeem Olajuwon, akitől Nowitzki 232 pontra van lemaradva, azaz ha a német egészséges marad, akkor már novemberben előreléphet a 9. helyre. 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus