Kobe és Jamison nagy csatája, Bryant 30000. pontja

Tegnap volt 14 esztendeje, hogy Kobe Bryant és Antawn Jamison is 51 pontig jutottak - ugyanazon a mérkőzésen.

2000. december 6-án egy óriási csatának lehettek szemtanúi az Oaklandbe kilátogató szurkolók, a Golden State Warriors ugyanis a Los Angeles Lakerst fogadta. A hazaiak hosszabbítás után nyertek 125-122-re, de ennél is emlékezetesebb volt Kobe Bryant és Antawn Jamison különcsatája: mindkét játékos 51 pontot ért el az összecsapáson. Bryant 51 perc alatt 18/35-ös mezőny-, 2/7-es tripla- és 13/13-as büntetőmutatóval zárt - volt még 8 gólpassza, 7 lepattanója, de 8 eladott labdája is.

Az akkor a Golden State egyik óriási reménységének számító Jamison 21/29 volt a mezőnyből - ebből 2/5 volt a tripla - és 7/8 a büntetővonal mögül. Volt még 13 pattanója, 5 gólpassza, de 4 eladott labdát nála is feljegyeztek az 53 játékperc alatt. A liga történetében mindössze negyedjére fordult elő, hogy ugyanazon a meccsen két különböző csapatban játszó játékos is elérjen legalább 50 pontig - ezt megelőzően utoljára 38 esztendővel korábban, 1962 decemberében. Jamison óriási formában volt ebben az időszakban, hiszen a Lakers ellenit megelőző találkozón, a Seattle Supersonics ellen is 51 pontot ért el.

 

Bryant nem sokára megelőzi Michael Jordant a pontlistán, és már csak Karl Malone és Kareem Abdul-Jabbar lesznek előtte. Pénteken volt két éve, hogy Kobe eljutott a 30.000 pontig: a New Orleans Hornets elleni találkozón dobta azt a ziccert, amivel átlépte ezt a határt a liga történetének ötödik játékosaként. Bryant egy rekordot tart ezzel kapcsolatban: 34 évesen és 104 naposan ért el ennyi pontig, ezzel ő a legfiatalabb, akinek ez sikerült - Wilt Chamberlain 35 évvel és 179 nappal tartotta az addigi rekordot.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus