Minden idők legbotrányosabb kosármeccse(?)

Tegnap ünnepelte 63. születésnapját a játékosként négyszeres All-Star, vezetőedzőként a ligában 11 évet lehúzó, jelenleg szakkommentátorként dolgozó Doug Collins, aki az egyik főszereplője volt minden idők egyik legnagyobb vihart kavart kosármeccsének, az 1972-es olimpiai finálénak. Ezt az összecsapást, illetve Collins pályafutását elevenítjük fel most.

Collins még az Illinois State egyetem játékosa volt, amikor bekerült az 1972-es olimpiai csapatba. Az amerikai válogatott veretlen volt a müncheni olimpia előtt, soha nem kaptak még ki az ötkarikás játékok történetében. Itt sem volt semmi gondjuk, hiszen többnyire könnyedén verték ellenfeleiket, 7-0-s mérleggel kerültek az elődöntőbe az A csoportból. A négy között az olaszokat is 30-cal verték, ám a döntőben az a Szovjetunió várt rájuk, amely szintén 8-0-s győzelem-vereség mutatót ért el eddig a pontig. A finálé aztán minden idők egyik, ha nem a leghírhedtebb (olimpiai) kosármeccsévé fajult, ezt láthatjátok most teljes egészében, illetve egy valamivel rövidebb formában is:

A drámai meccs után Collins még egy évet töltött az egyetemen, majd az 1973-as draft 1/1-eseként a Philadelphia Sixershez került - ledraftolta a Denver Nuggets, majd a New York Nets is az ABA-ben, de ott soha nem játszott. Nyolc idényt húzott le a ligában, mindet a Sixersnél. Második szezonjában már 18 pontos játékos volt, és 18-20 pont között átlagolt öt szezonon keresztül folyamatosan. Négyszer meghívták az All-Star gálára, egyszer pedig döntőt játszhatott a Phillyvel - 1977-ben a Bill Walton vezette Portland TrailBlazers felülkerekedett rajtuk. 1978/79-ben súlyos sérülést szenvedett, így utolsó három évében mindössze 95 meccset játszott összesen, 1981-ben pedig visszavonult a játéktól.

Két egyetemen is dolgozott segédedzőként, mielőtt 1986-ban kinevezték a Chicago Bulls vezetőedzőjének. Mindhárom idényében rájátszásba került Michael Jordanékkel, mindháromszor egy körrel tovább jutottak, mint egy évvel azt megelőzően, de 1989-ben így is menesztették - a helyére jött Phil Jackson, akivel aztán a két three-peat. 1995-ben a Detroit Pistons kispadját kapta meg, és bár 1997-ben még a keleti együttest is irányíthatta az All-Star gálán, két első körös búcsú, illetve az 1997/98-as idény 21-24-es nyitánya után menesztették. 2001-ben a Washington Wizards vezetőedzője lett, ő irányította a fővárosiakat Jordan visszatérésekor, de miután minden idők legjobbja 2003-ban végleg visszavonult, ő is távozott. Legutóbb a Philly trénereként láthattuk edzői szerepkörben, de három idény után itt is megköszönték neki a munkát. Jelenleg az ESPN csatorna egyik szakértőjeként tevékenykedik. Isten éltesse sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus