Nash 41, Zo 45 esztendős

Tegnap ünnepelte 41. születésnapját a kanadai legenda, Steve Nash, ma Alonzo Mourning lett 45, míg Klay Thompson 25 esztendős.

Steve Nash a Brit Nemzetközösség "mintaterméke": 1974-ben Dél-Afrikában született, angol apától és walesi anyától, majd a család Nash másfél éves korában elköltözött Kanadába. A későbbi klasszis 13 éves koráig nem is kosarazott, csak focizott és hokizott, egészen kivételes gömbérzékének köszönhetően egyébként mindenféle futball-trükköt a mai napig képes megcsinálni. Szerencsére azonban a kosárlabdában képzelte el a sportjövőjét, és a kaliforniai Santa Clara Egyetemen kapott ösztöndíjat. Négy évet húzott itt le abban a korban, amikor a játékosok már 18-19 évesen, egyenesen a középiskolából mentek az NBA-be – de jól döntött, mert egyrészt megszerezte a diplomáját szociológiából, másrészt a relatíve kiscsapatnak számító USC-ből is a 13. helyen vitte a Phoenix Suns minden idők egyik legerősebb draftján, 1996-ban.

Első Suns-időszaka (1996-98) nem volt sikertörténet. Alapvetően a korszak egyik legjobb, bár sok sérüléssel bajlódó játékmestere, Kevin Johnson cseréjeként játszhatott, majd előbb Sam Cassell, utána Jason Kidd került elé a rangsorban. Nash néhány percet kapott csak a meccseken. 1998 nyarán egykori egyetemi barátja, Donnie Nelson addig kapacitálta édesapját, az akkor a Dallas Mavericksnél vezetőedzőként és GM-ként dolgozó legendát, Don Nelsont, hogy az néhány játékosért és egy elsőkörös draftjogért megszerezte az ekkor már 25. évében járó játékmestert. 

A lehető legjobb húzás volt ez, különösen azért, mert a Buckstól ugyanekkor megszereztek egy eléggé ismeretlen német újoncot, Dirk Nowitzkit is. A két játékost egyszerre mutatták be a csapatnál, akik össze is barátkoztak – a mai napig nagyon jóban vannak. Az első két év az ismerkedéssel, belerázódással telt, Nash elég sokat is volt sérült – a 2000-2001-es szezonban azonban megfordult a csapat szerencséje. Mark Cuban ekkor vásárolta meg a csapatot, a Steve Nash-Dirk Nowitzki tandem mellett pedig Michael Finley is remek idényt futott, és Juwan Howard segítségével playoffba jutott a gárda. Nash a következő évben tovább javult, ennek köszönhetően All-Star lett és beválasztották az év Harmadik Csapatába. A következő évben ezt megismételte, de a 2003-04-es év rosszul sikerült a számára: Antoine Walker és Antawn Jamison érkezésével átalakult a Dallas játéka a rengeteg scorer miatt. 

2004 nyarán a sorozatos playoff-kiesések okaként a már 30 éves irányítót találták meg. A Phoenix Suns hatéves, 63 milliós ajánlatát a Dallas nem meccselte, így a játékmester visszatért egykori csapatához. Az előző évben 29-53-as mérlegű csapatban rengeteg tehetséges játékos (Stoudemire, Marion, Joe Johnson, Leandro Barbosa) futkározott, Mike D’Antoni fejében megvolt a rendszer – már csak az agy hiányzott. Ez volt Steve Nash, akivel 62-20-as évadot csinált a Phoenix 2004-05-ben, a kanadai varázsló pedig általános meglepetésre (de jogosan) megkapta az MVP címet. A Spurs ugyan kiütötte őket a főcsoportdöntőben, de a jövő fényesnek látszott Phoenixben. 

Második phoenixi szezonja közel sem volt diadalmenet annak ellenére, hogy megkapta második MVP-díját is – aminek jogosságát többen vitatták. Azt viszont a javára kell írni, hogy az egész szezonra kidőlő Amar’e Stoudemire nélkül ugyanoda, a nyugati főcsoportdöntőbe kormányozta a Sunst – itt azonban Nowitzki és a Mavericks útjukat állta. A következő két szezonban előbb a második playoff-körben esett ki a Suns a Spursszel szemben (Robert Horry emlékezetes módon ütközte le Nasht, akinek több csapattársa is engedély nélkül a pályára rohant, így eltiltották őket), majd 2008-ban már az első körben. 

2009-ben be sem jutott a Suns a playoffba, Nash egyre többet bajlódott a derekával - azonban 2010-ben még egyszer nekidurálta magát a Nash, Stoudemire és a veterán Grant Hill játékára alapozó csapat, és elment a főcsoportdöntőig, többek között a Spurs testén keresztül. A Kobe Bryant vezette Lakers már sok volt nekik, és a nyáron Stoudemire is távozott New Yorkba. 

Nash ekkor már 36 éves volt, egyre több egészségügyi problémával, és bár a Suns nagy tisztelettel bánt vele, egyértelmű volt, hogy nem ő a jövő. 2012 nyarán távozott is Los Angelesbe, ahol úgy tűnt, még egyszer nekirugaszkodhat a bajnoki címnek Kobe Bryant és Dwight Howard oldalán. Ebből végül nem lett semmi, többek között azért, mert Nash egyik sérülésből a másikba esett. Ebben az idényben megpróbálkozott a visszatéréssel, de újabb sérülése azt jelentette, hogy a játékmester befejezte karrierjét, az aranysárga-liláknál három szezon alatt összesen 65 meccset játszott.

Amire viszont büszke lehet: 2 alapszakasz MVP cím, nyolc All-Star meghívás, hét All-NBA csapattagság, öt passzkirályság, J. Walter Kennedy Díj. Emellett négy idényében (2005-06, 2007-08, 2008-09, 2009-10) érte el az 50-40-90-es bravúrt, azaz 50 százalék felett dobott mezőnyből, 40 felett a triplavonalon túlról, és 90 felett büntetőből – rajta kívül csak Larry Bird hajtotta végre ezt a bravúrt egynél többször, de a Celtics legendájának is csak kétszer jött össze. Nem rossz adatsor egy olyan játékostól, aki Kanadában tanulta meg a játékot, és 25 éves korában kezdődött el az érdemi NBA-karriere.

 

A Georgetown centerműhelyének egyik legjobban sikerült "terméke", Alonzo Mourning az 1992-es drafton másodikként kelt Shaquille O'Neal mögött, és azonnal a Charlotte Hornets legnagyobb sztárja lett. Mindhárom itt töltött évében 21 pont, 10 pattanó és 3-3.5 blokk körül átlagolt. Első idényében rögtön kulcsszerepet játszott a PO-ban is: az ő buzzer-beaterével nyertek 104-103-ra a Boston Celtics elleni első kör negyedik meccsén, ezzel 3-1-gyel tovább is mentek - a Knicks 4-1-re győzte le őket a keleti elődöntőben.

Második és harmadik évében már az All-Star gálán is ott volt, az 1994/95-ös idényben viszont egyre nagyobb lett a feszültség Larry Johnson és közte, a szerződéshosszabbításról sem sikerült megegyeznie a Hornets-cel, ezért 1995 nyarán a Miami Heathez cserélték többek között Glen Rice-ért és egy 1996-os első körös pickért cserébe.

Itt töltött hét idénye volt talán pályafutásának legjobb része, hiszen további 5 alkalommal volt ott az All-Star gálán, kétszer, 1998/99-ben és egy évvel később a liga legjobb dobásblokkolója lett, mindkétszer beválasztották az év legjobban védekező csapatába, sőt, mindkétszer övé lett az Év Védője díj is. 1998/99-ben az All-NBA első csapatnak volt a tagja, egy szezonra rá pedig a másodiknak.

Ebben a szakaszban is voltak legendás meccsei Mourningnak, és talán a New York Knicks elleni rivalizálás marad a legemlékezetesebb: 1997-ben és 1998-ban is verekedésbe torkollott a két gárda PO-ütközete, amely a korszak egyik legnagyobb háborúja volt.

2000 nyarán kezdődtek problémái, ekkor diagnosztizáltak nála az orvosok egy súlyos vesebetegséget, ami miatt 2000/01-ben csak 13 meccset játszott, majd a teljes 2002/03-as szezont kihagyta. 2003 nyarán lejárt szerződése, 4 évre aláírt a New Jersey Netshez, de még ebben az évben visszavonult. Megműtötték, vesetranszplantáción esett át, és 2004 nyarán újra visszatért a Netshez. Év közben cserét kért, így többek között őt adták a Raptorsnak Vince Carterért cserébe.

Mourning soha még csak meg sem jelent a Torontónál, azonnal kivásárolta őt a kanadai együttes, így visszatért a Heathez. Jóval kisebb szerepet töltött be a floridaiaknál, de így is kulcsjátékosa volt a 2006-ban bajnokságot nyerő együttesnek. 2007/08-ban még ott volt a parketten, 2009 januárjában viszont bejelentette, hogy végleg visszavonul. Azóta a Heatnél a játékosok fejlődésért felel, és a közösség és a csapat közötti kapcsolat tartásában, javításában is nagy szerepe van, tavaly pedig beválasztották a Hírességek Csarnokába!

 

Hozzájuk képest egyelőre nem sok mindent ért el, de egyre nagyobb sztár lesz a ma 25 esztendős Klay Thompson. A Golden State Warriors dobóhátvédje a 2011-es draft első körének 11. helyén kelt el, és azonnal elég sok lehetőséget kapott - első három szezonjában mindössze egy meccsről hiányzott, csak 37 meccsen nem volt kezdő, és 24.4, majd 35.8 percet átlagolt összecsapásonként. Meg is hálálta a bizalmat, folyamatosan nőtt pontátlaga, 40% alatt pedig egyik idényében sem triplázott.

Ebben az idényben aztán szintet lépett a nemcsak külső dobásairól, de egészen jó védekezéséről is híres hátvéd, aki Steph Curryvel a liga legjobb hátvédduóját alkotja jelenleg. Idén 22.4 pontot hoz a konyhára csapatának meccsenként, 44.5%-kal dobja a hármasokat, és összességében 60.4%-os TS-sel dolgozik - megérte neki a nyáron maximum szerződéshosszabbítást adni, egyelőre megszolgálja a pénzét. Ott volt a világbajnokságon is a Team USA-jel, karrierje során először választották All-Starnak ebben az idényben, a Sacramento Kings ellen pedig NBA-rekordot döntött - 37 pontot szórt csak a 3. negyed folyamán.

Isten éltesse mindhármukat!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus