Shaq-et felhúzták

Ma hajnalban a Dallas Mavericks elleni összecsapás nem csak a Lakers győzelme miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert a Los Angeles Lakers visszavonultatta Shaquille O’Neal 34-es mezét

A korszakos center 1996 és 2004 között játszott a csapatban, amelynek színeiben 4 nagydöntőt játszhatott, ebből hármat meg is nyert – mindháromszor őt választották a Döntő MVP-jének. Emellett 2000-ben az alapszakasz MVP címet is begyűjtötte, 2000-ben és 2004-ben pedig All-Star MVP-nek is megválasztották.

Valószínűleg a következő heti Shaqtin-A-Foolban is benne lesz: 8 év nem múlik el nyomtalanul. Jose Calderont, a Detroit Pistons irányítóját idén cserélte el a Toronto Raptors, ahol 2005 óta játszott. A spanyol játékmester most először tért vissza régi sikerei színhelyére, és az F1-es Lewis Hamiltonhoz hasonlóan ő is eltévesztette a "garázsát".

Barack Obama húsvét alkalmából szokásos fogadását tartotta gyermekeknek a Fehér Ház kertjében – ebből az alkalomból beállt kicsit dobálgatni is. Az elnök ezúttal nem csillogtatta meg kosaras tudását…

Rossz világ jár a rutinos NBA-bírókra. Nemrég Carlos Boozer gyomrozta meg véletlenül Danny Crawfordot, a Bucks-Bobcats meccsen pedig Bill Kennedy rögtön a feldobás után kifeküdt egy Larry Sanders-könyököstől.

Miamiban egy pillanatra visszarepültünk az időben: a Knicks-es Kenyon Martin tette poszterre a Heat-es Chris Andersent. Ilyen anno csak edzésen fordulhatott elő, hiszen K-Mart és Birdman sokáig együtt húzták a Denver Nuggets szekerét…

Ugyanezen a meccsen sérülés miatt nem lépett pályára a Heat két ásza, LeBron James és Dwyane Wade – ott volt viszont a túloldalon Carmelo Anthony, aki kerek 50 pontot hintett be!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus