Sorsfordító cserék napja

Kezdjük egy pikáns cserével: 1999. augusztus 5-én az Orlando Magic az 1995-ös döntős csapat utolsó jelentős mozaikját is kivette a csapatképről: Anfernee "Penny" Hardaway, a klasszis, bár egyre több sérüléssel bajlódó irányító Phoenixbe költözött. Cserébe a veterán Danny Manning, Pat Garrity és két darab első körös draftjog (2001, 2002) érkezett Floridába. Két dolog miatt érdekes ez a tranzakció: egyrészt ezzel inkább a Suns járt jobban, mert Hardaway a sérülései ellenére is hasznos tagjává vált a Sunsnak, másrészt 2002-es elsőkörös jog: ez ugyanis 2001-ben visszakerült a Sunshoz egy háromcsapatos cserében.

A draftjogért a Sunsnak Vinny del Negro-t és Jud Buechlert kellett "feláldoznia".Talán már sokan sejtik, végül kit hoztak el vele a draftról: igen, Amar’e Stoudemire-t. A két tranzakcióban a Suns összesen négy kiöregedett vagy töltelék játékostól szabadult meg, cserébe kapott egy kiváló irányítót, és egy későbbi franchise player jogait…

 

Következő csereberénkért 1976-ba kell visszaugranunk az időben. Ekkoriban még eredeti helyén, New Orleansban muzsikált a Jazz, és égető szükségük volt egy olyan játékosra, aki jobbá teheti a csapatot "Pistol" Pete Maravich mellett. Lecsaptak az ekkoriban szabadügynökké váló, ám már 33 éves Gail Goodrichra, a Los Angeles Lakers sztárjára. Az akkori szabályok értelmében szabadügynök-igazolás esetén kárpótolni kellett a játékost elvesztő csapatot. Ezt a Jazznél draftjogokkal oldották meg. A tranzakcióba belekerült a Jazz 1979-es elsőköröse is, ami a Lakersé lett.

Goodrich nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a Jazz pedig mélyrepülésbe kezdett, aminek az lett a vége, hogy az 1978-79-es szezonban a Keleti (!) Főcsoport utolsó helyén végzett. A draft szabálya ekkor még úgy szólt, hogy a két konferencia utolsói között pénzfeldobás dönt az első választás jogáról. A pénzfeldobásnál azonban a Jazz csak névleg volt jelen, hiszen a draftjog már a Lakersnél volt – így hiába nyerte meg a feldobást a Jazz a Chicago Bulls ellen, amely a Nyugati (!) Konferencia legrosszabb csapata volt, a Lakers választhatott. Hogy kit? A Michigan State irányítóját, Earvin "Magic" Johnsont… (Ez egyébként végképp betette a kaput a Jazznek, a franchise ’79 nyarán Utah fővárosába, Salt Lake City-beköltözött, ahol jóval nagyobb sikereik voltak.)

Tovább gondolva a történetet, hátborzongató elképzelni, hogy a Chicago Bulls nyeri meg a pénzfeldobást, és Magic Johnson a Bullsban fut be karriert. Szegényebbek lennénk a Showtime Lakers-szel, a klasszikus Bird-Magic párharccal, és… valószínűleg Michael Jordannek most nem lenne szobra a chicagói United Center előtt.

Tegyük hozzá gyorsan: Goodrich az 1972-es legendás Lakers alapembere volt, és később vita nélkül lett Hall of Famer...

 

Harmadik, egyben utolsó történetünk is 1976. augusztus 5-én játszódik. 1976-ban egyesült az ABA az NBA-vel, aminek köszönhetően jónéhány ABA-csapat megszűnt, és rengeteg jó játékos maradt "munka nélkül". A Portland Trail Blazers ezen játékosok draftján (dispersal draft) bizonyos Moses Malone-t halászta ki. Az akkor még csak 21 éves, de már befutott játékosnak számító későbbi centerlegenda azonban nem fért be a Portland (egyébként remek) edzői stábjának elképzeléseibe, hiszen Bill Walton személyében a korszak legképzettebb középjátékosa pattogtatott Oregonban. Ezért még a szezon kezdete előtt egy semmire nem jó elsőkörösért elcserélték Buffalóba, ahonnan szinte rögtön Houstonba került. Malone 1978 és 1989 között minden All-Staron ott volt, háromszor lett az alapszakasz MVP-je, és az NBA pont-örökranglistájának hetedik helyezettjét tisztelhetjük benne. A Portland rövid távon jól döntött, hiszen rögtön 1977-ben bajnoki címet szerzett – Walton azonban már 1976-ban is iszonyatos mennyiségű sérüléssel bajlódott, ami a következő években derékba törte a pályafutását, és a Blazers hosszú időre elbúcsúzhatott a bajnoki álmoktól.