STAT nap

Utolsó évét kezdi a 30 alattiak táborában a New York Knicks 1982. november 16-án született sztárja, Amar'e Stoudemire. Korunk egyik legszórakoztatóbban játszó erőcsatára nem nagyon szorul bemutatásra, hiszen még a Phoenix Sunsnál Steve Nash-sel karöltve új szintre emelték az elzárás-leválás hatékonyságát és látványosságát, ám azóta New Yorkban egy teljesen más oldaláról is bemutatkozott. Sokan kétségbe vonták, de legalábbis megkérdőjelezték hasznosságát kiváló irányítója, Nash nélkül, Stoudemire azonban igazi vezérbika lett az újjáépülő Knicksben és olyan vezetői képességeket mutatott meg, amit sokan nem néztek volna ki belőle Phoenix-i pályafutása alapján. Boldog születésnapot STAT!

Amar'e mellett egy jóval korábbi sztár is ma ünnepli születésnapját, hiszen 1946-ban az év ezen napján látta meg a napvilágot a Bill Russell utáni Celtics korszak egyik kiemelkedő alakja, Jo Jo White. A Kansas egyetem egykori sztárja még a profivá válás előtt begyűjtötte az aranyat az 1968-as olimpián, majd az 1969-es draft 9. helyén került Bostonba. Szerencsés karrierje talán legnagyobb hiányossága az lehet (legalábbis számára), hogy sosem szerepelt együtt Russell-lel, hiszen a center ezen a nyáron vonult vissza a játéktól. A Celtics '69-ben nyerte 11. bajnoki címét 13 év alatt, így a visszaesés elkerülhetetlen volt és 1970-ben negatív mérleggel zárt a klub (1951 óta nem történt ilyen). Az újjáépülés azonban megtörtént és White főszereplője volt az újabb sikereknek a veterán John Havlicek, a csapathoz cserélt Paul Silas és a ledraftolt Dave Cowens mellett. 1974-ben először, 1976-ban pedig másodszor is bajnokok lettek ebben az évtizedben, ez utóbbi alkalommal White nyerte a Döntő Legértékesebb Játékosa díjat. 1971 és 1977 között minden évben all-star volt, 1979-ben cserélték el és 1981-es visszavonulását követően egy évvel a Boston vissza is vonultatta 10-es számú mezét. Jöjjön a korszak egyik leghíresebb meccse, az 1976-os döntő hatodik találkozójának második és harmadik hosszabbítása, teljes egészében:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus