Steve Nash phoenixi visszatérése

11 évvel ezelőtt nemcsak Shaq cseréje volt a porondon, de a Mavs irányítója, Steve Nash is visszaköltözött első csapatához, a Sunshoz.

Steve Nash az 1996-os draft után két évvel, 1998 nyarán került a Phoenix Sunstól a Dallas Maverickshez egy csere keretein belül. Az első két éve itt sem sikerült kifejezetten jól, 2000-től kezdve azonban négy igen jó szezont produkált - 15-18 pont és 7.5 assiszt környékén átlagolt, kétszer az All-Star gálára is elvitték és kétszer az All-NBA harmadik csapatának tagja lett. 2003/04-ben 14.5 pont mellett 8.8 gólpassz volt az átlaga az ekkor már 30 esztendős irányítónak a Nash, Dirk Nowitzki, Michael Finley trió fémjelezte, Don Nelson irányította együttesben.

2004 nyarán azonban Mark Cuban a hírek szerint úgy gondolta, a német csillag köré kezd el építkezni, nem a már kicsit idősebb játékmester köré, ezért egy olyan 5 éves kontraktust ajánlott neki, amely mindössze évi 9 millió dollárt biztosított volna a kanadainak, ráadásul az ötödik év csak részlegesen garantált volt. A Suns azonban 6 évre 63 milliót ajánlott számára, és bár nem akarta elhagyni Dallast, Cuban ennek a közelében sem volt hajlandó fizetni neki, ezért a "visszatérés" mellett döntött.

A Dallas számára érdekes módon nem alakult rosszul a következő időszak - sikerült megszerezniük Jason Terryt, ő és Nowitzki pedig előbb nyugati második körig, majd nagydöntőig vezették az együttest. Igaz, az ezt követő 4 szezonban összesen egy kört nyertek, de 2011-ben felértek a csúcsra.

A váltás azonban a Phoenixnek alakult igazán jól, hiszen az addigi kétszeres All-Star Nash-t még hatszor hívták meg a gálára, 8 év alatt 5-ször volt gólpasszkirály, összesen egyszer volt átlaga 10.5 assziszt alatt, akkor is 9.7 volt a mutatója, négyszer csinálta meg az 50-40-90-et, háromszor volt az All-NBA első és kétszer az All-NBA második csapat tagja, és első két évében megnyerte az alapszakasz MVP díjat a kor leglátványosabb támadójátékot játszó együttese vezéreként.

A Suns 29 győzelemről azonnal 62-re javult 2004/05-re, ami a liga történetének egyik legnagyobb fejlődése egy szezon alatt. Mike D'Antoni irányítása alatt kétszer a nyugati döntőben kaptak ki, majd a második körben, végül az első kanyar volt számukra a végállomás. Az edzőváltás után még 2010-ben játszottak egy nyugati döntőt, de azóta a PO-ba sem kerültek be. Nash 2012-ben, egy sign-and-trade keretein belül került a Los Angeles Lakershez, így végződött karrierje az arizonaiaknál.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus