Stockton gólpasszcsúcsa és Stern regnálásának kezdete

20 évvel ezelőtt előzte meg John Stockton Magic Johnsont a gólpasszlista első helyén, David Stern pedig 31 éve lépett hivatalba.

48 évvel ezelőtt, 1967. február 1-jén alakult az ABA, amely végül 10. évfordulóját nem élhette meg, hiszen az 1975/76-os idényt követően anyagi okok miatt megszűnt - pontosabban fogalmazva beleolvadt az NBA-be. Négy egykori ABA-s franchise érkezett az NBA-be 1976 nyarán: a Denver Nuggets, az Indiana Pacers, a New York Nets, illetve a San Antonio Spurs - közülük csak utóbbi tudott bajnoki címet szerezni az "új" bajnokságban, igaz, a Spurs egyből dinasztiát épített fel az elmúlt majdnem 20 év során.

 

17 esztendővel később, 1984. február 1-jén lépett hivatalába a liga előző komisszárja, David Stern. Messze neki volt a legnagyobb befolyása a jelenlegi ligára a commish-ok közül, hiszen magasan ő volt a leghosszabb ideig hivatalban. Már 1978 óta az NBA-nél dolgozott - két évig mint tanácsadó, utána pedig mint elnök -, és hat év után került be a vezetői székbe. 7-tel több franchise lett "uralkodása" alatt, emellett 6 költözést is lebonyolított, a liga bevételei egy másik dimenzióba kerültek - még ha ebben a média fejlődése és az internet térnyerése nagyban segítette is -, ő vezette be a drafton a minimum korhatárt, a lottery rendszert, regnálása alatt indult el a D-Liga, valamint az NBA Cares és a Basketball Without Orders jótékonysági programok is. Pontosan egy éve, 2014. február 1-jén adta át a stafétabotot Adam Silvernek 30 éves regnálását követően.

 

Stern kinevezésének napján Bernard King olyan dolgot tett, amire azelőtt Wilt Chamberlain óta senki nem volt képes: egymás utáni napokon legalább 50 pontot szerzett. A New York Knicks történetének egyik legjobb játékosa január 31-én még a San Antonio Spurst szomorította 50 pontjával (20/30 mezőny, 10/13 büntető), február 1-jén pedig a Dallas Mavericksnek hintett ugyanennyit (20/28 mezőny, 10/13 büntető). Több mint 20 évet kellett arra várni, hogy ez megint sikerüljön valakinek.

 

1995. február elseje John Stockton számára marad örökké emlékezetes, miután a Utah Jazz legendája ezen a napon előzte meg Magic Johnsont a gólpasszlista első helyén. Stockton a Denver Nuggets elleni, 129-88-ra megnyert találkozón 12 pontig (4/6 mezőny, 4/5 büntető) és 16 asszisztig jutott. Ezzel lépte túl Magic 9921-es rekordját, majd meg sem állt 15806-ig - messze ez a jelenleg is fennálló csúcs.

 

Végül pedig egy évvel későbbre ugorhatunk, 1996. február 1-jére, amikor is a Chicago Bulls a Sacramento Kingsszel játszott, és győzött is 105-85-re. A Bulls ezzel 40-3-as mutatót tudhatott magáének - ez a legjobb kezdés a mai napig ha az első 43 meccset vesszük figyelembe. Az 1971/72-es Los Angeles Lakers 39-3-mal nyitott, mielőtt kikaptak volna a 43. meccsükön, ezt múlta felül a Bulls. Még egy meccset nyertek ezután, pont a Lakerst verték sorozatban 18. győzelmükért, mielőtt kikaptak volna a Denvertől - és aztán a Phoenixtől is. Ez a Bulls ebben az idényben legendává vált, hiszen 72-10-zel minden idők legjobb alapszakaszát futották, és a liga történetének legjobb csapataként emlegetik őket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus