Terry és Peja triplaesője, a Knicks első bajnoki címe

Öt éve, 2011. május 8-án a Dallas Mavericks úgy találkozott a kétszeres címvédő Los Angeles Lakersszel a nyugati második körben, hogy a hazai pályán játszó texasiak már 3-0-ra vezettek. A mérkőzés aztán nem sok izgalmat hozott, köszönhetően a Mavs padjának:

Jason Terry 9/10-zel, Peja Sztojakovics pedig 6/6-tal végzett a triplavonalon túlról - ezzel Terry beállította a rájátszásban, egy meccsen szerzett legtöbb hárompontos rekordját, a Dallas pedig csapatszinten 20-szal végzett, ez szintén rekordbeállítás volt. Terry 32, Sztojakovics pedig 21 pontig jutott - mellettük JJ Barea is beszórt 22 egységet, tehát a cserepadról csak hárman 75 ponttal vették ki részüket a végül kiütéses, 122-86-os sikerből.

A Dallas végül a bajnoki címet is megnyerte az újonnan összeálló, LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh vezette Miami Heat ellen, aztán szélnek eresztették több kulcsemberüket is, azóta nem jutottak ilyen magasságokba. A Lakersnél ez csak a süllyedés kezdete volt. 2011 talén meghiúsult a Chris Paul-féle csere, egy évvel később pedig hiába jött létre a Dwight Howard-féle tranzakció, csúfos kudarc lett mindkét idény vége - azóta még a rájátszásban sem jártak, viszont az elmúlt két évben fennállásuk legrosszabb mérlegeit produkálták.

 

46 évvel ezelőtt is ők voltak az egyik főszereplők, ugyanis az 1970-es finálé hetedik meccsére került sor az aranysárga-lilák és a New York Knicks között. A Knicks két legnagyobb neve Walt "Clyde" Frazier és Willis Reed voltak. Utóbbi egészen fantasztikus szezont tudhatott magáénak, hiszen a liga történetében először neki sikerült megnyernie egy idényen belül az All-Star MVP, az Alapszakasz Legértékesebb Játékosa, illetve a Döntő MVP díjakat. Mellettük is olyan nevek sorakoztak, mint Bill Bradley, Dave DeBusschere és Phil Jackson - mindannyian bekerültek a Hírességek Csarnokába, igaz, Jackson edzőként.

60-22-es mérlegükkel könnyedén nyerték keletet és az egész alapszakaszt, de a PO első körében rögtön megizzadtak, csak 4-3-mal mentek tovább a Baltimore Bulletsen. A keleti döntőben az elsőéves Lew Alcindor, azaz Kareem Abdul-Jabbar vezette Milwaukee Bucks jött szembe, akiket 4-1-gyel sikerült legyűrniük.

A túloldalon Elgin Baylor, Wilt Chamberlain és Jerry West sorakoztak, ám egyikőjük sem volt már túl fiatal - Baylor a 36., Chamberlain a 34., West pedig a 32. életéve felé közeledett. Sokat is voltak sérültek, így 46-36-tal csak a másodikak lettek nyugaton az Atlanta Hawks mögött. A rájátszás első körében már 1-3-ra is álltak a Connie Hawkins - Gail Goodrich, későbbi Hall of Famer páros által vezetett Phoenix Suns ellen, de fordítottak, a nyugati döntőben pedig könnyedén verték a Hawkst 4-1-re - Goodrich egyébként három évet ekkor már lehúzott a Lakersnél, két év múlva pedig bajnok lett a csapattal.

A döntőben a New York volt pályaelőnyben, de a második mérkőzést két ponttal nyerte a Lakers a Madison Square Gardenben (103-105). Sokáig nem tartott az örömük, a harmadik összecsapást hosszabbításban a Knicks nyerte már Los Angelesben (108-111), innentől pedig mindenki hozta a hazai összecsapásait. Reed súlyos combizomszakadást szenvedett, nem is játszott a hatodik találkozón, amelyet így 22 ponttal nyertek az aranysárga-lilák (135-113).

A hetedik meccs előtt is úgy volt, hogy Reed nem játszik, ám melegített picit az 1969/70-es idény legjobb játékosa, majd a találkozó első két Knicks-kosarát megszerezte, ezzel óriási lendületet adva a Nagy Alma csapatának és a szurkolóknak is, minden idők egyik legnagyobb PO-mozzanatának tartják az ő játékát Amerikában. Íme a teljes találkozó:

A Lakers úgy érezhette, el van átkozva, hiszen miután Minneapolisba költözött a franchise, még nem nyertek bajnoki címet. 1962 óta folyamatosan tagjai voltak az elitnek, 9 éven belül hetedjére jutottak be a nagydöntőbe, de miután hatszor kikaptak a Boston Celticstől, hetedik alkalommal a Knicks előtt kellett fejet hajtaniuk.

Egy évre rá a Milwaukee nyert KAJ és Oscar Robertson vezetésével, de a két gárda 1972-ben és 1973-ban is találkozott a nagydöntőben. '72-ben a Lakers 4-1 arányban le tudta győzni a Jerry Lucasszal és Earl "The Pearl" Monroe-val tovább erősödő Knickst - az MVP a döntő sorozatban 19.6 pont mellett 23.2 pattanót átlagoló Chamberlain lett. Egy évvel később a New York 4-1-gyel vágott vissza, megint Reed lett az MVP, és lezárult több korszak is ebben a döntőben. Chamberlain játékoskarrierje befejeződött a döntő ötödik meccsén, a Lakers a Magic Johnson-féle Showtime-ig, 1980-ig nem járt újra fináléban, a Knicksnek pedig egészen 1994-ig kellett erre várnia, de azóta sem voltak soha bajnokok.