Tim Duncan és Rip Hamilton karriercsúcsai

11 éve Rip Hamilton, 16 éve Tim Duncan dobta meg karriercsúcsát - 26 éve Tim Hardaway máig fennálló negatív NBA-rekordot állított fel.

11 évvel ezelőtt, 2006. december 27-én a Detroit Pistons a New York Knicks vendége volt a Madison Square Gardenben. A két gárda nem volt egy súlycsoportban ebben az időszakban, hiszen a Knicks története egyik legmélyebb pontján járt, Isiah Thomas ekkor nemcsak GM, de vezetőedző is volt, míg a Pistons a 2003-as PO-tól a 2008-asig mindig legalább a keleti döntőig jutott - 2004-ben nyertek, 2005-ben pedig a nagydöntőben buktak el. Ezen a találkozón azonban nem jött a papírforma: három hosszabbításba torkollott az összecsapás, amelyet végül 151-145-re megnyert a New York.

A Knicksnél a nagy kedvenc Stephon Marbury 41 egységet ért el, Jamal Crawford 29 pont mellé 11 gólpasszt is felírhatott, de még Eddy Curry is eljutott 33 pontig, Channing Frye pedig tripla nélkül dobott 26-ot. A túloldalon egyetlen ember érte el az ő ponttermelésüket, neki viszont örökké emlékezetes marad ez a meccs: Rip Hamilton 51 pontot szórt, ezzel érte el karriercsúcsát.

Az idény végén megint a Pistons szerepelt természetesen jobban, ezúttal a Cleveland Cavaliers állította meg őket a keleti döntőben, míg a Knicks mindössze 12. lett keleten (33-49).


26 évvel ezelőtt, 1991. december 27-én egy olyan rekordot állított fel Tim Hardaway, amit valószínűleg nem nagyon szeretett volna. A Golden State Warriors a Minnesota Timberwolves vendége volt, és minden idők egyik legjobb crossoverezője egyetlen mezőnykosarat sem tudott elérni 17!!! kísérletből, ez mind a mai napig a legrosszabb arány egy mérkőzésen. A találkozót így is az oaklandiek nyerték Chris Mullin 36 pontjának köszönhetően, 106-102-re győztek hosszabbítás után.

Hardaway a meccs után azt nyilatkozta, hogy be fogja kereteztetni a statisztikát, és kiteszi a falra, egyszerűen valahogy muszáj volt egy NBA rekordot felállítania. Azt is elmondta, hogy soha nem volt korábban olyan meccse, amelyen ne dobott volna legalább egy mezőnykosarat, legyen szó bármilyen szintről.


Még egy tegnapi eseményt érdemes kiemelni: tegnap volt 16 éve, hogy Tim Duncan megdobta karriercsúcsát. 2001. december 26-án a San Antonio Spurs legendája ötödik idényét "kezdte" a texasi alakulatnál, amelynek ellenfele ezen a bizonyos napon egy másik texasi gárda, a Dallas Mavericks volt. A találkozót végül hosszabbítás után a vendég dallasiak nyerték 126-123-ra a Dirk Nowitzki (26 pont), Steve Nash (27 pont), Michael Finley (28 pont) trió vezetésével - Duncan pedig a túloldalon 53 ponttal (19/28 mezőny, 15/15 büntető) egyéni rekordot állított fel.

Az idény végén a Spurs (58-24) a második, a Mavericks (57-25) pedig a negyedik helyen végzett nyugaton, és mindketten a második körben estek ki - előbbi a Los Angeles Lakerstől, utóbbi a Sacramento Kingstől kapott ki 4-1 arányban. Duncan számára az egész szezon különleges marad, hiszen két alkalommal lett az alapszakasz legértékesebb játékosa, először pont ebben a 2001/02-es évadban - egy évvel később megvédte címét.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus