Vince Carter PO-csúcsai és Dr. J híres ziccere

16 évvel ezelőtt, a 2000-es évek első felének egyik legemlékezetesebb párharcában Vince Carter 50 pontot szerzett a Philadelphia Sixers ellen több ma is fennálló PO-rekorddal. 37 éve dobta Dr. J minden idők (talán) leghíresebb ziccerét, Baron Davis 10 éve tette poszterre Andrei Kirilenkót, Jack Twyman pedig 83 évvel ezelőtt született.

16 évvel ezelőtt a Philadelphia Sixers és a Toronto Raptors a 2000-es évek első felének egyik legemlékezetesebb párharcát vívták. A 2001-es rájátszás második körében találkozott a két gárda. Az első összecsapáson rögtön elvette a Philly pályaelőnyét a Toronto, majd a második meccsen, 2000. május 9-én Allen Iverson 54 pontjával nyert a Sixers. A harmadik összecsapáson, május 11-én válaszolt Vince Carter:

Carter 50 pontot dobott, 19/29-es mezőny, 9/13-as tripla, valamint 3/3-as büntetőmutatóval - emellett kiosztott 7 gólpasszt, 4 blokkot és leszedett 6 lepattanót is. 8 első félidőben dobott hármasa mind a mai napig rekord a rájátszásban az egy félidő alatt értékesített triplák számát tekintve, a 9 holtversenyben a legtöbb trojka volt, amit egy PO-meccsen bárki is dobott (Klay Thompson tavaly megdöntötte ezt 11-gyel), a zsinórban értékesített 8 hármas pedig szintén máig fennálló csúcs.

102-78-ra, simán nyert a Raptors, de 2-1 után a Philly visszavette pályaelőnyét a negyedik meccsen, majd a párharc klasszikussá vált. A hetedik meccs előtt Carter még elment a North Carolinára átvenni személyesen a diplomáját, ami a mérkőzésen elszenvedett minimális, 88-87-es vereség és Carter utolsó kihagyott dobása után nagyon sokaknak szúrta a szemét. A Sixers ment tovább a következő körbe, és később a nagydöntőbe is bejutottak, ahol a Los Angeles Lakers verte őket 4-1-re.

 

Jóval korábban, 37 évvel ezelőtt dobta Julius Erving, azaz Dr. J minden idők egyik leghíresebb ziccerét a Los Angeles Lakers elleni nagydöntő negyedik meccsén. A Sixers a második összecsapáson még elvette az aranysárga-lilák pályaelőnyét, ám a Lakers visszavette azt a harmadik találkozón. Az ezt követő napon rendezték a negyedik meccset, ahol Erving újfent varázsolt egyet:

Ezt az ütközetet végül a Philly nyerte 105-102 arányban, de a következő két meccsen az újonc Magic Johnson vezette Los Angeles-iek diadalmaskodtak, így ők lettek a bajnokok.


10 évvel ezelőtt ​a Golden State Warriors akkori vezére, Baron Davis került a középpontba, amikor a Utah Jazz elleni második körös párharc harmadik meccsén Andrei Kirilenkót tette poszterre:

Ez volt az a bizonyos 2007-es rájátszás, amelyben a Golden State nyolcadik kiemeltként kiejtette a ligaelső Dallas Maverickst az első körben, a második kanyarban viszont a Utah 4-1-gyel megállította az oaklandieket (ezt az egy meccset nyerték meg, amelyen Davis az emlékezetes tömését produkálta), a We Believe Warriors pedig nem sokkal később szétesett.


Szintén ma emlékezünk a néhai Jack Twymanre, aki pontosan 83 évvel ezelőtt született és majdnem napra pontosan öt éve hunyt el leukémiában. Twyman a Rochester Royals 8. húzása volt az 1955-ös drafton, és teljes, 11 éves profi karrierjét a franchise-nál töltötte - két év után Cincinattibe költözött a csapat. A többnyire kiscsatárként használt kosaras ötödik szezonjában, azaz 1959/60-ban a liga történetének első játékosa volt Wilt Chamberlainnel együtt, aki 30 pont fölött átlagolt egy teljes idényen keresztül (31.2) - ebben az évben 59 pontos karriercsúcsot is dobott.

Ebben a bizonyos idényben és két évvel később is az All-NBA második ötösébe választották. 1957-től 1963-ig hat All-Star gálán vett részt - csak az 1961-esen nem volt ott -, és 1983-ban a Hírességek Csarnokának is tagja lett. Mégis mindenki arra emlékezik majd vele kapcsolatban, hogy a tragikus sorsú Maurice Stokes legjobb barátjaként gondját viselte lebénult társának, többek között jótékonysági meccseket szervezett, hogy Stokes kórházi költségeit állni tudják.

Stokes az NBA egyik legnagyobb csillaga volt, legalábbis annak indult - 1955/56-ban ő lett az év újonca, és mindhárom ligában töltött idényében bekerült az All-Star gálára. Ebben a három szezonban senki nem szedett le több pattanót, mint ő, és egyedül Bob Cousy osztott ki több gólpasszt nála - ennyire volt sokoldalú kosaras. Az 1957/58-as idény utolsó alapszakasz meccsén azonban beverte a fejét, pár napra rá, egy Detroit Pistons elleni PO meccs után pedig elájult a repülőúton. Kómába esett, megbénult, agyvérzése is volt, és maradandó agykárosodást szenvedett. 1970-ben, szívrohamban halt meg, addig azonban Twyman gondozta.

Négy éve az NBA megalapította a Twyman-Stokes Az Év Csapattársa díjat - az első nyertes Chauncey Billups lett, aztán Shane Battier, két éve Tim Duncan, tavaly pedig Vince Carter kapták az elismerést. Isten nyugosztalja!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus