Visszajátszásban Big Shot Rob

Ma lett 40 éves Robert Horry, aki az egyetlen olyan játékos, akinek legalább 7 bajnoki címe van és nem az 1960-as évek Boston Celtics-ében pattogtatott. 'Big Shot Rob' ráadásul az NBA históriájának egyetlen olyan kosarasa John Salley mellett, aki három különböző klubbal is felért a trónra. Aki azt hinné, hogy csak jókor volt jó helyen, hatalmasat téved! Vannak olyan játékosok, akik a végjátékokban élnek leginkább - ezek általában a legnagyobb nyerő típusú sztárok jellemzői, meg vannak olyanok, akik igazán sokat nem tesznek hozzá a csapatteljesítményhez a hajrák előtt, ám az utolsó negyedekben, percekben, másodpercekben kíméletlenül beverik azt az egy-egy triplát vagy duplát, ami rájuk van kijátszva. Ez utóbbiból nagyon kevés van, Robert Horry volt az egyik, ha nem a legnagyobb közülük.

Az Alabama államban felcseperedett Horry-t középiskolai és egyetemi karrierje után több szakértő is túlértékelt játékosnak tartotta. Az 1992-es drafton a 11-es cetlivel vitte őt el a Houston Rockets, ami bizony akkor is meglepetésnek számított, ha tudjuk: Big Shot Rob már abban az időben is nagyon jól tüzelt kintről, ráadásképp Shaquille O'Neal mellett az egyetlen egyetemi játékos volt az egész NCAA-ben, aki legalább 100 dobásblokkolást hajtott végre abban az évben:


Fiatalként kiegészítőszerepe volt a nagy terveket szövögető Rockets tagjaként és érdekes módon egy meghiúsult játékoscsere mentette meg az egész karrierjét - legalábbis Horry így látja. 1994 februárjában a texasi gárda minden követ szeretett volna megmozgatni, hogy végre bajnokságot ünnepelhessen az idény végén. Matt Bullard mellett őt akarták elpasszolni a Detroit Pistons-nak Sean Elliott-ért, de a tranzakciót végül vissza kellett csinálni, mert Elliott-nak az orvosi vizsgálaton fény derült a veseproblémáira. Horry-ék így maradtak, majd a rájátszás végén ebben a felállásban is felértek a csúcsra - mi az hogy! Hősünk fantasztikus megmozdulásaival adott plusz lendületet a Houstonnak - igaz ekkor még inkább egy-egy blokkja vagy zsákolása állította talpra a nézőseregeket, mint a jó ütemben elhelyezett triplái. Ám a következő esztendőben már ezen a területen is emlékezeteset domborított. Előbb a Nyugati Főcsoport-döntő első meccsén volt egy meccsnyerő távolija a Spurs ellen, majd a finálé harmadik derbién szintén az ő hármasával sikerült bebiztosítania a diadalt az akkori címvédőnek (előtte 9-ből 0-val állt mezőnyből). A döntőben volt 7 szerzett labdás meccse (ligarekord), illetve 5 triplás negyede is, aminél szintén senki nem tudott jobbat a finálék történelmében.


Egy Phoenix-i kitérőt követően '97 januárjában a Los Angeles Lakers gárdájához került és ezen állomáshelyén sem tétlenkedett. Már ebben az esztendőben is volt egy olyan PO mérkőzése, melyen mind a 7 triplakísérlete a gyűrűben landolt - ezzel megdöntötte a vonatkozó rájátszás-rekordot. A csapatsikerek viszont csak évekkel később jöttek, először 2000-ben. A következő évi duplázásnál a Sixers elleni finálé harmadik találkozójának utolsó percében ő dobta a végül győzelmet jelentő távolit, ráadásul 4-ől 4 büntetőt is értékesített az utolsó pillanatokban - tudni kell, hogy Horry hihetetlenül pocsék, 44%-os büntetőző volt abban a playoff-ban addig a percig. A LAL mezben dobott talán legfontosabb kosara viszont még hátravolt. 2002-ben a máig emlékezetes Nyugati Konferencia-döntőben a Kings elleni negyedik derbin, 1 - 2-es összesítésbeli állásnál, kettő pontos hátrányban (volt már közte - 24 is az első félidőben) Vlade Divac Horry elé ütötte ki a labdát két elhibázott Lakers közeli próbálkozás után, Big Shot Rob pedig a dudaszó pillanatában elsüllyesztette azt a triplát, amivel az összecsapást nyerte a vendéglátó, végül a sorozatot is sikerrel abszolválták a Los Angeles-iek - noha ezt máig tisztázatlan körülmények közt is tették. Végül összejött a three-peat is, 4 - 0-al söpörték a Nets-et. A hollywoodi sztorinak viszont nem a legszebben lett vége. A 2003-as rájátszásban a San Antonio ellen 18-ból 0-ás(!) sorozattal zárt a döntőbe jutásért vívott párharcban a hárompontosokat tekintve, ráadásul az ő lelkén száradt az utolsó dobás az ötödik meccsen, a Lakers pedig három esztendő után először nem lett finalista és bajnok. LA-ben hősnek számított, még egy dalt is írtak róla:


Azon a nyáron szabadügynök lett és az akkori nagy rivális San Antonio Spurs kötelékébe került. Greg Popovich jelentősen kurtított a játékidején, de ez a húzás nyerőnek bizonyult. A 2005-ös nagydöntő 5. mérkőzésén 2 - 2-es állásnál ki más vette volna hátára a csapatot a negyedik negyedben, mint az addig csupán három pontot összekaparó Robert Horry!? A nagy dobások mestere most nem csak egy triplával, hanem a negyedik játékrészben és a hosszabbításban összesen szerzett 21(!) egységével vette hátára a Spurs-t, persze azért annak rendje és módja szerint 6 szekundummal a végső dudaszó előtt mínusz egynél bevágta a győztes hármast...


2007-ben újra felért aktuális klubjával a csúcsra és a Spurs akkori meneteléséből is korrekt részt vállalt - igaz egy kicsit máshogy, mint amit megszokhattunk az egyébként szimpatikusnak elkönyvelt figurától. Az első körben a Denver Nuggets ellen volt egy győztes távolija, ám az akkori alapszakasz-győztes Suns-t a Steve Nash ellen elkövetett csúnya szabálytalanságával ütötte ki. No nem (csak) azért, mert a szemben álló fél törpevarázslóját kilökte a pályáról, hanem mert az esetet követően egy olyan balhé tört ki, mely után Amare Stoudemire-t és Boris Diaw-t is eltiltották az 5., illetve 6. meccsekre - persze Horry-val együtt. A Spurs hozta azt a két derbit a Suns két kulcsjátékosának távollétében és a Cavaliers-t kisöpörve újra bajnok lett, majd 2008 nyarán - miután senkinek sem kellett szabadügynökként - visszavonult.


Összességében egy nagyon sikeres és elismert karriert tudhat maga mögött a nagy dobások mestere, ám a történet nem itt ért véget - már ami a személyes részét illeti. Azt az örömöt, amit az élet megadott Horry-nak a sok-sok bajnoki címmel és a fontos kosarak értékesítésével, azt elvette a másik oldalon. 17 éves lánya egy nagyon speciális genetikai betegség után idén júniusban elhunyt. A hétszeres bajnok egy olyan csatát vesztett el, aminek a meg nem történtté tételének érdekében bizonyosan mind a hét gyűrűjét visszaadna a sorsnak...


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus