Visszajátszásban Kobe Bryant

Bryant édesapja, Joe Bryant NBA karrierje után Európában pattogtatott, így a kis Kobe hat évesen egy egészen másik környezetbe került és Olaszországban cseperedett tinédzserré. Röviddel a középiskola előtt visszakerült Philadelphiába - mondjuk ki minden kosárszerető nevében, hogy a lehető legjobbkor, ugyanis hősünk már azt tervezte, focista lesz belőle. Ám a hároméves kora óta kosarazó KB az olasz nyelv elsajátítása és a foci mellett az európai kosárlabdából is sokat magára szedett, ráadásul nyaranta visszautazott az USA-ba, hogy ott a legjobb nyári ligákban edződjön. A Lower Merion Gimiben kötött ki, ahol nagyon gyorsan vezérré vált és az állami szinten nem éppen kiemelkedőnek számító intézményt egyre magasabbra juttatta a középiskolai versengések alkalmával. 1996-ban ő és a gimi is felért a csúcsra, egy 31 győzelem mellett csupán 3 vereséget számláló idény után állami bajnok lett a Lower Marion - 53 év böjt után, Kobe hihetetlen mutatókkal rendelkezett abban az évadban: 30,8 pont, 12 lepattanó, 6,5 gólpassz, 4 labdaszerzés és 3,8 blokk fűződött a nevéhez mérkőzésenként.

Bryant 17(!) évesen jelentkezett a draftra (az akkori szabályok lehetővé tették, hogy a középiskolából kilépve azonnal az NBA-be kerülhessenek az ifjoncok), a Charlotte Hornets pedig a 13 cetlivel le is csapott az ország akkori legmagasabban jegyzett gimis kosarasára. Minden idők egyik, ha nem a legerősebb játékosbörzéjén elkelve viszont rögtön elcserélték a játékjogát Kobe gyerekkori kedvenc klubjával, a Los Angeles Lakers-szel. Kevesen tudják, de az üzlet szóban már a kiválasztó előtt megköttetett, nem pedig a 17 esztendős zöldfülű harcolta ki a trade-et. Helyette a LAL kezdőcentere, Vlade Divac érkezett a Hornets-hez, ami akkor nagy áldozatnak tűnt a Jerry West-ék részéről, de azért érdemes tudni, hogy Bryant már a draft előtt tréningezett a nagy múltú nyugati gárdánál, ahol nagyon jó benyomást tett a vezetőkre. A Los Angeles-i alakulat két egykori játékosával, Larry Drew-al (ma a Hawks trénere), illetve Michael Cooper-el eresztették össze, a szemtelenül fiatal draftee pedig érthetetlenül jól produkált az ellenük folytatott egy-egyek alatt. A Charlotte bizonyos források szerint nem is fontolgatta, hogy a saját jogával Kobe-t húzza a 13-as pick-el, csak a kiválasztásnál rendelkezésükre álló 5 percben, a LAL kérésére döntötték el, hogy őt viszik - gyakorlatilag megpecsételve a leendő tranzakciót. Kobe Bryant ezért nyilatkozta a draft után közvetlenül, hogy bizonyosan nem fog Charlotte-ban játszani. A Lakers újoncaként máris hírnevet szerzett magának a fantasztikus zsákolásaival és a korához képest érett kosárlabdájával. 71 meccsen pályára lépve (6 alkalommal kezdőként) 7,6-es pontátlagot tudott felmutatni az alapszakaszban, a rájátszásban pedig már 8,2-őt dobott meccsenként.

Már a ligába érkezése előtt lehetett sejteni, hogy látványos zsákolásai az NBA-ben is "megállják a helyüket" - vagy fogalmazzunk úgy, sokan előre odaadtak egy-két zsákolóbajnoki címet a LAL ifjú reménységének. Végül csak egy zsákolóversenyen indult el - 1997-ben újoncként -, de azt meg is nyerte. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a duplázásba (triplázásba) a sors is beleszólt, hiszen '98-ban nem rendeztek az All-Star Gálán Slam Dunk Contest-et, mondván már nem tudnak elég új figurát kitalálni a játékosok... 1999-ben pedig maga a gála is elmaradt, mivel csonka volt a szezon az akkori lockout után. Visszatérve az 1997-es viadalra, Kobe azért így is rendesen meglepte a nézőket néhány mutatványával:

Az 1999-es idénytől kezdve már kezdőként számítottak rá a Los Angeles-iek, érdekes, hogy a népszerűsége már korábban túlnőtte a klubcsapatában akkoriban betöltött szerepét - 1998-ban már kezdőnek szavazták az All-Star Gálán, egy bizonyos Michael Jordan-el vívtak emlékezetes dobópárbajt. Az akkoriban még 8-as dresszben pattogtató Bryant a valaha volt legfiatalabb gálázó lett a liga történelmében. Újoncévét leszámítva eddig minden szezonjában a kezdőötösbe juttatták a voksolók, ami nem csak a hihetetlenül látványos megoldásainak volt köszönhető, hanem annak, hogy a liga talán legkomplettebb, legképzettebb kosarasává fejlődött, valamint igaz egyszemélyes kivégzőosztag lett a végjátékoknál.

Erre nagyon jó példa, az az eset, amikor már három bajnoki aranygyűrűvel a tarsolyában 2002. decemberében egy Dallas elleni derbin 28 pontos félidei, majd 30(!) pontos negyedik negyedbeli hátrány után elindult, és csak az utolsó etapban szerzett 21 egységével megfordította a meccset az akkori címvédőnek. Itt sem elég ennyi infó a történtekről, hiszen három játékrészen keresztül szenvedett (6 pont addig), de amikor kellett, ritmust tudott váltani és elképesztő mélységből rántotta vissza a csapatát:

A játék szeretete és tisztelete nélkül természetesen nem juthatott volna ilyen magasságokba. Az az elvégezett munkamennyiség, a nagy elődöktől való tanulásvágy, a versenyszellem és a mérhetetlen győzni akarás, ami ebbe a 198 centis emberbe szorult, páratlan az elmúlt évtized játékosai közt:

Ugyan a kétezres évek elején zsinórban nyert három bajnoki címévél kapcsolatban sokan rótták fel neki, hogy Shaq O'neal nélkül ez nem sikerülhetett volna neki, ám a két korszakos egyéniség "válása" után is fel tudta küzdeni magát és csapatát a csúcsra. Ám az "öt szűk esztendő" alatt, amikor a Lakers-szel azért hajtott, hogy egyáltalán a playoff-ba bejussanak, illetve ott túléljenek egy-egy kört, fantasztikus egyéni mutatókat produkálva ejtette ámulatba a világot. 2005 - 2006-ban felfoghatatlan, 35,4-es szezonátlagot hozott, többek közt egy 81(!!!) pontos alapszakaszmeccsnek köszönhetően, aminél nem csak az volt a pláne, hogy Wilt Chamberlain 100-asához ő jutott a legközelebb, hanem az, hogy egy elveszőben lévő összecsapást gyakorlatilag egyedül nyert meg a LAL-nak, 55(!!!) egységig jutott csak a második félidőben...

A zsákolásokra visszatérve gyakorlatilag mindent bemutatott, amire a hasonló magasságú és posztú játékosok képesek (vagy éppen, hogy nem képesek), ráadásul a legélesebb helyzetekben sem hezitált és egy-egy látványos mutatvánnyal az ellenfelet a létező legjobb ütemben tette poszterre - vagy éppen mentálisan a padlóra...

Bryant ugrógépként kezdte az NBA karrierjét, de természetesen az idő előrehaladtával neki is át kellett alakítani a játékát és egy sokkal érettebb, tudatosabb, fineszesebb játékra volt szüksége 30 felett, hogy ugyanolyan eredményes lehessen, mint korábban. Ugyan sokan kérdőjelezik meg a lábai állapotát - ráadásul az előző idényben köztudottan keveset tréningezett, éppen elővigyázatossági, pihentetési indokkal -, de annyi bizonyos, még mindig képes emberfeletti teljesítményre. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi négy esztendőből három alkalommal is döntőbe vitte a Lakers-t, ebből kettőt meg is nyert a Los Angeles-i gárda, mindkétszer Kobe-t választották az MVP-nek.

A legutóbbi szezonban már voltak hullámvölgyek - ami a LAL-t illeti, és ahogy említettük, Bryant-nek is rengeteg fájdalommal kellett megküzdenie. Ám azt nem mondhatnánk, hogy eljárt felette az idő, vélhetően még több kiemelkedően jó idény van előtte. Ezt kivételes mentális tartásának is köszönheti a kiváló fizikum mellett, ha kellett, megtanult az ujjait máshogyan használva dobni, ha kellett, sérülten is vállalta a játékot és meccseket nyert a kétszeres címvédőnek. Csapata számára nagyon csúnyán ért véget az évad - a Mavs pályahátrányból söpörte ki őket a második körben - ráadásul lelépett a színről az az edző, akinek Los Angelesbe szerződése Bryant és a Lakers csapatként való sikerességének kezdő dátumával esett egybe. Attól viszont nem kell tartanunk, hogy a 27 868 alapszakaszban szerzett pontjával az örök ranglista hatodik helyén tanyázó hátvéd ne próbálná meg utolérni az első helyen álló Kareem-Abdul Jabbart és az ő 38 387 egységét, valamint Michael Jordan-t és az egykori főbika 6 bajnoki címét...