Warriors: egy korszak vége

Visszavonultatták Chris Mullin, a Warriors legendájának mezét, ám Oaklandben ez nem úgy sikerült, ahogy illik. Monta Ellis elcserélése miatt a közönség kifütyülte Joe Lacob tulajdonost, ezzel rontva el a Dream Team egykori tagjának megérdemelt ceremóniáját.

A Warriors a liga emblematikus, alapító csapata, többek között az első bajnoki címet is ők nyerték 1947-ben (Philadelphia Warriorsként), ám amióta pontosan 50 éve San Francisco környékére költöztek (1962 nyara), a liga egyik legszerencsétlenebb franchise-a. A hatvanas években két elvesztett döntőt tudnak felmutatni, 1975-ben nyertek bajnoki címet utoljára - az azóta eltelt 37 évben összesen 8 alkalommal jutottak el egyáltalán a playoffba. 1994 óta összesen egyszer, a 2007-es emlékezetes "We Believe" alakulat. Most ennek a csapatnak az utolsó előtti darabkáját, Monta Ellist cserélték el, aki abszolút közönségkedvenc volt: egy másodikkörös draftoltból lett a csapat arca, valódi vezére - ráadásul még csak 26 éves.

Lehet magyarázni, hogy ütötte egymást a játékuk Steph Curry-vel, azonban ennek ellenére érthető a szurkolók reakciója: 

Ebben a mixben Monta Ellis legszebb megmozdulásait gyűjtötték össze, a végén igazi szurkolói szívet szaggató képsorokkal. A sors kegyetlensége, hogy a csere után egy nappal Ellis új csapata, a Bucks éppen a Golden State-hez látogatott - Ellis régi alakulata ellen játszhatta első meccsét Milwaukee-mezben:

Folytassuk az ünnepelttel, aki a liga történetének egyik legjobb dobója - szerencsétlenségére a Warriors-szal esélye sem volt, hogy valaha akár csak döntőt is játsszon (ez 2000-ben, jóval túl fénykorán sikerült az Indiana Pacers színeiben). Az 1984-ben és 1992-ben is olimpiai bajnoki címet nyerő Chris Mullin pályafutását jól foglalja össze az alábbi összeállítás. Hogy mit produkál az élet: a Warriors kispadján jelenleg az a Mark Jackson ül, aki nem csak Indianában, hanem a St. John's Egyetemen is évekig csapattársa volt.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus