A kis konferenciák XVIII. - Mid American

Ugyan még jó néhány hét van a szezon rajtjáig, de a Kezdő5.hu szeretné bemutatni az NCAA kis konferenciáit és egy rövid kis esélylatolgatást tartani. Következzen a Mid-American.

A Mid–American konferencia a nagy tavak államainak egyetemeit gyűjti össze. A 12 iskolát keleti és nyugati divízióra osztja.

Az Akron 2009-ben több mint 20 év után verekedte magát vissza a March Madnessbe. Az előző idényben megint ott voltak, így idén sem lehet más a céljuk, mint újra meghívót nyerni a legjobb 64 közzé. A Zips erőssége két tábla alatti embere Nikola Cvetinovic (11,7 pont, 6,9 lepattanó) és Zeke Marshall a konferencia legjobb védőjátékosa. Marshall 211 centis magasságával nagy úr a saját palánkja alatt, támadóarzenálján azonban lenne még mit fejlesztenie.

A Kent State 25-12-es mérleggel toronymagasan nyerte az alapkört, hogy aztán a konferencia rájátszásában alulmaradjon az Akronnal szemben. Egy lényegesebb változás lesz náluk, a vezetőedző Geno Ford a Bradleynél folytatja, helyét az eddigi egyik segítő Rob Senderoff veszi át. A 20 győzelmes szezon idén is kinéz számukra.

Az Ohio két évvel ezelőtt volt a csúcson, de most ismét veszélyes csapat benyomását keltik. Irányítójuk Dj. Cooper (a képen) szép lassan a konferencia legjobb játékosává nőtte ki magát. A tavalyi évadban meccsenként 15,8 pont és 7,5 gólpassz szerepelt a neve mellett.

Dj Cooper

A Miami (Ohio) is csak azért nem aratott maradandóbbat, mert a kiváló szezonkezdet után sérüléshullám szaladt át rajtuk, így az évad végén már nem tudtak meghatározót alakítani.

A Buffalo sem lesz könnyű ellenfél senki számára. A tábla alatt nagyon erősek Javon McCrea (11,8 pont, 6,5 lepattanó) és Michael Watt (8 pont 5,3 lepattanó) vezérletével. Lepattanózásban és védekezésben kiemelkednek a többi csapat közül. És ne feledjük a 2010/2011-es kiírásban ők is elérték a 20 győzelmes álomhatárt.

Egy kissé el van billenve ez a konferencia. A keleti divízió ötödik csapata is jóval erősebb mint a nyugati csoport elsője.

Nyugatról talán csak a Western Michigan említhető, de ők is csak a tehetséges fiataljaik miatt. Talán egy-két meccset elcsíphetnek a riválisok elől, de ennyi.

Várható erősorrend:

Keleti divízió

  1. Akron
  2. Kent State
  3. Ohio
  4. Miami (Ohio)
  5. Buffalo
  6. Bowling Green

Nyugati divízió

  1. Western Michigan
  2. Ball State
  3. Central Michigan
  4. Northern Illinois
  5. Eastern Michigan
  6. Toledo

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus