A nyár legfontosabb történései

Bár az uborkaszezon eleddig eléggé uborkamentesre sikeredett, azért nem árt, ha végig szaladunk a történteken. Jöjjenek a legfontosabb események.

A Kentucky elveszett kezdője

Egy domináns idény, és egy impresszív March Madnesst követően a Kentucky Wildcats nem kevesebb, mint hat játékosát is elveszítette az NBA Draftjának első, illetve második körében. Anthony Davis (New Orleans Hornets), Michael Kidd-Gilchrist (Charlotte Bobcats), Marquis Teague (Chicago Bulls), Terrence Jones (Houston Rockets), Darius Miller (New Orleans Hornets) és Doron Lamb (Milwaukee Bucks) is új otthonra talált. John Calipari felkötheti a gatyáját az új idény csapatának összerakását illetően.

Kentucky

Larry Brown a nagy visszatérő

A Southern Methodist University sokkolta a kosárlabdás társadalmat miután a semmiből bejelentette, hogy a 2012/2013-as idényben az NBA-t is megjárt immáron 71 esztendős Larry Brown lesz a csapat új vezetőedzője. Brown 1988 óta nem ült egyetemi program padján, ráadásul az SMU játékereje sem mondható a legacélosabbnak. Bár a tervek nagyok…

A Butler az Atlantic-10-ben

Az előzetes tervek alapján a 2013/2014-es idénytől az Atlantic-10 konferencia is a nagy konferenciák közzé kíván tartozni, aminek értelmében máris becsalogatták a Horizon League egyik legjobb csapatát a Butlert. Öröm az ürömben, hogy a Horizon úgy véli, hogy az A-10 piszkos eszközökkel a hivatalos út betartását megkerülvén jutott el a Butlerig, így nagyon úgy tűnik, hogy az idei esztendőben a buldogok már nem indulhatnak a Horizon konferencia rájátszásában. Úgyhogy, ha táncolni akarnak, akkor nagyon oda kell tenniük magukat az alapkörben.

Pat Summit visszavonult

A női egyetemi kosárlabdázás legsikeresebb és legnagyobb neve Pat Summit 38 esztendőnyi edzősködés után visszavonult, miután az elmúlt idény elején súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Utolsó évében a Tennesseet még a legjobb nyolc közé gardírozta, de nagy valószínűséggel végleg szegre akasztja sípját minden idők legtöbb győzelmet számláló női mestere.

Pat Summit

Shabbazz Muhammad gondjai

Az egyik legnagyobb középsulis tehetség Shabbazz Muhammad a UCLA csapatához kötelezte el magát, azonban az NCAA felfüggesztette játékjogát és vizsgálatot indított ellene, miután felmerült annak a lehetősége, hogy a toborzás alatt egyes csapatoktól bizonyos juttatásokat fogadott el. Muhammad így nem utazhatott a „bocsokkal” Kínába sem, de bízik benne, hogy az Indiana State elleni szezonnyitóra rendeződnek a dolgai.

Az Indiana-Kentucky rivalizálás

Christian Watford káprázatos és egyben felejthetetlen triplája kiemelte a párharcot a megszokott mederből. A két egyetem szeretett is volna egy hosszabb távú szerződést kötni az évenkénti összecsapásokról, ám a tárgyalások egy idő után megakadtak, mivel a Hoosiers mestere Tom Crean a saját csarnokában szeretne játszani, míg a Kentucky azt akarja, hogy töltsék meg az Indianapolis-i Lucas Oil Stadiont. A két gárda állítása szerint az egyeztetéseket még folytatják.

A megváltozott telefonhívás, illetve SMS szabályzat

Kissé hektikusra és átláthatatlanra sikeredett az idei toborzás, miután az NCAA úgy döntött, hogy többé nem korlátozzák a telefonhívások és szöveges üzenetek számát, ráadásul most már a Facebookon és a Twitteren is bombázhatják a sulik a leendő tehetségeket. A megkötés csupán annyi, hogy a srácoknak legalább másodikos gimiseknek kell lenniük. El is szabadult a pokol.

Hol köt ki Jabari Parker?

Lebron James óta nem égtünk gimis sztár iránt ekkora lázban, mint most a chicagói Jabari Parker okán. Szerencsére nem mehet rögtön az NBA-be, így mindenféleképpen egyetemre kell mennie. Hogy hová, arra még van egy évünk, de Parker legalább annyit megtett, hogy tízre csökkentette a lehetséges állomások számát. Ezek szerint: a BYU, DePaul, Duke, Florida, Georgetown, Kansas, Kentucky, Michigan State, North Carolina és Stanford alkotta tízes verseng érte. Na, most aztán előrébb vagyunk.

Jabari Parker

Gondban a UNC is…

A North Carolina, football programja ellen vizsgálatot kezdeményeztek, amelybe egy kis idő múltán a kosarasok is belecsúsztak. Természetesen Roy Williams vezetőedző azonnal támadásba lendült. „Felettébb érdekes ez az egész. Szomorú vagyok, hogy megpróbálják ebbe az én programomat is belehúzni. Aggódom. Aggódom a miatt, hogy másoknak a butasága, majd a kosarasokra is kihat.” – nyilatkozta feldúlva Williams.

Mark Emmert találmánya

Mark Emmert, 2015-ben bevezetendő programja arra lesz hivatott, hogy az újoncok illetve a transferrel érkező kosarasok is egy bizonyos képzettségi szintet teljesítsenek. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne járjanak a csapatok úgy, mint idén a Connecticut, amelynek szinte egyetlenegy kosarasa sem tudta az egyetem minimális tanulmányi átlagát elérni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus