Az Olimpia nagy hiányzói
Mindenki emlékszik az 1992-es Dream Team egyetemistájára Christian Leattnerre, vagy éppen most Anthony Davist nézi furcsállva. Nos az elmúlt évszázadban rengeteg olyan NCAA nagymenő maradt le az ötkarikás játékokról, aki megérdemelte volna, hogy ott legyen.
Értelemszerűen 1992 előtt nem szerepeltek úgymond profi NBA sztárok, de akkortájt még nem volt nagy divat otthagyni az iskolapadot. A három-négy évet végighúzó játékosok kész sztárokként álltak az előrelépés kapujában. Mivel még nem voltak profik, így ott lehettek volna az Olimpiákon is, de mégis lemaradtak…Ki ilyen, ki olyan okból kifolyólag. Persze az amerikaiak így is szinte mindent megnyertek, na, de nézzük azokat, akik egy picit azért megváltoztathatták volna a történelmet.
Wilt Chamberlain - Kansas
A nagy nőcsábász hírében álló Wilt Chamberlein két brutális szezont játszott a Kansas Egyetemen. Mint ismeretes első évesként nem lépett parkettre, de másodikosként 1957-ben holmi 29,6 pontos és 18,9 lepattanós átlaggal rukkolt elő. A következő évben ezt még megtoldván 30,1 pont és 17,5 lepattanó tündökölt a statisztikájában. Az amerikai csapat az 1956-os Olimpiára készülvén Elgin Baylorral egyetemben a bő keretbe meghívta Chamberleint, azonban az akkori vezetőség mindkettőjüket túlságosan fiatalnak találta –ráadásul Wilt akkoriban még csak a Kansas edzéseit látogatta - így végül a keretszűkítésnél kimaradtak az Ausztráliába utazók közül. A Team USA ellenben nélkülük is megnyerte az Olimpiát.
Ralph Sampson – Virginia
Nagyon kevés egyetemi játékos tudott olyan teljesítménnyel előrukkolni, mint Ralph Sampson. A 219 centis óriás magassága ellenére az egyik legdinamikusabb centerként szedte szét aktuális ellenfeleit. Háromszor választották meg az év játékosának és ugyancsak háromszor lett konferenciája az ACC legjobbja. Mind a négy az NCAA-ben töltött éve alatt dupla-duplás átlaggal rukkolt ki. Már első éve után 1980-ban szóba jött a neve, az amerikai csapat azonban az ismert okok következtében bojkottálta az 1980-as Moszkvai Olimpiát. 1984-ben, pedig Sampson már a Houston Rockets szerződtettet profija volt.
David Thompson – NC State
Michael Jordan egyszer azt találta nyilatkozni, hogy a komplett, profi kosárlabdázó mintapéldánya David Thompson. Thompson 1974-ben egy máig felejthetetlen és sokat visszaemlegetett döntőben bajnoki címre vezette a North Carolina State csapatát, ráadásul a négyes döntő legértékesebb játékosának járó címet is bezsebelte. Három esztendőt töltött a Campusban, minden évben bekerült az államok legjobb ötösébe, mindhárom évében az ACC konferencia legjobbja lett, ráadásul utolsó évében az év játékosa címet is bezsebelte. Thompson szerencsétlen volt az Olimpiák tekintetében. Az 1972-es München-i játékok idején még gimis volt, az 1976-os Montreali Olimpia alkalmával, pedig már profi. Pedig Ő is megérdemelt volna egy aranyat.
Pete Maravich – LSU
Pete Maravich az NCAA történetének legjobb játékosa. Négy a Louisiana State-n töltött éve alatt 3667 pontot dobott, ami mai szemmel emberfelettinek tűnő 44,2 pontos meccsenkénti átlagnak felel meg. Érthető, hogy ennek szinte senki még a közelébe se tudott jutni. Pedig a négy évéből csak hármat játszott, hisz akkoriban szokás volt, hogy a zöldfülűek elsősként még csak az edzéseket látogathatták. Háromszor a SEC konferencia legjobbja, 1969-ben és 1970-ben, pedig országosan az év játékosa. Pistol Pete fantasztikusan robbant be az amerikai média köztudatába, ennek ellenére még csak a neve sem merült fel az 1968-as Mexikói Olimpiára utazók névsorában. Sajnálhatják…
Bill Walton – UCLA
Egyértelműen Bill Walton története a legérdekesebb. A hippi korszak legnagyobbja, a UCLA élő legendáját mint ismeretes három alkalommal választották az év játékosának, kétszeres bajnok és ugyanennyiszer a döntő legértékesebb játékosa. Egyetemi pályafutását átlag 20,3 pontos, 15,7 lepattanós meccsenkénti átlaggal zárta, dobószázaléka, pedig a leírhatatlan 65,1 %-on állt meg. Az 1972-es München-i játékokra készülő amerikai csapat tagja volt. Együtt készült a kerettel, aztán egyszer csak úgy döntött, hogy Ő nem utazik Németországba. Döntése mind a mai napig érthetetlen, visszatekintve lehet, hogy ma már Bill is bánja.
Lew Alcindor – UCLA
Minden idők egyik legnagyobb egyetemi játékosa Lew Alcindor, későbbi nevén Kareem Abdul-Jabbar a UCLA vezéreként háromszoros bajnok, háromszoros döntő MVP és persze, hogy háromszor az év játékosa. Átlagai még Waltonénál is jobbak voltak, meccsenkénti átlaga 26,4 pont, 15,5 lepattanó és 63,9 %-os mezőnypontosság. Az 1968-as Mexikó-i játékokra készülő csapatba meghívták ugyan, de ő nemes egyszerűséggel visszautasította a lehetőséget. Így döntött. Az NBA azért kárpótolta sok mindenben.
