Az utálat, amely boldoggá tesz!

Egy összecsapás, amelyre a tengerentúlon többen kíváncsiak, mint bármely NBA nagydöntőre. Egy összecsapás, amelyet többször ismételnek, mint bármely All-Star gálát. Egy összecsapás, amelynek megnyerése többet ér még a bajnoki címtől is. Ez a Duke – North Carolina. A „háború”.

Sokan nem értik mitől vannak egyesek úgy oda az egyetemi kosárlabdázástól? Tűz, elszántság és a szurkolók fanatizmusa. De, hát miről beszélünk, hiszen ez megvan az NBA-ben, az Euróligában, sőt talán még a magyar bajnokságban is. Hát persze, de nem ugyanolyan formában. Elvitathatatlan tény, hogy az Egyesült Államokban sokkal nagyobb a nézettsége, az elismertsége és a megbecsülése az NCAA-nek, mint az NBA-nek. A miértre nehéz lenne könnyedén válaszolni, de a legendás Hall Of Famer szakkommentátor Dick Vitale – aki anno edzőként megjárta a Detroit Pistons gárdáját is – mondta egyszer, hogy az NBA a gazdagok szórakozása, míg az NCAA maga a színtiszta élet. Na, de elég a halandzsából, lépjünk tovább, próbáljuk meg felderíteni cikkünk valódi tartalmát. A liga 1939-es „hivatalos” megalapítása óta nem egy rivalizálás alakult ki. Csak, hogy a leglényegesebbeket említsük Xavier – Cincinnati, USC – UCLA, de van egy, ami mindenek felett áll ez pedig a Duke – North Carolina.

UNC Duke 1

Ez az ellentét a XXI. század elejére olyannyira elvadult, hogy egy neves média, minden észak-amerikai ligát és sportot számba véve a második helyre tette ezt a konfrontálódást. Csupán az NCAA football Michigan – Ohio State ellentéte tud érdemben fölé kerekedni. Kezdetben, a 20-as években kedvelte egymást a két egyetem, hogy a fenébe ne kedvelte volna, hisz ösz-visz 12 km-re vannak egymástól. Ha végig megy az ember a „Dohány utcán” máris a másik iskolában találja magát. A 60-as években azonban olyan történt, amely egy csapásra megváltoztatta, - talán ki lehet mondani -, de az egész egyetemi kosárlabdázást. Akkoriban a Duke játékosa egy bizonyos Art Heyman volt a liga nagy sztárja, míg a Carolinan egy Larry Brown nevezetű zöldfülű kezdte bontogatni szárnyait. Ezen az estén a tapasztalt sztár és a feltörekvő egyéniség egész idő alatt egymás sarkában loholt, ami végül oda vezetett, hogy ököllel kezdték egymást püfölni a pálya közepén. A kisebb tömegverekedés következtében minden az ellentettjére változott. A két csapat, a két egyetem a két szurkolótábor egymás ellen fordult. Egy valamit azért gyorsan tisztázzunk, ez az utálat azért nem egyenlő a nálunk honos fútbal huliganizmussal, de a két gyerekkori jó barát Bob Harris és Woody Durham története talán jobban bemutatja a dolgokat. Az élet úgy hozta, hogy Bob a Duke, míg a Woody a North Carolina rádió kommentátora lett. Évtizedek óta tartó barátságuk nem szakadt ugyan meg, de a rivalry idején mégis kilométerekre elkerülik egymást, mert tudják, hogy ebben az időszakban úgy is csak veszekedésbe torkollana a dolog. Majd a holtidényben elmennek pecázni és megvitatják a dolgokat.

unc duke 2


Mindkét iskola hatalmas tradíciókkal bír. Ahogyan azt a mellékelt táblázat is mutatja mindkettőt a 18. század derekán alapították. Egy konferenciában szerepelnek (ACC), így évente kétszer is találkoznak, értelemszerűen egyszer Durham, egyszer, pedig Chapell Hill városában. Ha úgy hozná a sors, akkor összefuthatnának a post-seasonban is, de erre eleddig mindössze egyszer volt példa. Minden laikus hallott már ezekről az iskolákról, hisz ontják magukból a jobbnál jobb játékosokat. Az érdekesség kedvéért néhány név; Duke: Elton Brand, Shane Battier, Trajan Langdon, Christian Leattner, Grant Hill, North Carolina: Michael Jordan, Sam Perkins, Vince Carter, Antown Jamison, James Worthy. Mivel eddig már több mint 200 alkalommal találkoztak, így természetesen megannyi híres vagy éppen hírhedt meccset játszottak. Például itt van az 1968-as, amikor az addig és azután is ismeretlen Fred Lind sérülések és faltproblémák miatt a pad végéről került pályára. Vesztett ugyan a Duke, de Lind beírta magát a történelembe. Előbb egy blokkal kiharcolta az első, két időntúli büntetővel a második, majd egy félpályás dobással a harmadik hosszabbítást. De beszélhetünk az egyik 1995-ös összecsapásról is, amit sokan mind a mai napig minden idők egyik legjobb kosárlabda mérkőzésének tartanak. Ezen a meccsen tömte Jerry Stackhouse azt a hihetetlen gyűrű alatt áthúzott zsákolását, illetve ekkor talált be egy félpályás flóterrel a Duke ásza Jeff Capel is.

Az utálat, amely boldoggá tesz! – ez igazából egy könyv címe, ugyanúgy ahogyan a „Kék vér” illetve a „Carolina History” is. Természetesen mind erről a párharcról szólnak. A Cameron Craziesről talán már sokan hallottak. Ha úgy tetszik ők a Duke keménymagja. A Carolinaiak szerint viszont csak egy arrogáns, beképzelt, senkire sem tekintettel lévő népség. Mivel a Duke egy igencsak régi építésű csarnokban játszik, így náluk nincsenek helyre szóló jegyek. Ez azt jelenti, hogy nagyjából érkezési sorrendben áramlik befelé a tömeg. Ennek köszönhetően körülbelül egy héttel a meccs előtt a játékosok már nem tudnak rendesen edzésre járni, mivel kerülgetniük kell a sátortengert. Sziget feeling. El lehet képzelni, miféle válaszokat kapnánk egy-két sátorlakótól, ha megkérdeznénk, hogy most miért nem járnak be az óráikra.

unc duke 3

Michael Jordan egyszer elszólta magát, hogy ő bizony soha nem volt idegeskedő fajta. Nem érdekelte őt, hogy a Lakers ellen, vagy éppenséggel a Madison Square Gardenben kell pályára lépnie. Viszont, amikor Durhambe utaztak mindig depressziós lett. Nem véletlen, hogy soha nem hallottunk káprázatos dobásairól vagy szemet gyönyörködtető zsákolásairól a Duke ellenében. Mert nem voltak. De említhetnénk annak a UNC játékosnak a történetét is, aki anno zaklatási ügybe keveredett. Pályára lépését a Crazies azzal díjazta, hogy egyszerre körülbelül 6000-n húztak a fejükre női alsóneműt (ezt később eljátszották egy marylandi sráccal is). Persze nem kell félteni az ellenoldalt sem. 2007-ben történt, hogy Gerald Henderson eltörte Tyler Hansbrough orrát (a vér, verejték kifejezés ebben a párharcban szó szerint értendő). A következő Chapell Hill-i mérkőzésen több mint 20.000 Hendersont ábrázoló és Wanted felirattal ellátott plakátot osztottak szét. Nem semmi kis érzés lehetett, amikor labdához ért mindenki felemelte a képet és hangos „boozásba” kezdett. El is hibázta szinte az összes büntetőjét. Nem is csoda, hisz szinte mindenhol saját arcképébe botlott. Az sem véletlen, hogy 2006 óta az ESPN egyes, kettes és 360-as csatornája egyszerre közvetíti a mérkőzéseket. Ez olyan mintha nálunk a három Magyarországról sugárzott sportadó egyszerre adná a Fradi-Újpest összecsapást. Aztán persze másnap még nem is egyszer megismétlik. Véssük be a naptárba 2012. február 08. Duke at North Carolina, március 3.-án pedig a visszavágó, de immár nyolc mérfölddel odébb.

Aki játszott rajta, nem tudja mihez hasonlítani. Aki nincs ott, nem értheti. Aki csak a tévén nézi, az sem a valóságot kapja. De akkor mi ez? Mi is az a Duke – North Caroliona rivalizálás? Ez a „háború.” – és a háborúban valaki megszívja, és akkor az utálatból boldogság lesz……

UNC Duke 4

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus