Bill Walton


William Theodore „Bill” Walton III a California állambeli La Masában született és nött fel. A helyi Helix High Schoolban bontogatta ifjú szárnyait, ahol már tizenévesen olyan ismertségre tett szert, hogy meghívták az 1970-es világbajnokságra, az Egyesült Államok keretébe. Bill hivatalosan 6’11” (211cm) magassággal volt listázva, de többek állítása szerint is 7’2” (218cm) magas volt. A középiskola elvégzése után a UCLA egyetemre került, ahol a Bruins edzői székében John Wooden állt, aki összesen 27 évig irányította a UCLA Bruins-t és ezalatt 10 országos bajnoki címet szerzett az iskolának. Woodenről később díjat neveztek el, beválasztották a Hallhatatlanok Csarnokába és 99 éves korában, 2010-ben hunyt el.

Az ifjú Bill tehát jó kezekbe került, és sikerült is kihozni tehetségéből a maximumot egy igazi, centerorientált játékban. Sokan úgy tartják, hogy Bill Walton a valaha volt legjobb egyetemi játékos, a cikk végére a kedves olvasónak is lesz annyi ismerete erről a remek kosárlabdázóról, hogy egyetértsen, vagy megcáfolja ezt az állítást.

Első szezonjában, 1971-72-ben a valaha volt egyik legjobb egyetemi kosárcsapatot sikerült összehozni Los Angeles-ben, hiszen a UCLA magját alkotta Walton, egy későbbi Lakers legenda, Jamaal Wilkes, a 76ers-ben bajnoki címet szerző Henry Bibby (civilben Mike Bibby édesapja), valamint egy ujabb NBA All-Star, a talán valaha volt legjobb holland kosaras, Swen Nater. [Azt hozzá kell tenni, hogy abban az időben elsőéves egyetemisták nem játszhattak az egyetemi csapatban, így a középiskola elhagyása után Billnek 1 évet várni kellett az igazi bemutatkozásra.] Így indultak neki az idénynek, amit elképesztő eredménnyel abszolváltak, hiszen a csapat mérlege a szezon során 30 győzelem és 0 vereség. Ebből magától értetődik, hogy megnyerték a Pacific-10 konferencia alapszakaszát (1987-ig nem rendeztek playoffot a Pac-10 konferenciában), valamint végigrobogva az NCAA tornán, besöpörték az NCAA bajnoki címet is. Átlagban több, mint 30 ponttal verték a szezon során ellenfeleiket, és hősünk 21,1 pontot és 12,4 lepattanót átlagolt, mindezt 64%-os, elképesztő dobószázalékkal. Nem volt tehát véletlen, hogy több, egymástól független szervezet is az év egyetemi játékosának választotta.

A következő szezonban (1972-73) Henry Bibby profinak állt, viszont csatlakozott a bocsokhoz egy újabb későbbi NBA játékos, Dave Meyers. Ennek tükrében nem lehetett más a csapat célja csakis a címvédés, ami sikerült is, hiszen lekopírozták az előző évi teljesítményüket azzal, hogy ezt a szezont is 30 győzelemmel és 0 vereséggel teljesítették. Természetesen nem kérdés az újabb Pacific-10 alapszakaszgyőzelem, valamint gond nélkül küzdötték le az összes ellenfelüket az NCAA tornán. A döntőben Walton az egyetemi kosárlabda történetének egyik legkiemelkedőbb teljesítményt tette le az asztalra a Memphis Tiger ellen. 44 ponttal zárta azt a találkozót és 22 dobásából 21-et értékesített. Ezek után természetesen jöttek az újabb „Év Játékosa” címek.

Az utolsó egyetemi szezonja az 1973-74-es volt, amire szintén hasonló várakozással tekintettek, mint az előzőre, hiszen a csapat magja megmaradt. De itt már nem volt meg az a lendület, ami az előző két szezonban, és a UCLA ebben a szezonban még a vereség ízét is megérezte. Nem is egyszer, hiszen 26-4-es mérleggel zárták a szezont. Ezzel megszakadt egy mai napig fennálló NCAA rekord, miszerint a UCLA Bruins elért egy 88 mérkőzésből álló győzelmi sorozatot, aminek teljesítése 3 szezont is érintett. A sorozat megszakítója a Notre Dame Fighting Irish. A csapat ugyan megnyerte így is a Pacific-10 bajnoki címét, de az NCAA tornán, az elődöntőben megállította őket a North Carolina State. A találkozó 80-77-es NC State győzelmet hozott, de csak kétszeri hosszabbítás után. Ekkoriban még rendeztek mérkőzést a 3. helyért, amit a Kansas ellen meg is nyertek. Ezzel a várakozásoktól elmaradva, de emelt fővel távozhattak a Final Fourról. Bill Walton pedig jelentkezhetett az NBA draftra.

Ezek után nem volt meglepő az, hogy az ABA és az NBA draftján is első helyen kelt el. Az ABA-ben a San Diego Conquistadors, az NBA-ben pedig a Portland Trail Blazers foglalta le játékjogát. Ő azonban az oregoni várost választotta a napfényes California helyett és ezzel a húzásával később a portlandi franchise megmentőjévé vált.

Amit Bill Walton egyetemi karrierje végére elért az gyakorlatilag példa nélküli az egyetemi kosárlabda históriájában, és elég nagy esély van arra, hogy a leghosszabb győzelmi sorozat az ő nevéhez fűződjön. Fentebb már említve lett az a bizonyos 88 győzelemből álló menetelés, de középiskolában az utolsó vereséget akkor szenvedte csapata, mikor az ifjú Bill a tizenegyedik évfolyamba járt. Végzős korában itt sem találtak legyőzőre.

Az 1974-es 3. hellyel a UCLA-t 7 évnyi diadalmaskodás után taszították le a trónról. John Wooden még megnyerte az 1975-ös bajnokságot, de az ő visszavonulásával véget ért egy páratlan dinasztia, amire méltán büszke lehet a UCLA minden egyes tagja a tanároktól a diákokon át a többi sportolóig.


Egyetemi évei alatt szerzett elismerései:

2x NCAA Bajnok (1972, 1973)

2x NCAA Final Four Legkiemelkedőbb Játékos (1972, 1973)

3x Naismith Év Egyetemi Játékosa (1972, 1973, 1974)

3x USBWA Év Játékosa (1972, 1973, 1974)

3x Adolph Rupp Trófea (1972, 1973, 1974)

2x Helms Alapítvány Év Egyetemi Játékosa (1972, 1973)

3x Sporting News Év Egyetemi Játékosa (1972, 1973, 1974)

2x AP Év Egyetemi Játékosa (1972, 1973)

3x All-American (1972, 1973, 1974)

James E. Sullivan Díj [Év Amatőr Sportolója] (1973)


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus