Búcsúzik Jim Calhoun

Connecticutban rettegtek ettől a naptól, a naptól, amikor Jim Calhoun a legendás mester közli, hogy nincs tovább..

Ben GordonJames A. Calhoun 1942. május 10-én született, ír katolikus családban a Massachusetts állambeli Braintree városkájában. Már nagyon korán a helyi gimiben kimutatkozott Jim sport iránti rajongása, hisz egyidőben volt a kosárlabda, a baseball és az amerikai football csapat aktív tagja. Egy napon édesapja váratlanul összeesett és szívroham következtében elhunyt. Calhoun kosárlabdás ösztöndíjjal felvételt nyert ugyan az NCAA alsóbb divíziójába tartozó Umass Lowell egyetemére, azonban a család pénzügyi nehézségei miatt kénytelen volt otthagyni az iskolát. Dolgozni állt. Kipróbálta a bányász, a szalagmunkás, sőt még a sírásó munkakört is, csak azért, hogy segíteni tudja családját. Mintegy másfél év elteltével az American International College padjaiba ült vissza, ahol, harmad, illetve negyedévesként a csapat legjobb dobójaként vezette el övéit a Divízió II rájátszásáig. 1968-ban szociológus diplomát szerzett.

Még nyáron megkötötte első edzői szerződését, és az Old Lyme Gimnázium mestere lett. Csalódást keltően szerepeltek, így az 1-17-es mérleget követően nem is volt kérdéses, hogy útilaput kötnek a talpára. Az elkövetkezendő években, részmunkaidőben szociológiát tanított, majd 1971-ben elfogadta a Deadham Gimnázium ajánlatát, ahol előbb egy 20-1-es, majd egy 18-0-s makulátlan idényt produkált övéivel. Utóbbi esztendőben meg is nyerték az állami bajnokságot.

A remek ajánlólevélnek köszönhetően az éppen az NCAA Div I-be átlépő helyi Northeastern University mestere lett. Calhoun kezei alatt a csapat négy ízben jutott el a March Madnessig, illetve hat alkalommal választották meg konferenciája legjobb edzőjévé. Az 1987-es NBA Drafton elkelt az egyik legféltveörzöttebb tanítványa a később tragikus körülmények között elhunyt Reggie Lewis.

1986. május 14-én kinevezték a Connecticut vezetőedzőjévé. Első évében csalódást keltő 9-19-es mérleggel zártak, majd egy évre rá 20-14-es mutatóval jutottak el az NIT döntőjéig, ahol az Ohio State legyőzésével elhódították a trófeát. 1990-ben Calhount az év edzőjének választották, amelyet csapata 29-6-os mutatójával, Big East bajnoki címével és a táncban való a legjobb nyolcig való menetelésével érdemelte ki.

Bajnokságot először 1999-ben nyert. Egy fantasztikus menetelés végén a Huskies első ízben jutott be a Final Fourba, ahol Richard „Rip” Hamilton vezérletével 77-74 arányban le is győzte a Duke csapatát. 2004-ben a gárda megnyerte második bajnoki címét is. Emeka Okafor és Ben Gordon később a draft második és harmadik helyén kelt el, a Uconn pedig az évek során az őszülő mesterrel fantasztikus 35-12-es Madness rekordot produkált. 2011. április 4-én Calhoun elhódította harmadik Final Fourját is, miután 53-41 arányban győzték le a Butler alakulatát. 68 esztendősen Jim lett az NCAA történetének legidősebb mestere, aki bajnokságot nyert és triplázásának köszönhetően olyan nevek társaságába került, mint John Wooden, Adolph Rupp, Bob Knight vagy éppen Mike Krzyzewski. Itt léte alatt a Connecticut felkerült a kosárlabdázás térképére. Nyertek kilenc Big East alapkört, hét konferencia rájátszást és mint említettük egy NIT illetve 3 Nemzeti Bajnoki címet. Calhoun lett a liga első edzője, aki két különböző egyetemmel is elérte a 240 győzelmet. Már 2005-ben beválasztották a hallhatatlanok csarnokába, majd 2009. február 25-én a Marquette ellenében megszerezte pályafutása 800. győzelmét is. Irányítása alatt olyan egók nevelkedtek, mint: Reggie Lewis, Clifford Robinson, Donyell Marshall, Ray Allen, Richard Hamilton, Caron Butler, Emeka Okafor, Ben Gordon, Rudy Gay, Hasheem Thabeet vagy éppen Andre Drummond.

Egészségügyi problémái a 2000-es évek elején kezdődtek. 2003. februárjában bejelentett, hogy prosztata rákja van. Megműtötték, rehabilitálták, majd a hónap végén a St John’s ellenében, már újra a kispadon ülhetett. Ezt követően azonban sajnálatos módon egymást követték a bajok. Előbb ismeretlen kórokozó támadta meg, aminek következtében kisebb kómába került, majd gerinc elmeszesedést állapítottak meg nála. Aztán eljött az a végzetes nap. 2012. augusztus 4-én, amikor egy ártatlannak tűnő családi biciklizést követően eltörte a csípőjét. Ekkor úgy döntött nem folytatja tovább. Testileg már nem bírja a kispad megpróbáltatásait, a szervezet folyamatosan azt üzeni, legyen végre elég. Szeptember 16-án a nyilvánosság elé állt lemondott és átadta helyét egyik segítőjének Kevin Ollienak.

Jim Calhoun

Calhoun remek figura. Feleségével a Connecticut-i Pomfretben élnek. Két fiúk van és hat unokájuk. A család méltán híres arról, hogy számos alapítványt támogat a rákos betegektől a cukorbetegekig.

Vajon mi lesz veled Uconn? Teheti fel a kérdést, az NCAA megrögzött rajongója. Életben marad a program, vagy a Maryland példáját követve a feledésbe merül….Kevin Ollie!?...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus