Heti TVs ajánló - Florida at Ohio State

Hosszú idő után a Digi Sport jóvoltából idén végre újra láthatunk NCAA mérkőzéseket. Holnap hajnalban következik az első igazi rangadó: Ohio State – Florida...

Ohio State – Florida (Digi Sport)

November 16. Szerda

1 óra 55 perc, ismétlés Digi Sport Plusz 16:25

Ohio State

Ohio State flagAz Ohio State egyetemet 1870-ben alapították. A OSU a divízió I. mesze legnagyobb és legtöbb diákjával rendelkező iskolája. Az intézmény maga Ohio állam fővárosában Columbusban található, s jelenleg mintegy 63.217 hallgatóval rendelkezik. Az első csapat, amely az egyetem keretein belül alakult 1898-ban kezdte meg szereplését, az akkor még területi alapon szerveződött egyetemi bajnokságban. A kezdetektől, azaz 1913-óta a Big Ten konferencia tagjai. Legnagyobb sikerüket 1960-ben Fred Taylor mester irányítása alatt érték el, hisz ebben az évben megnyerték a bajnokságot. Könnyen triplázhattak volna, ám a rákövetkezendő két évben, így 1961-ben és 1962-ben is elbukták a nagydöntőt. A Buckeyes 21 alkalommal nyerte meg a konferenciája alapkörét, de mindössze négy (2002, 2007, 2010, 2011) ízben a rájátszását. 1999-ben az akkori sikerkovács Jim O’Bryan vezetőedzőnek mennie kellett, és a program is két évre szankciók alá került, miután kiderült, hogy egyik játékosát különböző ajándéktárgyakkal csalogatták az egyetemre. 2004 óta Thad Matta az edző, aki újra rivaldafénybe emelte a csapatot. 2007-ben a döntőig meneteltek, ahol épp a mostani ellenfél Floridával szemben maradtak alul. Az elmúlt két évben 29-8-as illetőleg 32-2-es mérleggel zárva egyaránt a Sweet 16 jelentette a végállomást. Az évek alatt olyan spílerek kerültek ki az iskolából, mint: Jerry Lucas, John Havlicek, Clark Kellogg, Jim Jackson, Scoonie Penn, Michael Redd, Greg Oden vagy éppen Evan Turner.

Florida

Florida FlagA Florida egyetemet 1853-ban alapították. Az aligátorok fővárosában Gainsvilleben található, természetesen innen ered a Gators név is. Az Ohio Statehez viszonyítva egy kicsi intézmény a maga mintegy 50.000 hallgatójával. Az 1905-ben megalakult egyetemi kosárcsapatnak mintegy tízévnyi könyörgésébe került, hogy az iskola végre komolyan vegye és támogassa őket. A 90-es évek közepéig pofozógép szerepében tündököltek az aligátorok, szinte semmilyen komolyabb eredményt nem tudtak felmutatni. Aztán 1994-ben Lon Kruger irányításával szinte a semmiből beverekedték magukat a nemzeti döntőbe, ahol a Duke túlságosan is nagyfalatnak bizonyult számukra. 1996-ban egy fiatal, de annál lelkesebb edző került a kispadra Billy Donovan személyében, aki elhozta a napfény államának tündöklését. Irányítása alatt eddig négyszer (2000, 2001, 2007, 2011) nyerték meg az SEC alapkörét, háromszor (2005, 2006, 2007) a rájátszását. Kétszer a bajnokságot (2006, 2007), egyszer, pedig másodikak lettek 2000-ben. A 2006, 2007-es szezonokban megállíthatatlan volt a csapat. Olyan nevekkel, mint Corey Brewer, Al Horford vagy éppen Joakim Noah ez nem is meglepő. Rajtuk kívül a 90-es évek óta olyan nevek kerültek ki innen, csak a legjelentősebbeket említve, mint: Jason Williams, Matt Bonner, Udonis Haslem, David Lee vagy éppen Mike Miller. Az elmúlt években kicsit leült a program, de azért a legjobbak között így is rendre ott vannak.

A helyszín

A mérkőzést az Ohio State hazai pályáján a 19.200 főt befogadó columbusi Value City Arenában rendezik.

Előzetes

Az biztos, hogy nincs még egy ilyen keret a Big Ten konferenciában, ahol egy ennyire kiemelkedő magasembert találnánk. Jared Sullinger sokat vacillált az NBA és az NCAA között, de a várható Lockoutnak hála úgy döntött, hogy visszatér második szezonjára is az egyetemi kosárlabda hazájába. A tavalyi idényben átlag 17,2 ponttal és 10,2 lepattanóval terhelte az ellenfeleket. Hű társa a végzős William Buford is visszatért. Buford az elmúlt évadban 51 triplát szórt be 44,2 %-os pontossággal, amivel a szezon második legjobb mutatóját érte el. Mellettük fontos szerep jut a másodéves Aaron Craftnak, akit a 2010/2011-es évadban a Big Ten konferencia legjobb hatodik emberének választottak meg. A tábla alatt szerepet kapó másodéves DeShaun Thomas egyelőre nagyon gyenge dobó. A szintén másodéves hátvéd Jordan Sibert jól dob ugyan a periméteren kívülről, ráadásul a védekezése is elfogadható, de mind a játékszervezés, mind a palánkhoz való közelebbi játék területén vannak még hiányosságai. Fontos érkező az újonc Shannon Scott. Evan Ravenel szintén a padról lehet nagy segítség. Ő transferrel (intézmények közötti átjelentkezés) érkezett a Boston Collegeről. Két újoncot érdemes még megemlíteni, akik neve mellett kérdőjelt szerepeltetünk. A bedobó LaQuinton Ross és az erőcsatár Amir Williams.

sullinger

Ami a Floridát illeti a harmadéves Kenny Boynton, a végzős Erving Walker és az újonc Bradley Beal hármasa kiegészülve a Rutgersről érkező Mike Roasarioval talán az egész NCAA legjobb hátvédsorát adja. Billy Donovan mester legnagyobb gondja az, hogy hogyan tudja forgatni ezt a négy embert. Ami a nagyobb problémát adja, azok a csapat magasemberei. Erik Murphy a kezdőben van, de a nagy átütőerőt ne tőle várjuk, viszont a másodéves Patric Young akár meglepetést is okozhat, amivel az aligátorokat is fentebb repítheti. A padról a francia Will Yeguete illetőleg a Cody Larson, Casey Prather kettős lehet nagy segítség.

A  #8 Gators az első meccsén a Jackson State csapatát ütötte ki 99-59 arányban, Kenny Boynton és Mike Rosario 19-19 pontjával volt a csapat húzóembere, de Rosario az aki igencsak dicsérhető, hisz a padról érkezve 20 perc alatt nyolcból öt triplát elsüllyesztve vezérelte új csapatát. A fiatal Patric Young 12 ponttal és 10 lepattanóval élete első dupla-dupláját könyvelhette el.

A #3 Buckeyes az első meccsén a Wright State gárdáját verte 73-42-re. Ahogyan az várható volt JJ Sullinger félgőzzel is 19 pontig 9 lepattanóig és 3 blokkig jutott. Két fegyverhordozója William Buford – 13 pont 4 gólpassz - és Aaron Craft - 10 pont 3 gólpassz 3 labdaszerzés – is hozta az elvárhatót. A pad, egyelőre nem nyújtott meghatározót, de a kezdőben helyet kapó hátvéd Lenzelle Smith 8 pontjával és 7 pattanójával üde színfolt volt.

A két csapat 12. alkalommal találkozik, az örökmérleg 7-4 az Ohio State javára. A tavalyi idényben is megmérkőztek, akkor a Gators otthonában a vendég Buckeyes 93-75 arányban győzött. Egy nagyon jó mérkőzés várható ezen az estén is…

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus