Ilyenek voltak...

 Grant Hill

Grant 1991 és 1994 között a patinás Duke Blue Devils tagjaként sikert sikerre halmozott. Már első évében 1991-ben bajnok lett, bár akkor még messze nem ő számított a csapat vezéregyéniségének. Azért átlag 11 pontjával és 5 pattanójával megkérdőjelezhetetlen érdemei voltak a bajnoki trófea elhódításában. Egy évre rá ismételni tudtak, mellesleg Hill is sokat fejlődött, aminek eredményeképpen beválasztották a Tournament legjobb ötösébe. Véleményem szerint 1993-ban, harmadévesként ért fel a csúcsra, amikor is meccsenkénti 18 pontjához, illetve 6 és feles lepattanójához még 2 és fél labdaszerzést is elkönyvelhetett. Mint később kiderült ez a teljesítmény abban az évben egy 2nd Team All-America tagságot eredményezett (magyarul abban az évben a 10 legjobb egyetemi játékos között tartották számon). Végzősként pontátlaga kissé visszaesett, azonban ezt a hanyatlást a jó oldalára tudta fordítani, hasznosabb taggá vált védekezésben és lepattanózásban. Az ördögök ismét eljutott a döntőig, ott azonban szembetalálták magukat a Corliss Williamson által fémjelzett Arkansas-al. Ennek ellenére Hill tagja lett a torna legjobb ötösének és 1st Team All-American lett. Minden idők 50 legjobb egyetemi játékosa között tartják számon az 1994-es játékosbörze 3. kiválasztottját.

Jason Kidd

Jason Kidd az 1992-es és az 1993-as esztendőt töltötte a University Of California gárdájánál (nem a UCLA-n, sajnos számos helyen hibásan ez jelenik meg). Az arany medvéknél első szezonjában rögtön a vállára is vette a csapatát. Nem is annyira csak az aszisztjaival, mint inkább a labdaszerzéseivel segítette övéit, sőt mi több az egész liga legjobbja volt ebben a kategóriában átlag 3,8-as meccsenkénti átlagával. Persze az egyéb statisztikai kategóriáit sem hanyagolta el. A 93-as év mutatói: 13 pont 4,9 lepattanó, 7,6 gólpassz és 3,8 labdalopás. Simán a Madnessig meneteltek ott azonban a Sweet 16-ben búcsúzni kényszerültek. Második szezonjában 1st Team All-American lett. Átlagai: 16,7 pont 6,9 lepattanó, 9,1 gólpassz és 3,1 labdalopás. Viszont kellő társak hiányában a rájátszás első körében kénytelenek voltak búcsúzni. Egy dolog azonban kétségtelenül a nevéhez ragadt, az 1993-as „márciusi őrületben” sikerült mindhárom meccsen 10 zsuga felett produkálni, ami az NCAA világában igencsak kiemelkedő teljesítmény. Az 1994-es játékosbörzére készülődve azonban érdekes dolog történt vele. Az oaklandi autópályán balesetet okozott, azonban a segítségnyújtás helyett elszaladt a helyszínről, így letartoztatták és veszélybe került a kiválasztása is. Azonban a Dallas csapata nem habozott a 2. cédulával lecsaptak rá.

Allen Iverson

A sztorit jól ismerjük a megtört rosszfiú a megváltó szerepében tetszeleg. Ez a történet azért egy kicsit más. A Georgetown egyetem még véletlenül sem sorolható a futottak még kategóriába, s ide sikerült bekerülnie egy rosszhírű hamptoni srácnak. AI már az első évében tündökölt és sokak meglepetésére a legjobb 16 közé repítette a Hoyast. Átlagai figyelemre méltónak bizonyultak: 20,4 pont 3,3 lepattanó, 4,5 gólpassz és 3 labdaszerzés. A főbb díjak azonban elmaradtak ugyanis az emberekben még mindig élt a rosszfiús imázs. Másodévesként már esélyesként vágtak neki a szezonnak és hozták is az elvárhatót, a legjobb nyolcig meneteltek. Allent most már nem hagyhatták ki a felsorolásból, 25 pontjával, 3 pattanójával 3,7 zsugájával illetve 3,3 lopásával beverekedte magát az év legjobb ötösébe, tehát 1st Team All-American lett. Ezek után viszont úgy döntött Junior évének már nem vág neki, hanem megpróbálkozik az NBA-vel. A Philadelphia nem sokat habozott és az 1996-os játékosbörze egyes cédulájával őt választották. A többit pedig azt hiszem mindenki jól ismeri.

Tim Duncan

Tim Duncan a tökéletesen felépített játékos. Legalábbis az egyetemi pályafutása alapján erre következtethetünk. Első szezonjában 9,8 pontja mellé 9,6 lepattanót szedett, így rögtön a köztudatba került, de ő nem elégedett meg ennyivel. Évről-évre fantasztikusan alakultak a statisztikai mutatói. Másodévesen 16,8 pont 12,5 lepattanó, Juniorként 19,1 pont 12,3 lepattanó, végzősként, pedig 20,8 pont és 14,7 lepattanó feszített a neve mellett. Ja és hogy mindezek mellé még kiosztott a 4 év alatt meccsenként közel 4 blokkot, arra már csak a kalapunkat emelgethetjük. Csapat szinten az 1996-os év volt a legjobb, akkor a legjobb nyolcba is beverekedték magukat, egyénileg viszont Timmy a 97-es szezonban brillírozott. Ekkor a Madness legjobb lepattanózója lett, úgy hogy az átlaga, a 21 lepattanó mérkőzésenként egy 1973-as rekord megdöntésére is elegendő volt. Természetesen ebben az évben megkapta a Naismith, a Wooden és az AP díjat is, magyarán ő lett az év játékosa. Már Freshman korában csalogatták az NBA-be, ő azonban édesanyjának tett ígérete szerint lediplomázott. Aztán 1997-ben a drafton nem lehetet kérdéses, hogy ki lesz az első választott, természetesen Timmy neve hangzott fel a San Antonio által. Sokat hasonlítgatják össze Kevin Garnettel, de, hogy miért Duncan a jobb, hát csak azért ment Kevin ezt a 4 évet soha nem fogja tudni felmutatni.