Ki a legény a gáton?

A Kentucky és a Syracuse már a hatodik egymást követő héten szerepel az AP ranglistájának első és második helyén, kapva kapok az alkalmon és egy részletesebb vizsgálat alá vetem az NCAA két legjobbjának tartott csapatot. Két eltérő játékstílusú brigád, a mérhetetlenül tehetséges fiatalság a rutin ellen. A boncasztal lefertőtlenítve, kezdjünk hát.

A Kentucky kerete duzzad a potenciáltól, három újonc és két másodéves alkotja a csapat kezdőjét. A kezdő5 (a vér kötelez ugyebár) minden tagja All-American beválasztásig jutott, sőt még a padon is van egy emberük (Wiltjer), akit az elit egyetemi játékosok közé választottak. A csapat vezére az az Anthony Davis, aki a jövő évi draft 1/1 várományosa, nem csoda tehát, hogy az idei NCAA szezon legjobb játékosa címre is nagy eséllyel pályázik. A Syracuse Orange kerete tapasztaltabb, a két végzős vezér Scoop Jardine és Kris Joseph húzza elsősorban a csapat szekerét, de nem csak ő miattuk muzsikál ilyen szépen az Orange. A keret nagyon mély és sokoldalú,a csapat zónázásáról ódákat zengnek a tengerentúli szakértők. Dion Waiters személyében egy kiváló playmaker csücsül a padon, és ha be kell ugornia a mérkőzésbe, akkor meg is szokta mutatni a foga fehérjét. Mindkét csapat egyszer talált legyőzőre eddig, a Kentucky az Indiana ellen maradt alul, a Syracuse pedig a Notre Dame egyetem csapatától kapott ki, igaz a nagyon tehetséges kezdő centerük, Fab Melo akkor éppen nem játszhatott a gyenge tanulmányi eredményei miatt, nézzek el az Orange-nak a kisiklást.

Közös ellenfelek 

Mivel más-más konferenciában versenyzik a két csapat, ezért a sorsolásuk is nagyban különbözik, de így is volt három közös ellenfelük.

Louisville: A Syracuse idegenben 52-51-re verte a Louisville csapatát. Őszintén szólva borzalmasan játszottak, de a jó csapatok tulajdonsága, hogy gyenge játékkal is képesek kiélezett mérkőzést nyerni.  A Kentucky a saját otthonában a Rupp Arena közönsége előtt gyűrte be a Louisville-t 69-62-re.

Florida: Az Orange csupán négy ponttal, 72-68-ra verte a Florida Gators-t, a Kentucky viszont húsz pontot vert az aligátorokra (78-58).

St. John’s: Egyik csapatnak sem volt igazi ellenfele a St.John’s, a Syracuse 95-70-re, a Kentucky pedig 81-59-re ütötte őket.

Támadóstílus  

A két csapat támadóstílusa nagyban különbözik. A Kentucky gépezete a védekezésből táplálkozik, labdaszerzések és blokkok utáni gyorsindításaikra nem igazán találják az ellenszert a csapatok. Felállt védelem ellen is jól működik a Calipari féle rendszer, kiváló outside játékuk miatt az ellenfélnek muszáj kihúzódnia a hárompontos ívre, ennek köszönhetően aztán nagyobb helye van a polip kezű Anthony Davis-nek és Terrence Jones-nak, hogy a festékből szétdobja, szétzsákolja az ellent. A Syracuse kiváló százalékkal értékesíti a dobásait, a gyorsindítás nekik is hatékony ellenszerük, de az igazi erősségük a kiegyensúlyozottságban rejlik. Kívülről és belülről is veszélyesek, a padon is hatékony és sokoldalú játékosaik vannak.

Védekezőstílus 

A Kentucky védekezése egyértelműen a liga elitjébe tartozik. Fojtogató emberfogásos védekezésük roppant kellemetlen, nagyon ügyesen játsszák ezt a stílust. Elsősorban nem a labdaszerzés, hanem a catch and shoot megakadályozása és a palánkot támadó ellenfél Anthony Davis gondoskodó karjaiba való beterelése a védekezésük elsődleges célja. Picit hülyén hangozhat, hogy nem a labdaszerzés az elsődleges céljuk, de a man-to man defense legnagyobb veszélye, hogy egy eltévesztett labdaszerzési kísérlet következtében az egész védekezés megbomlik, máris kész a könnyű, tiszta dobóhelyzet az ellenfél számára. Elhagyni az embert és belépni a passzsávokba életveszélyes küldetés. Calipari fiai kellemetlenebb ellenfelek, mint a piaci legyek.

A Syracuse 2-3-as zónát játszik, ráadásul mesteri szinten. Az ellenfeleik általában szenvednek ellenük, jól védik az ívet és festéket. Az Orange a Big East konferencia legtöbb blokkot jegyző csapata.

A vezérek

A Wildcats csapatában Marquis Teague a karmester, képes végigpofázni az egész meccset, tőle hangos a parkett, folyamatos beszédével és kézmozdulataival irányítja az övéit. Meglepő lehet, hogy nem Davis szerepel itt, játékával ő rajta múlik a legtöbb, de nem nevezném őt igazi vocal leader-nek. A Syracuse csapatában két igazi vezér van, akik tüzelik és irányítják a társakat, Jardine az alpha-dog a csapaton belül, Joseph valamivel csendesebb és nyugodtabb nála.

A csapatok erősségei

Fantasztikusan védekezik a Wildcats, az egész országban ők osszák ki a legtöbb blokkot és ő ellenük dobnak a legkevésbé hatékonyan az ellenfelek. A Kentucky ásza egyértelműen az újonc évét taposó Anthony Davis, többször láttuk már a szezon során, hogy ő billentette a csapata javára a mérleg nyelvét.

Az Orange legnagyobb ereje a tapasztalatban és a sokoldalúságban rejlik.  A játékuk a „veteránokra” épül, akik egyetemi szinten nagyon tapasztaltnak számítanak. Ez nagyon sokat jelenthet majd a márciusi őrületben. Több támadóopciójuk is van, így nem tudnak ellenük az ellenfelek úgy igazán felkészülni, nem lehet csak egy játékosukra koncentrálni.

A csapatok gyengeségei

A Kentucky kerete nagyon szűkös, a padon nincsenek meghatározó játékosaik. Ez a rövid cserepad az egyenes kieséses őrületben megbosszulhatja magát. Nehezen birkóznak meg azzal, ha a kulcsjátékosaik faultproblémába ütköznek a mérkőzés közben, nincsenek olyan helyettesek, akik meg tudnák azt oldani, hogy ilyen esetekbe ne legyen szemmel láthatóan gyengébb a Wildcats.

A Syracuse borzalmasan lepattanózik. Kissé érthetetlen ez számomra mert felépítésre egy magas csapatnak számítanak, de mégis bohózat, hogy mit csinálnak a saját palánkjuk alatt amikor az ellenfél célt tévesztett dobásait kellene megkaparintani. A borzalmas lepattanózásuk az ő esetükben az akarat hiányának tudható be. Ha sikerül felpörögniük a March Madness-re (már miért ne sikerülne?), akkor ez a rossz védekezés el fog párologni. Másik nagy probléma a narancssárgák játékában, hogy nagyon rapszodikusan dobják a hárompontosokat. Egyik meccsen képesek 45% felett értékesíteni a távoli dobásaikat, máskor viszont épphogy átlépik a 15-20%-os ingerküszöböt.

Statisztikák és egyéb érdekességek:

Mc Donalds All-Americans

Kentucky (6) : Anthony Davis, Doron Lamb, Michael Kidd-Gilchrist, Marquis Teague, Kyle Wiltjer, Terrence Jones

Syracuse(3): Fab Melo, Michael Carter-Williams, Rakeem Christmas

Csapatpontok:

A Kentucky 19 ponttal, míg a Syracuse 15 ponttal veri az aktuális ellenfeleit az átlagszámítás szerint. Az Orange 5 mérkőzést nyert meg öt vagy annál kevesebb ponttal, a Kentucky viszont csak kétszer nyert ennyire kevés különbséggel. (North Carolina ellen 1 ponttal, Tennessee ellen 3 ponttal.)

Legjobb pontszerzők:

Mindkét csapat nagyon kiegyensúlyozott ilyen téren. A Kentucky házi gólkirálya Anthony Davis 14,3 ponttal, az Orange legjobbja Kris Joseph 14,2 ponttal.

Lepattanózás:

A Syracuse -0,8-as aránnyal áll, tehát általában nem tud lepattanózásban az ellenfelei fölé kerekednie, a Kentucky sima +7,3-as mutatót produkált eddig, dominálják a mérkőzéseket ebben a tekintetben.

Hárompontosok:

A Kentucky 37,6%-al, a Syracuse 34,2%-al dob az íven túlról

Büntetők:

A Kentucky ebben a statisztikai mutatóban is nyerésre áll. 72,4%-al dobnak a vonalról, míg a Syracuse csupán 69,7%-al büntet.

Labdaeladás:

Mindkét csapat nagyon vigyáz a labdára. A Syracuse csupán 10,5 labdát ad el egy mérkőzésen, de a Kentucky sem szór el sokkal többet (11,7).

Blokkok:

Kentucky 9,0/meccs, Syracuse 7,2

Labdaszerzés:

Syracuse 9,9/meccs, Kentucky 6,5/meccs




Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus