Látogatóban a texas-i Hosszúszarvúaknál


Üdvözlünk mindenkit Texas állam fővárosában, Austinban, vagy ahogy másképp nevezik: „A világ élőzenei fővárosában! Ebben a 800 ezer lakosú városban található a University of Texas egyetemi rendszer zászlóshajója, az Egyesült Államok ötödik legnagyobb felsőoktatási intézménye, az austini campus és a hozzá tartozó 50 ezer hallgató. Az iskola ad otthont az ország egyik legnevesebb és legkarakteresebb sportprogramjának, a Texas Longhorns-nak. Üljünk be egy kicsit mi is az iskolapadba és nézzük meg, hogy honnan is érkezett a profi kosárlabda világába többek között Maurice Evans, T.J. Ford, Kevin Durant vagy éppen Lamarcus Aldridge.

Az egyetemet 1883-ban alapították, 18 évvel az amerikai polgárháború után. A férfi és női szinten összesen 18 sportágban jelen lévő Longhorns 1900-ban kapta nevét, ekkor jelent meg először nyomtatásban is, hogy ezentúl így hívják majd az egyetem különböző csapatait. A név igen találó, hiszen maga a Longhorn egyfajta hosszúszarvú szarvasmarhát jelent. Ez volt az az állat, ami kihúzta Texas államot a gödörből a polgárháború nehézségeiből, a déli oldalon elszenvedett vereség után. A csapat színei az 1960-as évektől „égetett narancs és fehér”. Ezt a színt már korábban használták, de ennek a színnek az előállítása sokba került az 1929-es gazdasági válság idejétől. Előtte játszottak sárgában, narancsban, fehérben, szürkében, barnában, de végül egy szavazással döntötték el mi is legyen az iskola színe. Jól döntöttek, hiszen ez a színösszeállítás igen egyedire sikerült és a narancs ezen árnyalatát „Texas orange”-ként is szokás emlegetni.

Az amerikai futball után nem sokkal, 1906-ban a kosarasok is bemutatkoztak először függetlenként, majd 1914-ben a Southwest Conference csoportjához tartoztak egészen 1996-ig, amikor csatlakoztak az NCAA egyik legszínvonalasabb konferenciájához, a Big 12-hez. A csapat eddig összesen 3 alkalommal szerepelt Final Fourban, és 2-szeres konferencia győztesnek mondhatja magát – igaz ezt még a SWC korszakból. Az igazi sikerek azonban még az egyetem előtt állnak, hiszen ha belegondolunk abba, hogy az utolsó 22 March Madness-ből 21 alkalommal képviseltették magukat, akkor láthatjuk, hogy előbb vagy utóbb, de az országos bajnoki trófea is kilátásban van. A közelmúltban elért sikerek kulcsa nem más, mint Rick Barnes, aki 1998-tól dirigálja a hosszúszarvúakat.

Még Amerikában is csodájára járnak azon létesítményeknek, amik a campus területés találhatók, itt most elsősorban a sportlétesítményekről beszélünk. Az amerikai futball csapat a Darrell K. Royal – Texas Memorial Stadiumban játssza mérkőzéseit, ami hivatalosan több, mint 100 ezer néző befogadására alkalmas, ezzel a második legnagyobb az államban a dallas-i Cowboys Stadium után. Ezen kívül az iskola területén található még egy 20 ezer férőhelyes labdarúgó stadion, 6 ezer, illetve 1500 férőhelyes baseball- és softballpálya, illetve egy 4 ezres röplabda csarnok. Persze mindez nem a teljes repertoár, hiszen teniszpályák, edzőpályák, rendezvénycsarnokok állnak a sportolni vágyók rendelkezésére.

A végére pedig maradt a kosárlabda-csarnok. Az 1977-ben épített Frank Erwin Centerben láthatjuk ugyanis brillírozni az egyetem kosárcsapatát, ahol a hazai meccsekre kilátogató 16.734 szurkoló varázslatos atmoszférát teremt. A 2001-ben teljesen felújított, majd 2003-ban kibővített kétszintes aréna a legnagyobb a Big 12 konferenciában.

Nem mehetünk el szó nélkül a csapatot övező tradíciók mellett sem. Nem telik el úgy futball vagy kosárlabda mérkőzés, hogy ne őrülne meg egész Austin és ne állna mindenki egy emberként az aktuális csapat mögé. Kabalafigurának mi mást is tudnánk elképzelni, ha nem egy hosszúszarvú szarvasmarhát, persze kosármeccseken nem igazi szórakoztatja a nézőket, hanem egy Hook’Em névre keresztelt mascot. Szorosan hozzá kapcsolódik a Hook’Em Horns nevű jelenség. Nos ez egy kézjelzés, ahol a mutató és a kisujjunkkal egy szarvat formázunk. Csodálatos látvány, mikor az arénában mindenki ezt a kézjelzést használja, hogy tovább is ragozzuk a dolgot: a Sports Illustrated szavazásán az ország legjobb ilyen szignáljának választották a texas-iak találmányát.

Most pedig csukjuk be a szemünket és képzeljük el mindazt, hogy az ország egyik legjobb egyetemi csapata játszik a parketten, körülöttünk 16 ezer őrölt, égetett narancs színbe öltözött drukker, akik egyszerre éneklik valamelyiket az egyetem indulói közül. Bizony félelmetes a hangulat, de egyben megható, inspiráló, a hazai játékosok számára motiváló, a vendégjátékosok számára pedig… valahogyan csak fel tudják dolgozni ők is, hogy itt minden ellenük van. Az egyik ilyen induló a „The Eyes of Texas”, ahol kifejtik, hogy Texas elől nem menekülhetsz, amásik induló pedig a „Texas Fight”, ahol el is érkeztünk írásunk következő pontjához, a rivalizáláshoz. A két dolog úgy kapcsolódik össze, hogy a Texas Fightban említést tesznek a Texas A&M egyetemről, akik a Longhorns legnagyobb riválisa. A Texas A&M Aggies mellett az Oklahoma Sooners ellen vívott meccsek számítanak a legjobban vártnak és ha ezeket a hangulati elemeket elképzeltük és a zene hallgatása mellett valamelyest magunkévá tettük, akkor érdemes ezt az érzést még egy kicsit feljebb turbózni és akkor talán megkapjuk a riválisok elleni meccsek hangulatát.

Ha jó sorsunk úgy hozza majd, hogy látunk egy Texas Longhorns meccset a TV-ben, vagy ha még jobb sorsunk úgy hozza, hogy eljutunk ebbe a csodálatos campusba, akkor mindig legyen eszünkbe, hogy:

The eyes of Texas are upon you,
All the live long day.
The eyes of Texas are upon you,
You cannot get away.



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus