Mid-Major konferenciák III. - Colonial

Nagyon közeledik az idei évad kezdete, úgyhogy térjünk is át a meghatározóbb konferenciákra. A sorozat folytatásaként következzen a Colonial…

A Colonial nevét onnan kapta, hogy a konferenciába azoknak az államoknak az intézményei találhatóak, amelyekre annak idején az első európai telepesek megérkeztek.

Szép az élet a Colonialban, hisz az elmúlt hat évben már második alkalommal fordult elő, hogy a CAA egyik csapata beverekedje magát a Final Fourba. Míg 2006-ban a George Mason, addig tavaly a Virginia Commonwealth érte el ezt a sikert.

Lázas munka folyt a VCU-nál mivel a sikeredző Shaka Smart számos helyről kapott jobbnál jobb ajánlatokat. De az iskola már 2011. áprilisában pontot tett az ügy végére, hisz egy nyolc éves kontraktust toltak oda a fiatal mester orra alá. Nehéz idény lesz, hisz már az elmúlt év alapkörében is csak a negyedik helyen zártak. Ráadásul a kezdőből hárman is végeztek, hírmondónak csupán Bradford Burgess (a képen) maradt, bár az ő személyében egyúttal a konferencia legjobb játékosát is tisztelhetjük. Mellette két már epizódszerepkörben bizonyított ember, Juvonte Reddic és az irányítóposztot átvevő Darius Theus garanciát adnak arra, hogy a VCU továbbra is az egyik legjobb csapata lesz a csoportnak.

Burgess

De nem a VCU az idei szezon favoritja, hanem a Drexel. A csapat úgy zárt az ötödik helyen, hogy 21 győzelmet szerzett és többek között a Louisville skalpját is begyűjtötte. A tábla alatt verhetetlenek, a két kezdő magasember Sammie Givens (12,2 pont 10,1 lepattanó) és Daryl McCoy (7,4 lepattanó), cseréjük, pedig Dartaye Ruffin (7,1 lepattanó). Ez a hármas meccsenként megközelítőleg 10 lepattanóval szed többet, mint az aktuális ellenfél. Támadásban a harmadéves hátvéd Chris Fouch játéka lesz meghatározó. Amiben javulniuk kell az a büntetőzés. A 61%-os eredményesség ebben a műfajban kevés.

A George Mason új edzővel, nevezetesen a Georgia Tech legendás mesterével Paul Hewittal kezdi meg az idényt. A konferencia egyik legjobbja Ryan Pearson az újonc nagyemberrel Erik Copessal fog meghatározó párost alakítani. Kérdés, hogy a hátvédsorból ki fog tudni komolyabban felnőni melléjük.

Az Old Dominion is nagy kérdőjel egyelőre. Kent Bazemore lábát törte a nyáron és nem lehet még tudni, mikor és ami lényegesebb, hogy milyen erőnléttel tud majd a csapat munkájába bekapcsolódni. Bazemore remek lepattanózó és a konferencia egyik legjobb védőjátékosa.

A középmezőnyben a James Madison és a Northeastern gárdáiban kiemelendő, meccseket eldöntő játékos nincs, azonban csapatként mindkettő biztos elegyet alkot. A Hofstra elveszítette az év játékosát Charles Jenkinst, utódja Mike Moore remek szezont futott, de kérdéses, hogy egyedül is elbírja-e majd a vállára nehezedő terhet. A William & Mary-nél Quinn McDowell okozhat kellemetlen perceket az ellenfeleknek, míg a UNC Willmington, Buzz Peterson vezetőedző furcsa taktikai húzásainak apropójából lehet figyelemfelkeltő.

A Delaware, a Georgia State és a Towson lesznek a futottak még kategória, bár a Georgia State kapcsán mindenféleképpen meg kell említeni az új vezetőedző Ron Hunter nevét, aki a IUPUI-al már alkotott nagyot.

Erős kis konferencia lesz, az első négy csapatot mindenféleképpen 20 győzelem környékére várhatjuk.

Várható erősorrend:

  1. Drexel
  2. George Mason
  3. VCU
  4. Old Dominion
  5. James Madison
  6. Northeastern
  7. Hofstra
  8. William & Mary
  9. UNC Wilmington
  10. Delaware
  11. Georgia State
  12. Towson

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus