NCAA 2013 - Akikre érdemes figyelni

Pénteken nem kevesebb, mint 123 mérkőzéssel vette kezdetét az NCAA 2012/2013-as idénye…

Ez év áprilisában azzal búcsúztunk, hogy Thomas Robinson és Anthony Davis vérre menő csatát vívott a nemzeti bajnoki címért. Nos a küzdelemből végül ez utóbbi csapata, azaz a Kentucky Wildcats került ki győztesen, de 2012. november 9-én ismételten útjára indult a labda a célból, hogy közel öt hónap múlva megtudhatjuk, hogy ki az egyetemi kosárlabdázás világának legjobbja.

alt

A konferenciák közül, mint azt már évek óta megszokhattuk a Big Ten, a Big East, a Big 12, az ACC és az SEC tűnik a legerősebbnek, de nagyon sokat erősödött a PAC 12 és az Atlantic 10 csoportosulása is. A szakértők többsége abban egyetért, hogy az Indiana, Louisville, Kentucky hármasnak mindenféleképpen ott a helye a Final Fourban, a negyedik hely azonban papíron (mivel ebben a ligában még véletlenül sem történik semmi sem a papírforma alapján) igencsak kérdéses. Nem tűnik rossznak a UCLA, a Michigan, sőt sokak szerint az Arizona és a Missouri csapata sem.

Ami játékosokat illeti itt mindenféleképpen érdemes figyelni a következőkre:

Phil Pressey (Harmadéves-Hátvéd) – Missouri:

Pressey a tökmag, ugyanis a Mizzou irányítója bőven 180 alatt van, ennek ellenére egy megállíthatatlan dobógép, villámgyors, remekül szórja a zsugákat, ráadásul kiemelkedő a védelmek megbontásában is.

Isaiah Canaan (Végzős-Hátvéd) – Murray State:

Hátvéd létére kevésbé hasznos irányító poszton, mint fentebb említett társa, azonban amit tavaly művelt a kiscsapat élén az káprázatba ejtő volt. Mint arra emlékezhetünk a Murray State mindössze két vereséggel zárta az évet. Kérdés, hogy a nagy elvárás alatt nem e zuhan össze majd Isaiah?

Shabazz Muhammad (Újonc-Bedobó) – UCLA:

A liga legjobb újonca fiatal kora ellenére, remek izomzatú, kemény legény. Sokan úgy vélik, hogy, ha nincs a korhatár, akkor már most Derrick Rose mintára robbanhatott volna be az NBA világába, de a kételkedők szerint hamar a padon találja majd magát.

Doug McDermott (Harmadéves-Bedobó) – Creighton:

Ugyan csak a Missouri Valleyban varázsol, de ez az ember játssza ezt a gyönyörű játékot. Magassága ellenére vajkézzel szúrja a triplákat, és évről-évre látványosan fejlődik. 23 pontos és 8 lepattanós meccsenkénti átlaga nem is hagy túl sok kérdőjelet mellette.

Cody Zeller (Másodéves-Center) – Indiana:

Abban szinte mindenki egyetért, hogy a legfiatalabb Zeller fiú az év játékosa cím legnagyobb esélyese. 211 centis magassága ellenére Cody villámléptű, jól védekezik és első osztályú befejező. Amennyiben a középtávoli dobásain is tudna még fejleszteni….

alt

Trey Burke (Másodéves-Hátvéd) – Michigan:

Burke lényegében egy évvel ezelőtt a semmiből érkezett, hisz egy szinte teljes egészében ismeretlen középiskolás volt. Aztán hirtelenjében a liga egyik legjobb hátvédjévé avanzsált. Nem túl bő a repertoárja, azonban csapatösszefogási képessége átlagon felüli.

Jamaal Franklin (Harmadéves-Hátvéd) – San Diego State:

Újoncként azt sem tudtuk ki Ő, azonban az elmúlt idényben már az NCAA elitjében emlegettük. Atletikus, kőkemény és nagy munkabírású. Talán az említettek között Franklin lehet az, aki a legnagyobbat léphet előre.

Mike Moser (Harmadéves-Bedobó) – UNLV:

Az elején csak egy kiemelkedő lepattanózó volt, aki aztán hirtelenjében megtanult dobni is. Hosszú csápjai a védekezésben is segítik, ráadásul testalkata miatt viszonylag gyorsan mozog a parketten. A hármas és a négyes poszton is otthonosan ténykedik, bár kérdéses, hogy melyik hozza ki jobban valódi énjét.

Tony Mitchell (Másodéves-Bedobó) – North Texas:

Először úgy volt, hogy a Missourira megy, de aztán érdekes módon a futottak még kategóriába tartozó North Texason kötött ki. Az ok máig kérdéses, egy azonban bizonyos, hogy Mitchell így is az NCAA legatletikusabb és legképzettebb kosarasa. 14,7 pontos és 10,3 lepattanós átlagai magáért beszélnek, még akkor is, ha csak a kis zöldeknél ténykedik.

Nerlens Noel (Újonc-Center) – Kentucky:

A Kentucky újraéled. Noel nem Anthony Davis kaliber, de védekezésben nem áll túlságosan messze tőle. Támadásban viszont még nagyobb kérdőjel, mint amit elődje hagyott. Hatalmas potenciál rejlik benne, de vajon mit is tud valójában?

alt

További figyelemfelhívó nevek: Aaron Craft, DeShaun Thomas (Ohio State), James McAdoo (North Carolina), Trevor Mbakwe (Minnesota), Michael Snaer (Florida State), Otto Porter (Georgetown), Jeff Withey (Kansas) és C.J McCollum (Lehigh).

Figyelemfelkeltő zöldfülűek: Shabazz Muhammad, Kyle Anderson (UCLA), Nerlens Noel, Alex Poythress, Archie Goodwin (Kentucky), Marcus Smart (Oklahoma State), Ben McLemore (Kansas), Isaiah Austin (Baylor), Steven Adams (Pittsburgh) és Yogi Ferrell (Indiana).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus