NCAA Tanfolyam 3. rész - Konferenciák

Az egyetemi kosárlabda-bajnokság lebonyolításában igen fontos szerep jut az úgy nevezett konferenciáknak. Ha a szót definiálni szeretnénk, akkor azt mondhatjuk, hogy a „konferencia” esetünkben csapatok egy csoportját jelenti, tehát egyfajta gyűjtőfogalomról beszélünk. Az, hogy egy adott konferencia magába foglal valamennyi csapatot, annak olyan előnyei vannak, mint az egyszerűbb versenyeztetés, illetve kulturális oldaláról megközelítve a dolgot, a legnagyobb rivalizálások, legjobb hangulatú meccsek konferencián belül alakulnak ki.

Ahogy azt a bevezetőben már taglaltuk, az egyetemi kosárlabda-bajnokság legfelső szintjén 345 intézmény csapata található. Ezeken nyílván nem lehet ész nélkül versenyeztetni, ehhez megfelelő segítséget és szervezettséget nyújtanak ezek a félig-meddig független egyetemi sportligák. A Division I szintjén összesen 32 darab konferencia található szerte az Egyesült Államokban, és 3 csapat kivételével (ők a függetlenek, később majd kitérünk még rájuk) mindannyian valamelyik konferencia tagjai. Azonban egyszerre csak 1 ilyen ligához tartozhat egy csapat. Az átjárás ugyan engedélyezett, de elég ritkán akad erre példa.

A 32 konferencia az NCAA berkein belül egyenlő jogokkal bír, minden egyes liga egyenrangú a másikkal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyenlő erősek is. Vannak tradicionálisan erős konferenciák, mint például az ACC vagy a Big East, ahol az utolsó helyezett csapat is bajnokesélyes lenne egy másik ilyen csoportosulásban. Ennek a későbbiekben még lesz szerepe. Fentebb említettem, hogy az egyes konferenciákban lehetséges az átjárás, viszont itt nincs jelen az a fajta kieséses-feljutásos rendszer, mint amit a jégkorong VB-től a labdarúgó-bajnokságokig tapasztalunk. Nincs az, hogy az utolsó helyezett csapatok kiesnek a Division II-be, azonban ez nem jelenti azt, hogy divíziók között nem cserélődnek a csapatok. Mindig van évente 1-2 egyetem, amelyik egy felvételi procedúra keretén belül versenyzési lehetőséget nyer a legmagasabb szinten. Ezt több sportágban elért eredmények és sok más dolog alapján döntik el. Ezek után itt jönnek képbe az elején említett, a konferenciákba nem tartozó, független csapatok. Jelenleg 3 ilyennel rendelkezik a Division I, és ők mind a hárman a Division II-ból nemrég felkerült egyetemek, akik a próbaidőszakukat töltik a legjobbak között.

Ezek után az érdeklődő olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy pontosan hogyan is zajlik a bajnokság lebonyolítása, illetve, hogy a különféle konferenciák csapatai hogyan is küzdenek meg egymással. Azt, hogy a 345 csapatból hogyan kerül ki a végső győztes arról egy szezont bemutató cikkben részletesen olvashatnak, ahol az eddig bonyolultnak tűrő rendszer bemutatásra kerül. Itt azonban nem hagyhatjuk ki a konferenciák felsorolását, illetve, hogy milyen csapatok is tartoznak beléjük. Mivel ezek egyenlők, ezért ABC rendben prezentáljuk a felsorolást, de zárójelben megtalálják azt a számot ahány csapat képviselte az adott konferenciát az elmúlt öt évben összesen. Ezzel egyfajta kép kialakulhat a jelenlegi erőviszonokról.

America East Conference (5)

Az ország északkeleti részén található csapatokat foglalja össze, egészen a legészakibb Maine államig.

Csapatok: Albany Great Danes, Binghamton Bearcats, Boston University Terriers, Hartford Hawks, Maine Black Bears, UMBC Retrievers, New Hampshire Wildcats, Stony Brook Seawolves

Atlantic Coast Conference [ACC] (28)

Egy hagyományosan nagyon erős konferencia, az egyetemek az Atlanti-óceán partján lévő államokban helyezkednek el.

Csapatok: Boston College Eagles, Clemson Tigers, Duke Blue Devils, Florida State Seminoles, Georgia Tech Yellow Jackets, Maryland Terrapins, Miami Hurricanes, North Carolina Tar Heels, North Carolina State Wolfpack, Virginia Cavaliers, Virginia Tech Hokies, Wake Forest Demon Deacons

Atlantic Sun Conference (5)

Ezen konferencia csapatai az ország dél-keleti részén találhatók, kevés sikert értek el az utóbbi években.

Csapatok: Belmont Bruins, East Tennessee State Buccaneers, Florida Gulf Coast Eagles, Jacksonville Dolphins, Kennesaw State Owls, Lipscomb Bison, Mercer Bears, North Florida Ospreys, South Carolina Upstate Spartans, Stetson Hatters

Atlantic 10 Conference (13)

Az A-10 egy közepesen erős (mid-major) konferencia és a neve ellenére nem 10, hanem 14 kosárcsapatot számlál, amelyek New Englandtől egészen délre, North Carolináig és nyugatram Missouri-ig helyezkednek el.

Csapatok: Charlotte 49ers, Dayton Flyers, Duquesne Dukes, Fordham Rams, George Washigton Colonials, La Salle Explorers, UMass Minutemen, Rhode Island Rams, Richmond Spiders, St. Bonaventure Bonnies, Saint Joseph’s Hawks, Saint Louis Billikens, Temple Owls, Xavier Musketeers

Big East Conference (40)

Az egyik legerősebb konferencia rendkívül jó egyetemekkel. Mérkőzéseiket állandó országos figyelem kíséri és nem ritkán, innen kerül ki az országos bajnok is. A nevéhez hűen a létszámot keleti csapatok alkotják.

Csapatok: Connecticut (UConn) Huskies, DePaul Blue Demons, Georgetown Hoyas, Louisville Cardinals, Marquette Golden Eagles, Notre Dame Fighting Irish, Pittsburgh Panthers, Providence Friars, Rutgers Scarlet Knights, St. John’s Red Storm, Seton Hall Pirates, South Florida Bulls, Syracuse Orange, Villanova Wildcats, West Virginia Mountaineers

Big Sky Conference (5)

A Big Sky Conference csapatai elsősorban az amerikai futballról híresek, az iskolák, az Egyesült Államok egész nyugati felén találhatók.

Csapatok: Eastern Washington Eagles, Idaho State Bengals, Montana Grizzlies, Northern Arizona Lumberjacks, Northern Colorado Bears, Portland State Vikings, Sacramento State Hornets, Weber State Wildcats

Big South Conference (5)

A három állam (North Carolina, South Carolina, Virginia) területén elhelyezkedő konferencia szintén legingkább az amerikai futballról ismert.

Csapatok: Campbell Fighting Camels, Charleston Southern Buccaneers, Coastal Carolina Chanticleers, Gardner-Webb Runnin’ Bulldogs, High Point Panthers, Liberty Flames, Presbyterian Blue Hose, Radford Highlanders, UNC Ashville Bulldogs, VMI Keydets, Winthrop Eagles

Big Ten Conferene (30)

Ismét egy tradicionálisan erős konferenciát ismerhetünk meg, melynek csapataiban hemzsegnek a jövő NBA sztárjai. Egyetemei és főiskolái leginkább az amerikai közép-nyugaton találhatók, de akadnak tagok keletebbről, Pennsylvániából is. Nevével ellentétben nem 10, hanem 12 csapat alkotja a teljes mezőnyt.

Csapatok: Illinois Fighting Illini, Indiana Hoosiers, Iowa Hawkeyes, Michigan Wolverines, Michigan State Spartans, Minnesota Golden Gophers, Nebraska Cornhuskers, Northwestern Wildcats, Ohio State Buckeyes, Penn State Nittany Lions, Purdue Boilmakers, Wisconsin Badgers

Big 12 Conference (28)

Nagyon bízom benne, hogy nem veszítjük el az érdeklődők felét, ugyanis a Big 12 Conference 10 csapatból áll. A 2010-11-es szezonban még valóban 12 volt, de azóta a Nebraska és a Colorado egyetem konferenciát váltott. Itt azt hiszem meg kell jegyeznünk azt, hogy ha egy számot találunk egy konferencia nevében, az elsősorban az alapítók számára utal. Ezt a ligát 1994-ben alapították és az egykori Big Eight Conference csapatai csatlakoztak 4 texasi gárdához. Viszont ezeket a csapatokat nagyon jól jegyezzük meg, hiszen sok mérkőzést láthatunk majd tőlük.

Csapatok: Baylor Bears, Iowa State Cyclones, Kansas Jayhawks, Kansas State Wildcats, Missouri Tigers, Oklahoma Sooners, Oklahoma State Cowboys, Texas Longhorns, Texas A&M Aggies, Texas Tech Red Raiders

Big West Conference (5)

Ez az egyetlen olyan konferencia, amelyikben kizárólag egy államból valók az intézmények, mégpedig Kaliforniából. Sok sót azonban nem igazán esznek meg az itteni csapatok a végső elszámolásnál.

Csapatok: Cal Poly Mustangs, Cal State Fullerson Titans, Cal State Northridge Matadors, Long Beach State 49ers, Pacific Tigers, UC Davis, Aggies, UC Irvine Anteaters, UC Riverside Highlanders, UC Santa Barbara Gauchos

Colonial Athletic Association (8)

Összességében ez a keleti parti konferencia egy nagyon kicsit áll előrébb, mint a leggyengébbek. Az viszont bíztató jel, hogy a 2010-11-es szezonban 3 csapatuk is képviseltette magát az országos főtáblán, a VCU Rams ráadásul a Final Fourt is elérte.

Csapatok: Delaware Fightin’ Blue Hens, Drexel Dragons, George Mason Patriots, Georgia State Panthers, Hofstra Pride, James Madison Dukes, Northeastern Huskies, Old Dominion Monarchs, Towson Tigers, UNC Wilmington Seahawks, VCU Rams

Conference USA (7)

Az Egyesült Államok déli részén található C-USA csapatai közül némelyik 2-3 évtizeddel ezelőtt igazi meghatározó csapat volt az egész országban. Mára többnyire csak kiegészítő szerep jut ezen intézményeknek, leszámítva egy-egy kiugró évet. Az előrelépés kapuja azonban náluk is nyitva áll.

Csapatok: UAB Blazers, UCF Knights, ECU Pirates, Marshall Thundering Herd, Memphis Tigers, USM Golden Eagles, Houston Cougars, Rice Owls, SMU Mustangs, UTEP Miners, Tulane Green Wave, Tulsa Golden Hurricane

Great West Conference (0)

Az itt látható 0 szám nem elírás. Ez az egyetlen konferencia, melynek győztese nem kap meghívást az országos főtáblára (erről részletesen írunk a szezont bemutató cikkünkben), kárpótlásul meghívást kap egy másik országos versenyre. Ennek oka pedig az, hogy csak 2004-ben alakult és összesen 7 kisebb egyetem a tagja. A csapatok az ország egész területéről jelen vannak és elsősorban amerikai fociban és jégkorongban jeleskednek.

Csapatok: Chicago State Cougars, Houston Baptist Huskies, NJIT Highlanders, North Dakota Fighting Sioux (a csapat neve más lesz a 2011-12-es szezontól), Texas-Pan American Broncos, Utah Valley Wolverines

Horizon League (7)

A Horizon League sem egy túl erős konferencia, egy csapat azonban magasan kiemelkedik a többi közül, ez pedig a Butler University. Meglepetésre, az elmúlt két szezonban is beverekedték magukat az egyetemi bajnokság országos döntőjébe, ami igazi bravúr. A konferencia csapatai a Nagy-tavak környékén találhatók, a kanadai határhoz viszonylag közel.

Csapatok: Butler Bulldogs, Cleveland State Vikings, Detroit Titans, Green Bay Phoenix, Loyola-Chicago Ramblers, Milwaukee Panthers, UIC Flames, Valparaiso Crusaders, Wright State Raiders, Youngstown State Penguins

Ivy League (5)

Az Ivy League csapatai elsősorban nem sportteljesítményükről híresek, hanem a tudomány terén játszanak igen fontos szerepet az amerikai társadalomban. Ebbe a szövetségbe tartoznak az egész Egyesült Államok legnevesebb egyetemei, amelyek nevét leginkább a politika, tudomány és felfedezések világában lehet hallani. Mellesleg ez az egyetlen konferencia, ahol nincs házon belül rájátszás, hanem az alapszakasz győztese indulhat az országos főtáblán.

Csapatok: Brown Bears, Columbia Lions, Cornell Big Red, Dartmouth Big Green, Harvard Crimson, Princeton Tigers, Pennsylvania Quakers, Yale Bulldogs

Metro Atlantic Athletic Conference (5)

Az MAAC egy kevéssé ismert liga, kis csapatokkal az USA észak-keleti részéről. Közülük talán legismertebb a Siena College.

Csapatok: Canisius Golden Griffins, Fairfield Stags, Iona Gaels, Loyola-Maryland Greyhounds, Mahnattan Jaspers, Niagara Purple Eagles, Rider Broncs, Saint Peter’s Peacocks, Siena Saints

Mid-American Conference (5)

A Mid-American Conference intézményei viszonylag nagyok és kosárcsapatai alkalmanként meg tudják keseríteni a nagyok dolgát. Átütő sikert azonban keveset érnek egy ezek a Nagy-tavak környékéről érkező csapatok.

Csapatok: Akron Zips, Bowling Green Falcons, Buffalo Bulls, Kent State Golden Flashes, Miami Redhawks (Ohio állam), Ohio Bobcats, Ball State Cardinals, Central Michigan Chippewas, Eastern Michigan Eagles, Northern Illinois Huskies, Toledo Rockets, Western Michigan Broncos

Mid-Eastern Athletic Conference (5)

Egy szintén alig ismert konferencia az MEAC, ahol nem a kosárlabdapálya a legnagyobb sikerek helyszíne. A tagok többnyire a napos, dél-keleti régióból származnak.

Csapatok: Bethune-Cookman Wildcats, Coppin State Eagles, Delaware State Hornets, Florida A&M Rattlers, Hampton Pirates, Howard Bison, Maryland-Eastern Shore Hawks, Morgan State Bears, Norfolk State Spartans, North Carolina A&T Aggies, North Carolina Central Eagles, Savannah State Tigers, South Carolina State Bulldogs

Missouri Valley Conference (6)

A Missouri folyó vízgyűjtőterületén található csapatok fényes múltra tekinthetnek, többek között egykor az Indiana State egyetemre járt egy bizonyos Larry Bird. A jelen azonban kevésbé fényes.

Csapatok: Bradley Braves, Creighton Bluejays, Drake Bulldogs, Evansville Purple Aces, Illinois State Redbirds, Indiana State Sycamores, Missouri State Bears, Northern Iowa Panthers, Southern Illinois Salukis, Wichita State Shockers

Mountain West Conference (13)

A Sziklás-hegység területén található konferencia nagyobb erőt képvisel annak ellenére, hogy elég nagy átalakuláson megy végbe a következő két évben. Ebben a szezonban 2 távozó, 1 érkező, 2012-13-as szezonban pedig 1 távozó és 3 érkező alakulattal rendelkeznek majd. Nézzük azonban, hogy a 2011-12-es évadban kik is alkotják majd a mezőnyt.

Csapatok: Air Force Falcons, Boise State Broncos, Colorado State Rams, New Mexico Lobos, San Diego State Aztecs, TCU Horned Frogs, UNLV Rebels, Wyoming Cowboys

Northeast Conference (5)

Már a sokadik olyan konferenciánál tartunk, ahol az USA észak-keleti részéből találunk csapatokat. Nagy többségében az ehhez a ligához tartózó egyetemek nemhogy amerikai, de még magyar viszonylatban is átlag alatti létszámúnak tűnnek. De ne felejtsük el, hogy a kosárlabda-pályán minden csapatból egyszerre csak 5 ember játszik…

Csapatok: Bryant Bulldogs, Central Connecticut State Blue Devils, Farleigh Dickinson Knights, Long Island Blackbirds, Monmouth Hawks, Mount Saint Mary’s Mountaineers, Quinnipiac Bobcats, Robert Morris Colonials, Sacred Heart Pioneers, St. Francis Terriers, Saint Francis Red Flash

Ohio Valley Conference (5)

Megszokhattuk már, hogy az egyes konferenciák nevei csalókák, mind számbeli, mind pedig földrajzi elhelyezkedésbeli különbségek is lehetnek a név és a valódi tartalom között. Ironikus módon ugyanis ebben a ligában nincs Ohio állambeli csapat, ellenben az Ohio folyó völgyében található egyetemek alkotják a mezőnyt.

Csapatok: Austin Peay Governors, Eastern Illinois Panthers, Eastern Kentucky Colonels, Jacksonville State Gamecocks, Morehead State Eagles, Murray State Racers, Southeast Missouri State Redhawks, SIU Edwardsville Cougars, Tennessee State Tigers, Tennessee Tech Golden Eagles, Tennessee-Martin (ÚT Martin) Skyhawks

Pacific-12 Conference (26)

Elérkeztünk egy rendkívül erős és népszerű nyugati parti konferenciához, ahol csak úgy hemzsegnek a jövő nagy NBA játékosai. A konferencia rendszeresen ad országos bajnokot is az NCAA-nek és ne zavarjon össze minket, hogy eddig ez a liga Pacific-10 néven futott. Ettől a szezontól két új taggal bővült a mezőny.

Csapatok: Arizona Wildcats, Arizona State Sun Devils, California Golden Bears, Colorado Buffaloes, Oregon Ducks, Oregon State Beavers, Stanford Cardinal, UCLA Bruins, USC Trojans, Utah Utes, Washington Huskies, Washington State Cougars

Patriot League (5)

A hazafi liga rendelkezik az egyik legrégebbi sportprogrammal az egész országban, ugyanakkor itt elsősorban a tanuláson van a hangsúly. Az elvek az Ivy League-hoz hasonlíthatóak, az egyetemek akadémikus színvonalával együtt. Ezzel a ténnyel el kell fogadni azt, hogy ritkán érnek el a különböző sportágakban átütő sikereket.

Csapatok: American Eagles, Army Black Knights, Bucknell Bison, Colgate Raiders, Holy Cross Crusaders, Lafayette Leopards, Lehigh Mountain Hawks, Navy Midshipmen

Southeastern Conference (23)

A SEC csoportosulásában hatalmas hallgatószámmal rendelkező egyetemek találhatók az ország dél-keleti részéről. Ők is folyamatosan ott vannak a végső elszámolásnál.

Csapatok: Florida Gators, Georgia Bulldogs, Kentucky Wildcats, South Carolina Gamecocks, Tennessee Volunteers, Vanderbilt Commodores, Alabama Crimson Tide, Arkansas Razorbacks, Auburn Tigers, LSU Tigers, Mississippi State Bulldogs, Ole Miss Rebels

Sounthern Conference (5)

A déli konferencia csapatai elsősorban az amerikai focijukról híresek, így ezekben az intézményekben a kosárlabda egy kicsit háttérbe szorul. Ennek megfelelően nem igazán tudják megkeseríteni a nagyok dolgát.

Csapatok: Appalachian State Mountaineers, Chattanooga Mocs, The Citadel Bulldogs, College of Charleston Cougars, Davidson Wildcats, Elon Phoenix, Furman Paladins, Georgia Southern Eagles, Samford Bulldogs, UNC Greensboro Spartans, Western Carolina Catamounts, Wofford Terriers

Southland Conference (5)

A Texasból, Louisianából és Arkansasból származó intézmények szintén elsősorban futballban jeleskednek. Az iskolák többsége hatalmas hallgatómennyiséggel rendelkezik.

Csapatok: Central Arkansas Bears, Lamar Cardinals, McNeese State Cowboys, Nicholls State Colonels, Northwestern Stare Demons, Sam Houston State Bearkats, Southeastern Louisiana Lions, Stephen F. Austin Lumberjacks, Texas-Arlington (ÚT Arlington) Mavericks, Texas-San Antonio (UTSA) Roadrunners, Texas A&M-Corpus Christi Islanders, Texas State Bobcats

Southwestern Athletic Conference (5)

A SWAC konferenciában olyan intézményeket találunk, amelyek tradicionálisan Afro-Amerikai egyetemek, főiskolák. Mivel sok csapat szerepelt az NCAA Division II-ben ezért, némelyik csapat rivalizálása a mai napig fennáll. A SWAC szárnyai alá tartozó iskolák viszonylag kicsik, pár ezer főt számlálnak és az Egyesült Államok középső, déli részében találhatók.

Csapatok: Alabama A&M Bulldogs, Alabama State Hornets, Alcorn State Braves, Mississippi Valley State Delta Devils, Jackson State Tigers, Arkansas-Pine Bluff Golden Lions, Grambling State Tigers, Southern Jaguars, Prairie View A&M Panthers, Texas Southern Tigers

Summit League (5)

A „csúcsliga” csapatai szétszórva helyezkednek el az USA gyakorlatilag egész területén. Az egyetemek közül némelyik már megmutatta oroszlánkörmeit a múltban.

Csapatok: IPFW Mastodons, IUPUI Jaguars, UMKC Kangaroos, North Dakota State Bison, Oakland Golden Grizzlies, Oral Roberts Golden Eagles, South Dakota Coyotes, South Dakota State Jackrabbits, Southern Utah Thunderbirds, Western Illinois Leathernecks

Sun Belt Conference (6)

Az USA napfényes, déli részét fedi lesz a „napfényöv”konferenciája, ahol igazán neves alma mátereket is találni.

Csapatok: Arkansas-Little Rock Trojans, Arkansas State Red Wolves, Denver Pioneers, Florida Atlantic Owls, Florida International (FIU) Golden Eagles, Louisiana-Lafayette Ragin’ Cajuns, Louisiana-Monroe Warhawks, Middle Tennessee Blue Raiders, North Texas Mean Green, South Alabama Jaguars, Troy Trojans, Western Kentucky Hilltoppers

West Coast Conference (8)

A WCC egy közepesen erős konferencia, amelyik arról híres, hogy intézményei kivétel nélkül vallási főiskolák, egyetemek. A 2011-12-es szezontó egy új, igen erős taggal bővül a mezőny, ez pedig a BYU.

Csapatok: Brigham Young University (BYU) Cougars, Gonzaga Bulldogs, Loyola Marymount Lions, Pepperdine Waves, Portland Pilots, Saint Mary’s Gaels, San Diego Toreros, San Francisco Dons, Santa Clara Broncos

Western Athletic Conference (7)

A WAC esetében egy igazi futballkonferenciát köszönthetünk, ahol néha a kosarasok is megmutatják, hogy van helyük az ország legjobbjai között. Egy csapat kivételével mind az USA nyugati részén helyezkednek el, sőt itt találjuk az egyetlen Hawai’i illetőségű csapatot.

Csapatok: Fresno State Bulldogs, Hawai’i Warriors, Idaho Vandals, Louisiana Tech Bulldogs, Nevada Wolfpack, New Mexico State Aggies, San Jose State Spartans, Utah State Aggies

Függetlenek

Csapatok: CSU Bakersfield Roadrunners, Longwood Lancers, Seattle Redhawks

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus