A magyar elsőéves 8-at dobott a Washingtonnak

A budapesti születésű Rosco Allen és NCAA-s csapata, a Stanford Cardinal ki-ki meccset vesztett hazai pályán a PAC 12 Konferencián belül eddig veretlen Washington Egyetem ellen, de a magyar-amerikai elsőéves szépen odatette magát és 8 pontjával a hazaiak egyik legjobbja volt ezen az estén.

A 27-et szóró CJ Wilcox főszereplésével többnyire kézben tudta tartani a meccset a Washington, mely végül háromból harmadszor is győzött idegenben, Johnny Dawkins legénysége a második félidő derekán nagyon rosszkor futott bele egy négy perces kosárcsendbe, ez, illetve Chasson Randle "nem kezdetése" végül a győzelembe került a 19-et dobó Dwight Powell fémjelezte Stanfordnak.

A csereként pályára lépő Rosco Allen nagyon szépen kihasználta azt a 11 percet, amit most kapott a bizonyításra, 8 pontot ért el 2-ből 1-es mezőnymutatóval és 7-ből 6-os büntetőzéssel. Ezen felül 2 eladott labda és 3 beütött fault került még az egykori MAFC Kosársuli-nevelt statisztikai lapjára a 60 - 65-ös Washington diadallal végződő találkozón, ahol a már említett Wilcox két nagyon fontos triplát is értékesített a végjátékban.

 

Rosco Allen és a Stanford legközelebb megint otthon játszik, méghozzá szombat éjjel a California Egyetem ellen.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus