Golomán és Mócsán is kiválóan játszott

A szokásoknak megfelelően a UCLA győzött, az Idaho State pedig kikapott, de mindkét magyar fiú kitett magáért - Golomán György a teljes statisztikai lapot megtöltötte sokoldalú játékával, Mócsán Bálint pedig 5 triplát szórva 15 pontig jutott.

UCLA Bruins (14-3, 27-3) - Washington Huskies (2-15, 9-20)  98-66 (49-28, 49-38)

Az országos harmadik kiemelt UCLA a konferencia utolsó előtti helyén álló Washingtont fogadta tegnap hajnalban, így nem volt meglepő, hogy 11-0-lal nyitották a meccset a hazaiak, másfél perc alatt lerendezték a nyitott kérdéseket. A Huskies 7 pontra tudott csak visszajönni innen, de a 12. percben már 21 pont volt a Bruins fórja (37-16), és ennyivel vezettek a félidőben is (49-28). A fordulás után egy ideig 25 pont körül mozgott a távolság, aztán Lonzo Ball két triplájával lett közte 30 a 28. percben (70-40). A UCLA legnagyobb előnye 42 pont volt négy és fél perccel a vége előtt, ebből aztán a végére 32 maradt, de könnyed edzés volt ez Steve Alford együttese számára (98-66).

Golomán György a szokásosnál több játékidőt kapott, 26 percet tölthetett a parketten, és meg is hálálta ezt nagyon sokoldalú játékával. 8 pontot szórt (3/6 dupla, 2/4 büntető), volt 6 pattanója (3-3 támadó és védő), 2-2 gólpassza és szerzett labdája, illetve 3 blokkja is - 4 személyi hibája és 2 eladott labdája sem rontott sokat az összképen.
 

Idaho State Bengals (3-14, 6-24) - Montana State Bobcats (11-6, 16-14)  68-79 (29-32, 39-47)

Az Idaho State-re nagyobb falat várt ma hajnalban, miután a Big Sky konferencia ötödik helyén álló Montana State látogatott hozzájuk. Kiegyenlített volt az első félidő, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. 20-17 után futott egy 10-0-t a vendég gárda a 14-16. percben, azzal ők kerültek előnybe, de Mócsán a félidő végén egalizált egy hármassal - így is 3 pontos vendég előnnyel mehettek a nagyszünetre a csapatok (29-32). A fordulás után nagy adok-kapok alakult ki, amiből eleinte a Bengals jött ki jobban, Mócsán harmadik hármasával visszavették a vezetést a 25. percben (41-40). Itt azonban megint a vendégek léptek meg, és hiába dobott négy hármast is a magyar játékos a második félidő első 9 percében, a túloldalról mindig volt válasz, nem tudta visszavenni az irányítást az Idaho State. A Bobcats előnye apránként, de fokozatosan nőtt 6, 8, majd 10 pont környékére, felőrölték a végére a hazaiakat (68-79).

Mócsán Bálint 31 perc alatt összesen 5 triplát szórva jutott el 15 pontig (0/1 dupla, 5/10 tripla), volt 2 pattanója, valamint 1-1 gólpassza, szerzett és eladott labdája.
 

Mindkét csapatnak 1-1 meccse van hátra a konferencia-alapszakaszból, utána kezdődnek a konferencia-tornák a jövő hét elején, közepén.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus