Golománék és Mócsánék hajnalban nyitják a szezont

Ma hajnalban megkezdi a szezont a Golomán Györgyöt foglalkoztató UCLA, illetve a Mócsán Bálintot a soraiban tudó Idaho State is az amerikai egyetemi bajnokságban.

Magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődik Golomán György csapata, a UCLA Bruins, illetve az idén nyáron Mócsán Bálintot "megszerző" Idaho State számára az idei NCAA szezon.

Golomán nemrég arról mesélt honlapunk hasábjain, hogy maga mögött tudta az elmúlt idényének felét kitöltő sérülését, és a csapat is jó hangulatban készül a 2016/17-es idényre. Szükség is van minden jóra és pozitív hangulatra a Bruinsnál, ugyanis a tavalyi szezon messze nem úgy sikerült, ahogy azt megálmodták, és Steve Alford edző alatt sem volt betonbiztos a kispad. T.J. Leaf és Lonzo Ball érkezésével viszont erősen fiatalodott és frissült a keret, s utóbbi játékos okán, akit Top 15-ös ígéretként emlegetnek a drafton, sokszorozott a médiafigyelem a UCLA-n. Ezt persze bőven meg is tudják lovagolni, s a bemutatkozáshoz ideális partner a Pacific Tigers együttese, mely ellen a fogadóirodák szerint 17 pontos favorit a UCLA.

Ami Golománt illeti, minden bizonnyal az egyik, ha nem a legtöbbet foglalkoztatott cserejátékos lesz, s a várhatóan négy hátvéddel és egy magasemberrel felálló Bruinsban ő lesz az első csere magas poszton. Legutóbb, november 1-jén a The Master's University-t verték 100-58-ra, azon a találkozón 13 perc alatt 7 pontot és 2 lepattanót szerzett a magyar játékos.

Mócsénék jóval nehezebb helyzetben vannak a szezonnyitó előtt, hiszen a New Mexico otthonába látogatnak, amely papíron jóval erősebb csapat - ebben a párosításban pont az ellenfél, a Lobos a 17 pontos favorit a fogadóirodáknál. Az Idaho State is győzelemmel hangolt az idényre, 89-55-re verték szerdán a Southern Virginiát - a magyar dobóhátvéd 9 pontot szórt 3/5-ös triplázással (összesen 3/7-es mezőnymutatóval), és volt 1 lepattanója is 15 perc alatt. Az eddigiek alapján nemcsak Golomán, hanem Mócsán is jócskán fog lehetőséget kapni, úgyhogy érdemes lesz őt is figyelni. 

Golománék magyar idő szerint 03:00-kor kezdenek, Mócsánék pedig 04:00-kor.

Golománék meccséhez az élőképes streamet itt találjátok!

Golománék meccséhez az élő statisztikát ezen a linken találjátok!

Mócsánék meccséhez az élő stat ezen a linken lesz elérhető!

Hajrá Gyuri, hajrá Bálint, hajrá magyar kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus