Coach K megszerezte 1100. győzelmét, összejött a Kansas-Duke párosítás

A Duke és a Kansas is szoros meccsen jutott tovább, esélyeshez méltóan szerepel a Villanova, a Texas Tech-hel vált teljessé az Elite Eight mezőnye. 

East – Keleti régió

Miközben az esélyesek esnek-kelnek, a Villanova első kiemelthez méltó, imponáló magabiztossággal nyeri a meccseket: az első-második körben 26, illetve 23 pontos győzelmeket arattak, ma pedig 90 pontot szórtak a West Virginiának. A Virginia nagyon kemény, letámadó védekezését („Press Virginia”) határozott támadójátékkal szedték szét, parádésan járt a labda, végig ritmusban tudtak maradni, összesen 13 triplát szórtak be, közelebbről is 50 százalék körül dobtak, ráadásul 27 kiharcolt büntetőjükből 23-at bedobtak. A 27 pontos Jalen Brunson vezette a táncot, de rajta kívül még három kezdő (Omari Spellman, Eric Paschall, Mikal Bridges) is 14-18 pont között termelt. 

Az kisebb aggodalomra adhat okot, hogy a cseresorból nem sok segítség érkezett, hiszen két nap múlva újra meccs van – arra viszont támaszkodhatnak, hogy az eddigi három főtáblás meccsükön összesen 44 triplát vertek be, a szezonban pedig már 432-nél tartanak, 10 hármasra vannak az eddigi rekordtól. A West Virginia mindent megpróbált, de senki nem tudott vezérré előlépni, és ahogy fáradtak, úgy vette át a kezdeményezést a második félidőben a Nova, illetve edzőjük szerint a játékvezetők kicsit szőrös szívűen ítélték meg a védőmunkájukat – összességében nincs okuk a panaszra, négy év alatt harmadszor jutottak el a Sweet Sixteenbe, ami megsüvegelendő. 

A Villanova következő ellenfele a Texas Tech lesz, miután a 16 között simának számító meccsen győzték le a Purdue-t. A vesztes oldalon Carsen Edwards mindent megtett, 30 pontot szórt, illetve Vincent Edwards is dupla-duplázott (12 pont, 13 pattanó), de most már nem tudták menedzselni a csapat második legjobb pontszerzőjének és lepattanózójának hiányát. Az első körben a kezét törő Isaac Haasra égető szükség lett volna, mert ahogyan haladt előre a meccs, egyre gyakrabban maradtak le védekezésben, a végzős, 220 centis óriás nélkül pedig nem tudták betömni a lyukakat – hiába dobtak 40 pontot a második félidőben, 48-at kaptak…

A Texas Tech türelmesen játszott, fokozatosan fárasztotta az ellenfelet, egyáltalán nem volt rajtuk teher amiatt, hogy a 93 éves kosárlabda-programjuk történetében először mehetnek be az Elite Eightbe. Ebben nagy szerepe volt Chris Beard vezetőedzőnek, aki két éve még az Arkansas-Litte Rock csapatával ütötte ki a Purdue-t az első körben, és most is jól felkészítette aktuális csapatát. Négy játékos jutott el legalább 12 pontig, a kispadról 33 egység érkezett, a második félidőben pedig ismét Keenan Evans állt a gárda élére, 16 pontjából 12-t ekkor dobott. A Red Raiders hatodszor szerepelt a Sweet Sixteenben, és végre átlépte a küszöböt – a játékosok szerint azonban ez a küszöb még nem a plafon…

Az Elite Eightben: Villanova (1.) - Texas Tech (3.)

Midwest – Középnyugati régió

A Midwest az egyetlen régió, ahol végül nem borult a papírforma, az első és második kiemelt játszik a Final Fourért. A Kansas parádézott az első félidőben, 13 ponttal vezettek, jól működött a kezdőötös, a sérülésből felépült Udoka Azubuike egyre jobban mozgott (14 pont, 7/9 mezőnyből, 11 pattanó), azt is elbírták, hogy a Big12 konferenciában Év Játékosának választott Devonte Graham 1/7-es mezőnnyel kezdjen. 62-42-es állásnál pedig felvillant egy pillanatra egy komoly kiütés – itt azonban riadót fújt a Clemson, és a végén csak szerencsével nyert a Kansas.

A Clemsont a 31 pontos Gabe DeVoe vezette, és a második félidő derekán a többiek is szépen lassan felsorakoztak mögé – az Auburn ellen már volt egy pusztító második félidejük, és most kis híján a Kansas elleni összecsapást is megfordították. Két perccel a vége előtt már csak hat pont volt közte, a Kansas képtelen volt betalálni, ám a végére a Clemson tankjából is kifogyott az üzemanyag, két triplakísérletet is elrontottak, így nem tudtak feljönni egy labdára. A Kansas az előző két évhez hasonlóan továbbment a Sweet Sixteenből, de figyelmeztetést kaptak, hogy nem engedhetnek le, különben úgy járnak, mint az előző két évben: 2016-ban és 2017-ben is a legjobb nyolc jelentette a végállomást Bill Self csapatának. 

Különösen azért kell figyelniük, mert a régió fináléjában nem kisebb név vár rájuk, mint a Duke és Mike Krzyzewski. Coach K az előző körben döntötte meg Pat Summit megdönthetetlennek hitt rekordját, most pedig megvan a kerek 1100 győzelem NCAA-vezetőedzőként. Nem volt könnyű szülés, mert a túloldalon sem nyeretlen kétéves ült a padon, ráadásul Jim Boeheim megint csodát tett a Syracuse-zal, a First Fourból indulva meneteltek a legjobb 16-ig. Az első félidőben a Duke védekezése jól működött, mindössze 27 ponton tartották a Narancsosokat, akik a második félidőben is végig hátrányban voltak, de ellépni nem tudott a Duke. A végjáték aztán óriási büntetőcsatába fulladt, oda-vissza faultoltak a csapatok, ami a hátrányból induló Syracuse-nak nem jött jól, ráadásul a negyedéves Grayson Allent és az idén az utolsó öt percben összesen egy büntetőt rontó (33/34) Gary Trent Jr.-t faultolták, akik köszönték szépen, és nem hibáztak. 

Az NBA-drafton előre várt Marvin Bagley III remekül játszott, 22 pontját 8/12-es mezőnymutatóval szerezte, lekapott mellé 7 pattanót is, Wendell Carter Jr. pedig dupla-duplázott (14 pont, 12 pattanó). Gary Trent Jr. triplái ezúttal nem ültek, viszont higgadtan büntetőzött, és a Duke végül azt is elbírta, hogy a 40 percig pályán lévő, 8 gólpasszt kiosztó Grayson Allen 4/15-ös mezőnnyel, közte 3/14-es triplázással zárjon. A Syracuse-nál Tyus Battle hiába játszott jól (19 pont, 4 tripla, 5 gólpassz), a végén az ő büntetőrontása is kellett a Duke sikeréhez, csapattársai pedig hiába igyekeztek jól dolgozni, az Elite Eighthez kellett volna még egy kiemelkedő teljesítmény. Persze így is remek márciust produkáltak, de megakadályozni nem tudták a Duke sikerét, amely egyébként azt jelenti, hogy Mike Krzyzewskinek lehetősége nyílik kiharcolni edzői karrierje 13. Final Four-részvételét. 

A 13-as ez esetben nem lenne szerencsétlen szám, ugyanis jelenleg az UCLA legendájával, John Woodennel holtversenyben, 12-vel rekorder…

Az Elite Eightben: Kansas (1.) - Duke (2.)

Az Elite Eight menetrendje:

2018. március 24. szombat 23:09  - Kansas State (9.) - Loyola-Chicago (11.)
2018. március 25. vasárnap 01:49 -  Michigan (3.) - Florida State (9.)

2018. március 25. vasárnap 20:20 - Villanova (1.) - Texas Tech (3.)
2018. március 25. vasárnap 23:05 - Kansas (1.) - Duke (2.)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus