Golomán a csuklósérüléséről és a Kevin Duranttel való találkozásról

A UCLA egyetem magasemberét, Golomán Györgyöt egy nagyon pozitív élmény érte a minap: együtt edzhetett kedvenc játékosával, Kevin Duranttel. A találkozásról, illetve kisebb csuklósérüléséről is beszélt a magyar kiválóság.

"A csapatban mindenki kapott egy időpontot, amikor kondiznia kell, így minden nap 2-4-es csoportokban megyünk végig az edzésterven. Nekem és velem együtt a három elsőévesnek hétfőn 10 órára kellett mennünk.

Mar tudatában voltunk annak, hogy az úr Los Angelesben tartózkodik, mert egy egyéni privát edzése már volt a termünkben, ahova idegeneket nem igazán engedtek be sajnos. A hétfői kondiban viszont a három csapattársamon kívül Kevin Durant is megjelent, hogy erősítene és így kezdtük el a tréninget. Mondani sem kell, hogy nem kis motiváció volt a kedvenc játékosommal edzeni. Még úgy is, hogy jelenleg egy kisebb sérülés van a csuklómban. Miután végeztünk, egy csapattársammal odamentünk hozzá egy képre és pár szót beszélgetni is tudtunk Kevinnel.

2-3 hónapja, még Floridában egy meccsen elestem és megsérültem, majd ott egy röntgent csináltak, ami semmiféle törést nem mutatott. Így pár hetet kihagytam és újra edzésbe álltam. Igaz, nagyjából megjavult a csuklóm, de tökéletes nem volt. Ahogy ideértem a UCLA-hez, a röntgennel nem elégedtek meg és elvittek MRI-re, ami kimutatta, hogy van egy törött csont a csuklómban. De szerencsére nem komoly, 4-6 hétig hordanom kell egy sínt. Szerencsére a munka nagy részét így is tudom csinálni.”

Foto, Slide - Golomán György instagramja

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus