Golomán iránt már a UCLA is érdeklődik

Még el sem kezdődött az amerikai utánpótlásszezon, Golomán György után azonban továbbra is érdeklődnek a csapatok - most nem kisebb egyetem, mint a UCLA jelezte szándékát, hogy szeretnék, ha a magyar magasember az ő csapatukban fejlesztené tovább játéktudását a jövő évtől kezdődően.

A Golomán iránti érdeklődésről a scout.com oldal számolt be ezúttal is - értesüléseik szerint ösztöndíj-ajánlatot még nem kapott a magyar játékos. Edward Lewis, a Rivals.com és a Yahoo Sports UCLA-vel kapcsolatos hírekért felelős újságírója úgy tudja, hogy Golomán holnap, ottani idő szerint délután 2-kor kezdi meg hivatalos látogatását az egyetemen.

A UCLA-t talán keveseknek kell bemutatni. 11-szeres NCAA-bajnokok, ezzel ők tartják a rekordot az egyetemi kosárlabdában - igaz, ebből 10-et 1964 és 1975 között szereztek, még a legendás John Wooden irányításával, azóta mindössze egyszer, 1995-ben sikerült felérniük a csúcsra.

79 egykori játékosuk lépett pályára az NBA-ben, jelenleg 12-en tagjai a 30 csapat valamelyikének. Olyan kiválóságok játszottak itt, mint Reggie Miller, Russell Westbrook, Gail Goodrich vagy Jamaal Wilkes, mellettük azonban külön ki kell emelni az egyetem magasemberképzését: a UCLA volt az alma matere Kareem Abdul-Jabbarnak, Bill Waltonnak, Swen Naternek, Mark Eatonnak vagy éppen a maiak közül Kevin Love-nak.

 

Slide - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus