Gyűlnek a bálozók

A West Coast Conference döntőjében a legutolsó Top 25-ös rangsor első helyezettje a Gonzaga és ősi riválisa a Saint Mary’s csapott össze. A Zags fantasztikusan játszva pillanatok alatt épített fel egy 19 pontos előnyt, miközben az ellenfél legjobbját Matthew Dellavedovat egy az egyben kikapcsolták a játékból. A Gonzaga 31-2-es mérlegével vélhetően megkapja majd az egyik régió első kiemelési számát, de nagy az esélye annak is, hogy a Saint Mary’s is beválasztásra kerül. A végeredmény egyébként 65-51 lett.

alt

Miután hat kulcsjátékosából öt is visszatért a Long Island Brooklyn csapata magabiztosan nyerte meg a Northeastern Conference ráadását immáron zsinórban harmadik alkalommal. A Blackbirds 91-70 arányban iskolázta le a Mount St. Mary’s gárdáját. A New Yorkiakat még az sem vetette vissza, hogy legjobbjuk Julian Boyd számára még december közepén véget ért a szezon egy nagyon csúnya térdsérülés következtében.

A Summit Leagueben úgy hozta a sors, hogy a két legnagyobb rivális, azaz a South Dakota State és a North Dakota State csaphatott össze. Nate Walters az egész liga egyik legjobbja, így a vezetésével,- amely 27 pontban, 6 lepattanóban, 6 gólpasszban és 4 labdaszerzésben nyilvánult meg – 73-67 arányban győztek is. A South Dakota State egyeteme mindössze négy esztendeje csatlakozott az első divízióhoz, ennek ellenére immáron második ízben harcolták ki a bálban való részvétel jogát.

alt

Az egyik legjobban várt konferencia döntő lett a Wright State és a Valparaiso parolája. Bryce Drew 1998-as káprázatos buzzer beaterét már mindenki látta, s most eljött az esélye annak is, hogy Drew mint edző vezesse be övéit a legjobbak közzé. A Wright State kezdett jobban, szinte végig vezettek, amit elsősorban a Valpo 24 eladott labdájának köszönhettek. Ryan Broekhoff azonban beindult a periméteren kívülről, így a hazai pályán játszó Valparaiso 54-50 arányban győzött megnyerve így a Horizon League tournamentjét.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus