Madness: a Villanova és a Syracuse is búcsúzott

Tegnap este elkezdődtek a legjobb 32 közötti küzdelmek a March Madnessen. Két újabb nagynevű búcsúzónk van, ugyanis a Syracuse a Dayton, a Villanova pedig a Connecticut ellenében hasalt el, míg a címvédő, a Florida és a Michigan továbbmenetelnek. Lássuk a lejátszott 8 összecsapás rövid összefoglalóját, illetve a mai programot!

South

#9 Pittsburgh - #1 Florida   45-61 (22-27, 23-34)

Szoros, fej-fej melletti első félidőt követően az első kiemelt a második félidő elején lépett el 10 pontra ellenfelétől, innentől pedig már nem tudott visszakapaszkodni az ezen a napon vezér nélküli Pittsburgh. A két csapatból összesen 10-en értek el legalább 7 pontot, 10 fölé viszont egyetlen ember, a 21 pontig jutó Scott Wilbekin jutott, akinek a kiemelkedő produkciója elég is volt a sima Gators-sikerhez.

#11 Dayton - #3 Syracuse   55-53 (20-18, 35-35)

Borzasztóan szoros meccset, nagy csatát hozott a két csapat összecsapása. A Dayton sokkal jobban kezdett, és gyakorlatilag végig előnyben, de minimális előnyben kosárlabdázott a találkozó folyamán Dyshawn Pierre (14 pont, 6 pattanó) és Devin Oliver (7 pont, 10 pattanó, 4 gólpassz, 3 steal) vezetésével. A túloldalon Tyler Ennis (19 pont) és CJ Fair (14 pont, 10 pattanó, 3 blokk) vitték a prímet, de mindketten pocsék dobószázalékkal, Jerami Grant pedig non-faktor volt (4 pont, 6 pattanó). Ennis a végjátékra nagyot javult, 11 pontot szerzett az utolsó 3 és fél percben, pontjainak köszönhetően nyílt esély a sikerre, de az utolsó két, potenciális győztes dobást kihagyta, így kiesett az Orange.

 

West

#12 North Dakota State - #4 San Diego State   44-63 (23-30, 21-33)

Jobban kezdett a 12. kiemelt, de 20-15 után egy 12-1-es San Diego State szakasz következett, így már a félidőben is az Aztecs állt jobban. A nagyszünetet követően nem igazán tudott már közelebb férkőzni a North Dakota State, a végjátékban pedig a Xavier Thames (30 pont, 5 gólpassz) és Dwayne Polee II (15 pont, 6 pattanó) vezette San Diego State kiütötte ellenfelét. A vesztesnél Kory Brown (13 pont) volt a legeredményesebb.

#7 Oregon - #2 Wisconsin   77-85 (49-37, 28-48)

Az elsőben nagyon sokáig váltott vezetéssel haladtak a csapatok egymás mellett, aztán a hetedik kiemelt Oregon robbantott Jason Calliste (20 pont) és Joseph Young (29 pont) vezetésével. A második félidőben aztán Frank Kaminsky (19 pont, 5 pattanó) vezetésével szinte azonnal felzárkózott a Wisconsin, sőt, át is vették a vezetést. Az Oregon felvette a kesztyűt, és az utolsó másfél percre még az ő vezetésükkel fordultak a csapatok. Ben Trust (12 pont) triplájával aztán megint a Wisconsinnál volt az előny az utolsó perc kezdetén, Traevon Jackson (16 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz) pedig jól büntetőzött a végén, így nyert a második kiemelt.

 

East

#12 Harvard - #4 Michigan State   73-80 (33-45, 40-35)

Az első félidő után úgy tűnt, nem nagyon lehet gondja a Spartansnak, hiszen gyorsan 10 pont környéki előnyt szereztek, amit folyamatosan növelni tudtak. A második félidő közepén aztán, 39-53-at követően jött egy 16-2-es roham a Harvardtól Wesley Saunders (22 pont), Brandyn Curry (12 pont, 6 pattanó) és Steve Moundou-Missi (12 pont, 10 pattanó) közreműködésével. 62-60-at követően azonban a Michigan State futott egy 11-1-es szakaszt, itt pedig el is dőlt a meccs, onnan már nem volt visszaút az ellenfél számára. Adreian Payne (12 pont) ezúttal visszafogott volt, helyette Branden Dawson (26 pont, 9 pattanó) és Gary Harris (18 pont, 5 gólpassz) cipelték hátukon a csapatot.

#7 Connecticut - #2 Villanova   77-65 (25-24, 52-41)

Az elején úgy tűnt, ez egy könnyebb meccs lehet a Villanovának, hiszen 7-0-lal indítottak, vezettek 19-9-re is, aztán egy flagrant miatta 1+3-as akció kellett a végére, hogy ne 5 pontos hátránnyal menjenek a nagyszünetre, előtte ugyanis 11 perc alatt mindössze 1 pontot tudtak összehozni. A második félidőben Ryan Arcidiacono (18 pont, 6 gólpassz) triplájával még visszavették a vezetést, és James Bell (14 pont) is mindent megtett ekkor a továbbjutásért, de a fényt kapó Shabazz Napierrel (25 pont, 5 pattanó) nem tudtak mit kezdeni, a második félidő második felének elején kintről hibázni képtelen játékos vezetésével ellépett a UConn és ezzel meg is nyerték a meccset.

 

Midwest

#5 Saint Louis - #4 Louisville   51-66 (16-25, 35-41)

Megnyugtató előnyben játszott a címvédő szinte a teljes első felvonásban, 6-10 pont közötti különbséggel vezettek végig. A második félidő elejét kicsit lazára vették, fordított is a Dwayne Evans (16 pont, 10 pattanó) és Jordair Jett (15 pont, 7 gólpassz, 4 pattanó) vezette St.Louis, ám jött Russ Smith (11 pont, 7 gólpassz, 7 eladott labda), Montrezl Harrell (10 pont, 11 pattanó), Luke Hancock (21 pont) és Chris Jones (11 pont), és vezetésükkel azonnal visszavette előnyét a Rick Pitino együttese, a végjáték így nem is alakult túl szorosra.

#7 Texas - #2 Michigan   65-79 (30-43, 35-36)

A második kiemelt Michigan gyakorlatilag az első félidő közepén eldöntötte a meccset, ekkor Nik Stauskas (17 pont, 8 gólpassz), Jordan Morgan (15 pont, 10 pattanó), Caris LeVert (14 pont) és Glenn Robinson III (14 pont, 5 pattanó) segítségével átrohantak ellenfelükön, hiszen kevesebb mint 15 perc alatt 32 pontot szereztek, és 18 pontos fórt alakítottak ki maguknak. Itt megszerzett előnyük elégnek is bizonyult a meccs végéig, hiába Isaiah Taylor (22 pont, 5 gólpassz) és Martez Walker (14 pont, 7 pattanó) minden erőfeszítése.

 

A mai program magyar idő szerint:

#10 Stanford - #2 Kansas     (17:15)
#8 Kentucky - #1 Wichita State     (19:45)
#6 North Carolina - #2 Iowa State     (22:15)
#14 Mercer - #11 Tennessee     (23:10)
#12 Stephen F. Austin - #4 UCLA     (00:10)
#6 Baylor - #3 Creighton    (00:40)
#8 Memphis - #1 Virginia     (01:40)
#8 Gonzaga - #1 Arizona     (02:40)

A találkozókhoz élőképes streamet ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus