March Madness - Midwest - Round 32

Ha az East az eddig sima papírforma-ág, akkor a Midwest maga a megtestesült upset. A Sweet Sixteenben is lesz innen egy 11. és egy 13. kiemelt, s nem sokon múlott, hogy a fantasztikusan erősnek számító Kansast ne viccelje meg a 10. helyen rangsorolt Purdue. Egy igencsak érdekes, fordulatos és drámai csoport történéseiről olvashattok az alábbiakban!

North Carolina (1.) - Creighton (8.) 87 – 73

Eddig úgy fest, hogy a csuklók lehetnek a North Carolina végzete(i), hiszen Henson alighogy visszatért, a 18 pontos, 11 gólpasszos Kendall Marshallról kiderült, hogy eltört egy csont a csuklójában. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a dobókezével történt a baj, de egy irányító esetében azért bőven okozhat gondot ez a sérülés. Marshallt már meg is műtötték, akár még az is előfordulhat, hogy találkozunk vele a következő körökben, amennyiben képes legyűrni a pokoli fájdalmat. Henson visszatérése egyébként egészen extrára sikeredett, 13 ponttal, 10 lepattanóval és 4 blokkal zárt, s szokás szerint az összes Tar Heel s kulcsember hozta magát, bár a 17 egységig jutó Barnes 19 mezőnykísérlete azért túlzóan soknak tűnik egy ilyen találkozón, de csapata nem sínylette meg, ahogy azt az ábra is mutatja. Ugyanennyit vállalt a túloldalon McDermott is, ám ő azért más helyzetben van csapatán belül, 20 pontjával és 9 lepattanójával magasan a legjobb Creighton játékos volt ezen az estén (is).

A meccs embere: Kendall Marshall (18 pont, 8-ból 7 mezőnyből, 4 lepattanó, 11 gólpassz, 4 eladott labda) 


South Florida (12.) – Ohio (13.) 56 – 62

Az első kör két legnagyobb Midwest-meglepetését szállító alakulat egymással mérkőzhetett meg a Sweet Sixteenért. Walter Offut (21 pont, 4-ből 4 tripla, 4 szerzett labda) és DJ Cooper (19 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda) gyakorlatilag ketten intézték el a Bullst, melyben Rudd jr. (13 pont, 10 lepattanó) próbálta tartani a lelket, de a második etapban egy 10 – 0-s rohanással végleg szétszedte az okosan és lendületesen játszó Ohio a 12. kiemeltet. Offuték előtt nem akármilyen feladat áll, hiszen a top rangsorolt North Carolinával mérkőzhetnek majd mag, hogy történelmet írjanak, de valljuk be, a sérülések által sújtott Tar Heels ellen sincs sok sansza a kicsapatnak.

A meccs embere: DJ Cooper (19 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda)

 

Georgetown (3.) - North Carolina State (11.) 63 – 66

North Carolina államban nem éppen éppen a Wolfpack sikereitől volt hangos az utóbbi évtized, de az új szakvezetés alatt jó irányba fordult az NC State sorsa és mára elmondhatja magáról a gárda, hogy tovább menetelt a Madnessen, mint a helyi rivális Duke... Lorenzo Brown három jó büntetője hozta meg a sikert a végjátékban, a 11. rangsorolt kiscsapat a találkozó elején rögtön nagy hátrányba került, de már a félidőre ledolgozta azt, s a végén is jobban koncentrált. Hollis Thompson extrát hozott a G'town-ban, de egyszerűen nem akadt követője a 23-at szóró vezérnek. Újabb nagyon komoly upsetnek lehettünk tanúi, s azt mondjuk, hogy még a Kansas is megizzadhat a Wolfpack ellen, bár az már tényleg igazi csoda lenne, ha onnan is a 11. kiemelt kerülne ki továbbjutóként.

A meccs embere: Lorenzo Brown (12 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz)

 

Kansas (2.) - Purdue (10.) 63 – 60

Már csak azért is féltjük a Jayhawks gárdáját, mert azért is sokat kellett küzdeniük Relefordéknak, hogy egyáltalán találkozhassunk velük a legjobb 16 között... Az első félidőben robogott a győzelem felé a 10. rangsorolt Purdue, Robbie Hummel irdatlan nagyot játszva húzta a Boliermakerst, 26 pontot dobott 13-ból 9-es mezőnyözéssel, 9-ből 5 triplakísérlete volt jó, ezen felül 9 lepattanó és 3 gólpassz is felkerült a neve mellé, egyszerűen tarthatatlan volt. Kétszámjegyű fórjából 6 egységnyit őrzött meg a Purdue a nagyszünetre, de még az utolsó percre fordulva is 60 – 59 arányban ment a kiscsapat. Aztán Lewis Johnson előbb hibázott, aztán Elijah Johnnson összeszedve a játékszert alig 24 másodperccel a végső dudaszó előtt fordított. Végül éppen Hummel elhibázott triplája döntött, egészen drámai mérkőzésnek lehetett tanúja a 15 ezer lelkes néző, akiknek többsége mégiscsak a Kansasnek szurkolt, hiszen a rendező Omaha csupán pár órányi autózásra van a Jayhawks otthonától. A Kansas egy újabb kiscsapat, nevezetesen a North Carolina State ellen próbálhat túljutni a holtponton. 

A meccs embere: Elijah Johnson (18 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus