Napi tananyag: A kukorica gyermekei

Mindössze nyolc mérkőzéssel folytatódott a 2013/2014-es NCAA szezon, amelyből egyértelműen kiemelkedett az Iowa-i házi rangadó…

A nap mérkőzése

# 23 Iowa (10-2) – # 13 Iowa State (8-0) 82-85

A várakozásoknak megfelelően egy nem akármilyen mérkőzést hozott a két iowai gárda parolája. A hangulat hamar a tetőfokára hágott, még egy-két európai élcsapat is megirigyelhetné azt a fajta szurkolást, amit a két alakulat kapott. Az első játékrészben a vendég Iowa akarata érvényesült elsősorban Aaron White (25 pont, 17 lepattanó), Roy Devyn Marble (19 pont, 6 gólpassz) és a padról érkező Jarrod Uthoff (12 pont, 5 lepattanó) hármasa révén. A fordulást követően megrázta magát a magasabban jegyzett State és Georges Niang (24 pont, 5 lepattanó), Melvin Ejim (22 pont, 7 lepattanó) valamint Dustin Hogue (12 pont, 16 lepattanó) vezérletével válaszoltak. A végjátékra egál állással érkeztek a csapatok, s habár a vendégek kezében volt a győzelem lehetősége, azt 2 elhibázott büntető, egy tripla illetőleg egy a dudaszó pillanatában mellédobott ziccer keretében elszalasztották. A papírformának megfelelően győzött a magasabban rangsorolt csapat.  

A nap meglepetése

Elon (5-5) – Colorado (10-1) 63-80

A nap meglepetése igazából nem is az, hisz mára virradóan minden pályán a papírformának megfelelő eredmény született. A Colorado azonban továbbra is káprázatos teljesítményt nyújtva robog tovább. Ezúttal az Elon volt az ellenfél, amely a második játékrészben próbált mindent kiadni magából Sebastian Koch (27 pont) révén, ám a Buffs már az első húsz percben eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét. Remekelt Spencer Dinwiddie (17 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz), Xavier Johnson (12 pont, 15 lepattanó) és Josh Scott (12 pont, 13 lepattanó) is. Magabiztos hazai siker.  

 A nap embere:

A nap játékosa cím ezúttal is szorosan összekapcsolódik a nap mérkőzésével, hisz az Iowa kiválósága Aaron White 25 pontos és 17 lepattanós teljesítménye még akkor is megsüvegelendő, ha a csapata végül vesztesen volt kénytelen elhagyni a parkettet az ősi rivális Iowa State ellenében.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus