Napi tananyag: Húsz meccs után a padlón

A San Diego State zsinórban húsz győzelmet követően fogott padlót, miközben az Oklahoma State egyre lejjebb süllyed.

A nap mérkőzése

# 2 San Diego State (21-2) – Wyoming (15-9) 62-68

A szezon elején jóval, de jóval többet vártunk ettől a Wyomingtől, sőt az előrejelzések többségében bőven a San Diego State elé lettek helyezve. Ennek ellenére kissé csalódást keltő szezont futnak. Az aztékok ellenében azonban megrázták magukat, és olyan játékot mutattak be, amelyre minden kételkedő csak csettinthetett. Lényegében már az első félidőben eldöntötték a mérkőzés végkimenetelét, elsősorban Riley Grabau (17 pont, 4 gólpassz) és Larry Nance (14 pont, 6 lepattanó) kettőse révén. A fordulást követően a vendégek próbálták ugyan elkerülni azt a blamát, hogy zsinórban húsz győzelmet követően lefőjenek, de Dwayne Poole (15 pont, 5 lepattanó) és Josh Davis (10 pont, 9 lepattanó) játéka csak az eredmény szorosabbá tételéhez volt elegendő. Meglepetés a javából. 

A nap meglepetése

Oklahoma State (16-8) – # 24 Texas (19-5) 68-87

Marcus Smart hárommeccses eltiltásának első állomásán Austinba utazott a fonalat rendesen elvesztő Oklahoma State. A Longhorns már az első félidőben szétdobta őket, köszönhetően a végül hat tripláig jutó Javan Felix (27 pont) valamint Isaiah Taylor (16 pont, 5 gólpassz) és Cameron Ridley (12 pont, 13 lepattanó) kettősének. Elsősorban LeBryan Nash (23 pont, 6 lepattanó) és Markel Brown (18 pont) duója próbálta pótolni a padon ücsörgő Smartot, ám társak nélkül ebből túlontúl sok jó nem sülhetett ki. 

A nap embere:

A nap játékosa címet ezúttal a Clemson (15-8) spílere K.J. McDaniels érdemelte ki, aki a Notre Dame (13-12) elleni 68-64 arányban elvesztett mérkőzésből 30 ponttal, 14 lepattanóval és 5 blokkal vette ki a részét.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus