Rosco Allen: visszatérés után újabb kihagyás

A magyar válogatott fiatal játékosa előbb kihagyott két hónapot fáradásos törése miatt, majd játszott egyet és most megint pihenőre kényszerül.

Az NCAA-szezon első 11 meccsét kellett kihagynia a Stanford Cardinal magyar-amerikai bedobójának, a 20 esztendős Rosco Allennek a sípcsontjánál lévő fáradásos törés miatt, majd a Cal Poly ellen 79-62-re megnyert derbin csereként beállva 7 percet kapott, ami alatt egyetlen rontott dobás mellett egy labdaszerzést tudott felmutatni.

A lefújás után kiderült, hogy a budapesti születésű, 208 centis bedobónak további pihenésre van szüksége, hogy teljesen felépüljön, így a közben a Pac 12 Konferenciabeli mérkőzéseit is megkezdő Dawkins-legénység első két, egyébként vereséggel végződő összecsapásán nem öltözhetett be, s minden jel szerint ma az Oregon otthonában sem léphet pályára még.

A Stanford 9-3-masl tudta le a nem konferencián belüli mérkőzéssorozatát, amivel joggal bizakodhatott abban, hogy sikerül előre lépnie a tavalyi szezont követően, ám ha ma a Top 25-ös Oregon csarnokában is veszít Johnny Dawkins együttese, úgy már 0-3-mal kullogna a Konferencia (PAC 12) végén a Cardinal, ami nem sok jót sejtet a March Madnessre való bekerülést illetően.

Szerkesztőségünk nevében mihamarabbi teljes felépülést kívánunk Rosco Allennek!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus