A halálos betegségben szenvedő lány álma valóra vált

Lauren Hillnél nem műthető agydaganatot diagnosztizáltak egy éve - a 19 esztendős lány viszont még bemutatkozhatott az NCAA-ben.

Hill a 18. születésnapján, tavaly októberben kötelezte el magát a Mount St. Joseph egyetemre, kevesebb mint két hónappal később, november 20-án azonban megtudta: olyan agydaganata van, amelyet nem lehet műteni, és amellyel maximum két éve van hátra. Szeptemberben újra megvizsgálták, és az állapota rosszabb lett: a tumor tovább nőtt, és félő, hogy az év végét sem éri meg.

Az eredetileg november közepén, végén induló NCAA szezon rajtja tehát lehet, hogy túl késő lett volna Hill számára, ezért a Mount St. Joseph megegyezett a Hiram egyetemmel - első szezonbeli ellenfelük -, hogy előrehozzák az összecsapást, és előbbi hazai pályáján rendezik meg. Miután az egyetemi liga is áldását adta az új időpontra, Hill két napja, november 2-án valóra válthatta álmát, bemutatkozhatott egyetemi csapatában, és egy ziccerrel két pontot szerzett.

A lány azt nyilatkozta még szeptemberben, hogy egyáltalán nem fél a haláltól, mivel ő már nem lesz itt többé, sokkal inkább aggódik azokért, akik szeretik őt és akiknek tovább kell majd élniük. Soha nem adta fel egy pillanatra sem, még akkor sem, amikor megmondták neki, hogy hamarosan meg fog halni - az első kérdése az volt az orvoshoz, kosarazhat-e még. Soha nem gondolt arra, hogy leüljön, és ne csináljon semmit hátralévő életében.

A mérkőzést követően annyit tett hozzá, azt szeretné, ha nem úgy fogalmaznának, hogy ez volt az utolsó egyetemi meccse, inkább mondják azt, hogy az első. Szeretne még játszani a következőn is, de ez természetesen a fizikai állapotától függ majd. Azt is hozzátette, soha életében nem érezte magát ennyire jól, és bár ő már nem lesz itt, szerinte a rák elleni gyógymódot, ellenszert hamarosan meg fogják találni.

A Cleveland Cavaliers és az NBA egyik, ha nem a legnagyobb sztárja, LeBron James is üzent a lánynak instagramján: "Egyszerűen lenyűgöző vagy Lauren Hill. Köszönöm, hogy inspirációt adtál nekem, mindent megpróbálok, hogy felnőjek hozzád. Gratulálok a meccsedhez. Fantasztikus vagy!"

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus