March Madness: Kieső harmadik kiemeltek

Két hosszabbítás, utolsó másodpercekben forduló találkozók, székről leeső sérült edző, két harmadik kiemelt kieső.

Az NCAA nagy tornájának első napján azonnal a March Madnessre jellemző őrületet láthattak a szurkolók, több nagy név is elhullott, sok mérkőzés pedig csak az utolsó másodpercekben fordult meg.
 

A keleti régióban mindössze két mérkőzést játszottak. Az első kiemelt Villanova borzasztóan könnyedén nyert a Lafayette ellen, már a félidőben 49-26-ra vezetett, végül pedig 41 ponttal, 93-52-re diadalmaskodott úgy, hogy hat játékosa is legalább 10 pontot szerzett.

A másik mérkőzésen is úgy tűnt, hogy sima lesz a dolog, félidőben a 9. kiemelt LSU 40-26-ra vezetett a 8. kiemelt North Carolina State ellen, a második 20 perc során nagyot fordult azonban a kocka. 62-48 után egy 10-0-s futással kapaszkodott az NC State, de az utolsó percre is még 3 pontos LSU vezetéssel fordultak a felek. A találkozó hőse, Beejay Anya előbb egy ziccert, majd egy jóval nehezebb dobást értékesített, utóbbit 0.1 másodperccel a vége előtt ezzel nyert csapata 66-65 arányban.

 

A Villanova és az NC State egymás ellen játszanak majd a következő körben.


A Midwest régióban négy mérkőzést bonyolítottak le. Az első kiemelt Kentucky a vártnak megfelelően könnyedén, 79-56-ra verte a Hamptont úgy, hogy a félidőben 41-22 volt már az állás. Az 1/1-re várt Karl-Anthony Towns 22 ponttal, 11 pattanóval és 3 blokkal kezdte a tornát.

A Kentucky ellenfele a következő körben a 8. kiemelt Cincinnati lesz, amely a halál torkából tudott visszajönni. Nagyon szoros volt szinte végig a Purdue elleni meccsük, a rendes játékidő végén, kétpontos hátránynál pedig érkezett Troy Caupain.

A ráadásban aztán a Cincy került előnybe, Caupain kihagyta a büntetőt 6 másodperccel a vége előtt, de a Purdue már nem tudott betalálni, így hosszabbítás után 66-65-re nyert a Cincinnati.

Ugyanezen az ágon a 6. kiemelt Butler nagyot szenvedett a Texas ellen, 2:40-nel a vége előtt mindössze egyetlen pont volt a különbség a két fél között, ám a végét jobban bírta a Butler a 20 pontos Kellen Dunham vezetésével, 56-48-re nyert végül.

A harmadik kiemelt Notre Dame csak magának tette nehézzé a Northeastern elleni ütközetet, szinte végig 10 pont körüli előnyük volt a második félidőben. A végén, az utolsó fél percre feljött két pontra ellenfelük, de Zach Auguste két büntetőjével hozták az összecsapást, 69-65-re bizonyultak jobbnak - ezzel ők voltak a nap egyetlen harmadik kiemeltjei, akik továbbjutottak, pedig még két ilyen magasan jegyzett társulat pályára lépett.

 

A déli régióban Golomán Györgyék is pályára léptek, erről tegnap este mi is beszámoltunk - úgy nyert a UCLA 60-59-re, hogy 80 másodperccel a vége előtt még 7 pontos hátrányban voltak, és a nap legvitatottabb jelenetével, egy goaltendinggel kerültek a következő körbe.

A UCLA ellenfele a 14. kiemelt UAB lesz, miután a nap legnagyobb meglepetéseként 60-59-re legyőzték az Iowa State-t. Három perccel a vége előtt még Fred Hoibergéknél volt az előny (51-55), jött a találkozó UAB-s hőse, William Lee egy kettessel, majd Robert Brown egy triplával, máris fordult a kocka. Az utolsó perc kezdetén szerzett duplát Monte Morris, ezzel visszavéve a vezetést, Lee azonnal válaszolt, 12 másodperccel a vége előtt pedig két büntetőt is elhelyezett a gyűrűbe. Az Iowa State triplát nem tudott már dobni, csak ziccert, így nyert az UAB.

Ugyanebben a régióban a negyedik kiemelt Georgetown könnyen jutott tovább, miután 84-74-re verte az Eastern Washingtont - előnye azonban már a félidőben megvolt, a második 20 percben pedig már 20 ponttal is vezetett.

Az ötödik kiemelt Utah is szinte végig előnyben kosarazott a Stephen F. Austin ellenében, egy pocsék, 26-19-es első félidőt követően, és bár az utolsó minutumra kettő pontra feljött rá ellenfele (52-50), végül jó büntetőzésének köszönhetően diadalmaskodott 57-50-re. A következő körben a Georgetown ellen kell játszaniuk majd.


A negyedik régióban, a nyugatiban a második kiemelt Arizona nagyon könnyedén, 93-72-re verte a Texas Southernt, miután már a félidőben is 21 pont volt a két fél között - Stanley Johnson 22 ponttal és 4/5-ös triplázással nyitotta a tornát.

Ellenfele a következő kanyarban a 10. kiemelt Ohio State lesz, amely a VCU ellen egy nagyon, változatos mérkőzést játszott. A két csapat nem tudta huzamosabb ideig a másikra erőltetni akaratát, de így is nagy hullámvasút volt a találkozót. A VCU 12 ponttal is vezetett az első félidőben, amelyből a nagyszünetre már csak 1 maradt. A rendes játékidő végén nem tudták eldönteni a csapatok, ki a jobb, a hosszabbítás nagy részét azonban uralta a 28 pontos D'Angelo Russell vezette Ohio State, végül 75-72-re nyertek a ráadásban.

Az Iowa State mellett még egy harmadik kiemelt kiesett ezen a napon, a Baylor ugyanis túl korán hitte el, hogy megvan a Georgia State elleni találkozó. 12 ponttal vezettek 2:40-nel a vége előtt (44-56), jött azonban a vezetőedző fia, RJ Hunter, aki egymaga 12 pontot vállalt a hátralévő időben, utolsó hármasával pedig fordított is csapata, 57-56-ra nyertek - az Achilles-szakadásból lábadozó tréner le is fordult a székről, valószínűleg hosszú ideig emlékezetes pillanatokat szerezve mindenkinek.

A Georgia State ellenfele a hatodik kiemelt Xavier lesz a következő fordulóban - ők simán, 76-57-re verték a Mississippit a 20 pontos, 9 pattanós, 5 gólpasszos teljesítményt nyújtó Matt Stainbrook vezetésével.

Még két mérkőzést játszottak ebben a régióban. Az egyiken az ötödik kiemelt Arkansas nehezen, de megverte a Woffordot 56-53-ra. Végig szoros volt a találkozó, az utolsó 1:40 alatt pedig már nem esett pont, így nyert az esélyesebb együttes.

A másik összecsapáson a negyedik kiemelt North Carolina az első félidő végén már 11 ponttal vezetett, de a második 20 percre feltámadt a Harvard, 1:15-tel a vége előtt már ők vezettek két ponttal (65-63). Ekkor jött Justin Jackson, dobott előbb egy egyenlítő kosarat, majd 22 másodperccel a vége előtt Marcus Paige gólpasszából zsákolt is, így alakult ki a 67-65-ös végeredmény.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus