Peyton Siva


Peyton Siva most volt másodéves a Louisville egyetemen és az igen sokra taksált kisember ebben a szezonban végre megmutathatta azt, amit első egyetemi évében rejtegetnie kellett, mivel akkoriban Edgar Sosa cseréjeként szerepelt. Azóta gyökeresen felfordult a világ Peyton körül, aki mindössze 180 centis (5’11) magassága ellenére több alkalommal is 360 fokos zsákolással kápráztatta el a Louisville Cardinals közönségét. Idei szezonjában kis híján 10 pontot átlagolt, mellette 5,2 gólpasszt is kiosztott meccsenként. A számok azok csak számok, de ha egyszer valaki látja játszani ezt a srácot, akkor biztos, hogy kitörölhetetlenül bevési magát mindenki emlékezetébe. Agresszivitásával, elszántságával, győzni akarásával nagyon nagy segítsége a Cardinals backcourtjának. Többször bebizonyította azt is, hogy kiélezett helyzetben helyén van a szíve és lehet rá számítani. Ennek ékes példája, hogy a 2010-11-es szezonban egymás után két mérkőzésen is az ő győztes kosarával nyert a Louisville előbb a West Virginia, majd pedig a későbbi bajnok Connecticut ellen. A Big East tornáján azonban visszavágott a Huskies és a döntőben, egy óriási meccsen legyőzték a piros-fehéreket. Ezek után az NCAA March Madness sem úgy sikerült nekik, ahogy szerették volna. Az országos főtábla első meccsén hatalmas meglepetésre 1 pontos vereséget szenvedtek a Morehead State csapatától. Ki látott még ilyet? Afelől tehát ne legyen kétségünk, hogy a Peyton Siva vezette Cardinals duplán motiválva lesz idén és komolyan kell velük számolni mind a Big Eastben, mind pedig az országos tornán egyaránt.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus