A második félidőben fordított a ZTE

Az 5-10. helyekért zajló középszakasz elhalasztott mérkőzésén az öt mérkőzés óta veretlen ZTE NKK a Szekszárd csapatát fogadta.

ZTE NKK – Atomerőmű KSC Szekszárd 72-61 (16-17, 11-17, 25-14, 20-13)

Zalaegerszeg, női középszakasz, 5-10. helyért. V.: Pálla, Tóth K., Sabáli

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, aztán Szélesy révén 12-10-nél vette át a vezetést a ZTE. A negyed végén Roglics büntetőjével minimális előnybe került az Atomerőmű, majd a második játékrész meg is léptek. Hajdú hármasát követően 28-18-ra is vezetett már a Szekszárd. A 19. percben Vida hármasa fújt riadót a hazaiaknál, de a félidőre így is 34-27-es tolnai vezetéssel mehettek a felek.

A fordulást követően a negyed derekára tudott igazán közelebb férkőzni a hazaiak. Horváth Zsófia kosaraival többször is egy pontra jött fel a ZTE, de a szekszárdiak Bálint révén tartották előnyüket (43-44). Az áttörést Vida 2+1-e hozta meg a 28. percben – a kiváló bedobó kosaraival pedig 52-48-ra már náluk volt az előny.

Állva hagyta a folytatásban a Szekszárdot a ZTE – 46-43-ra még a vendégek vezettek, de a 33. percben Gensler kosara egy 16-2-es rohamot zárt le (59-48). Ez a periódus pedig döntőnek bizonyult, a remekül játszó Szélesy vezérletével még növelték is előnyüket a zalaiak és végül 72-61-re, jó második félidejükkel nyertek.

Zalaegerszeg: Szalay 13, Czank, Szélesy 22, Varga Zs. 2, Gensler 7. Csere: Vida 20/9, Horváth Zs. 8, Ambrus.

Szekszárd: Scsekics 8, Theodorán 2, Bálint 10, Roglics 12, Zele 12. Csere: Szepsi 8, Pap 2, Hajdú 3/3, Tamis 4, Studer.

Fotó: ztenkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus