A végére lett sima a döntő első meccse

29 percig volt izgalmas a női bajnoki döntő első meccse. A harmadik negyed végén a soproniak legjobbjának, Jelena Milovanovicsnak két remek alakítása megtörte a bajnokcsapat ellenállását.

Az első 3 akció kosárral végződött, majd több elkapkodott akció után Milovanovics és Holt pontjaival a 4. perc elején már 8-2-re vezetett az Uniqa. Rasheed egy triplával jelentkezett be a fináléba. Holt lendítette előre a Sopront, majd a negyed közepén 12-5-nél  videóbíró alkalmazását kérte a Sopron, s kiderült: Hurst a félpálya közeléből dobott hármasát támadó lejárta után eresztette el. 14-5-ös hazai vezetés után Tangela Smith két duplával hozta közelebb a bajnokot a kupagyőzteshez. A szakasz 6 pontos hazai vezetéssel zárult.

Másfél perc elteltével egy ügyes belépéssel Johnson szerezte a második negyed első kosarát. A védekezés dominált, sok volt a rossz dobás mindkét oldalon, tartotta 6-8 pontos előnyért a hazai együttes. A negyedközepén Johnson pazar átadását követően Krnjics ziccerével 10 pontra nőtt a különbség. Ezt követően azonban Hurst duplájával Laklóth hármasával, majd szerzett labda után Raseheed ziccerével egy 7-0-srohanással másfél perc alatt szorossá tette a meccset a címvédő. A holtponton Krnjics ügyes Lima elleni  egyéni akcióval lendítette át az Uniqa csapatát. A félidő végén igazi, bajnoki döntőhöz méltó játékot láthattak a nézők, mindkét oldalon szépségdíjas kosarakkal. Semsei hármasával egyenlített a Győr. A félidő  Fegyverneky szerencsés hármasával, s 3 pontos hazai vezetéssel zárult.

Ahogy az első, a második félidő elején is kosárral zárult az első 3 támadás,majd Laklóth szerelte látványosan Johnsont. A Győrt Lima próbálta versenyben tartani. Holt és Milovanovics eredményessége révén megugrott a Sopron, a Győr Rasheed triplájával tapadt a hazaiakra, akik 5 pont körüli előnyt állandósítottak. A negyed közepén a hazaiak a rossz győri dobások után kétszer is visszaindítottak s Milovanovics és Johnson kosaraival 8 ponttal megugrottak. Fűzy érthető időkérése után ismét Rasheed villant, 3-ra felhozva csapatát 2 büntetővel s egy hármassal. A negyed végén Krnjics megkapta 4. hibáját ám a negyed a helyére visszatérő Milovanovics parádéjával zárult, előbb hármast majd duplát dobott s a negyed végén 9 pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Zsovár indítás utáni kosarával 10 pont fölé nőtt a különbség, sőt Holt támadó pattanó utáni duplájával 13 pont tátongott a felek között. Ekkor már nem volt annyi a győriekben, hogy visszajöjjenek, a negyed közepén Zsovár két hármasa után 20 pontosra nőtt a soproni előny. Eldőlt a meccs, a végén a nem egészen 16 éves Weninger Virág is eredményes volt.

Székely Norbert: - A nagy különbség nem fejezi ki hűen mennyire "munkás meccs, mennyit kellett küzdeni dolgozni ezért a sikerért. Csapatként nem játszottunk igazán jól,de Jelena Milovanovics és Zsovár Orsolya átlagon felüli egyéni teljesítménye révén sikerült nagy különbséggel nyernünk.

Fűzy Ákos: - Úgy huszonkilenc perc negyven másodpercig teljesítettük  tervet tapadtunk a Sopronra. Ekkor Milovanovics két villanással közel tíz pontosra növelte a Sopron előnyét s bár közeledtünk hozzájuk, annyira még nem vagyunk erősek, hogy innen visszajöjjünk.

Uniqa Euroleasimg Sopron - HAT Agro UNI Győr   74-55   (17-11, 13-16, 25-19, 19-9)

Sopron, női bajnoki döntő, 1. mérkőzés, V: Cziffra, Győrffy, Farkas.

Sopron: Fegyverneky 9/3, Johnson 10, Holt 9, Milovanovics 23/3, Krnjics 6. Cs: Cserny 7, Zsovár 8/6, Pál, Weninger 2.

Győr: Hurst 5, Raksányi 6, Rasjeed 19/9, Őri, Lima 7. Cs: Smith 8, Laklóth 7/3, Semsei 3/3, Nagy D.

Fotó: Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus