A világ legjobbja is felfigyelt rá

A tegnapi UNI SEAT Győr-Galatasaray női Euroliga mérkőzésen a játékidő jelentős részében Simon Zsófiának jutott a nem túl hálás feladat, hogy őrizze a világ jelenlegi legjobb játékosát, Diana Taurasit. A győriek fiatal bedobója arról mesélt honlapunknak,milyen is volt megküzdeni a pályán Taurasival, azaz milyen is volt a világsztár - testközelből.

A győriek a kettes és a hármas poszton egyaránt bevethető fiatal játékosa bár sejtette, hogy a pályán szembekerül majd Taurasival, elismerte, a meccs előtt volt benne egy kis félsz. "Nem tagadom, nem túl megnyugtató azzal a tudattal pályára lépni, hogy az embernek a világ elismerten legjobb játékosát kell majd fognia. Ugyanakkor nagyon megtisztelő is egyben az edző bizalma, hogy ezzel a nehéz de szép feladattal engem bízott meg. Az előbb említett kis félsz, idegesség azonban csak a feldobásig tartott, utána már nem néztem, ki is az, akit fognom kell, csak azzal törődtem, hogy minél jobban megoldjam a feladatot.

A meccs elején ez remekül sikerült, Taurasi az első félidőben mindössze 3 pontnál járt:"Az elején valahogy úgy tűnt, nem igazán volt kedve játszani, talán egy kis szerepem ebben nekem, valamint a csapattársaimnak is volt, nem tudott kedvére ziccerezni, és a dobásai sem sikerültek."

Szünet, no meg azok után, hogy Zsófi kétszer is elvette tőle a labdát, kicsit "kiakadt" a világsztár. Erre így emlékezett a győriek üdvöskéje: "Láthatóan nem esett jól neki, és ezt követően már olyan értelemben is partnerként kezelt, hogy meg akarta mutatni nekem,ki is ő valójában, és mit tud. Lökdösődött is, és a védekezésben is igen agresszívvá vált - örülök neki, hogy ezt a reakciót sikerült kiváltanom belőle a védekezésem mellett azzal is,hogy sikerült pár kosarat dobnom róla."

És hogy mennyire igazolta hírét a világklasszis Taurasi? A Simi becenévre hallgató kosaras hölgy ebből ennyit érzékelt: "Még ha a vereségünkben közre is játszott, azt kell mondjam, örülök neki, hogy volt pár olyan extra alakítása, amely jól mutatta milyen remek kosaras Az első félidőben például lendületből még a gyűrűnek háttal felugrott, a levegőben megfordult, s valamelyik magas játékosunk fölött már szinte hátraesve dobott kosarat. Azért örülök neki, hogy ilyen  megmozdulásokra tudtuk kényszeríteni, mert a mi játékunkkal, védekezésünkkel hoztuk ezt ki belőle. Nem hagytuk, hogy könnyű kosarakat szerezzen, hanem, teljes erőbedobásra késztettük, meg kellett küzdenie minden kosaráért."

A pályán nem kifejezetten barátságos amerikai klasszis a lefújás után már egészen másként viselkedett. "A lefújás után amikor a két csapat játékosai pacsiztak, Taurasi mosolygott, gratulált, sőt úgy éreztem a röpke kis öleléssel valahol el is ismerte a játékomat."

Az elismerés méltán esett jól Simon Zsófinak, aki amellett, hogy időnként kitűnően tartotta a Galatasaray szupersztárját, remek, közel 65 százalékos (9/14) mezőnymutatóval 18 pontot dobott - jórészt Taurasiról. Mint mondta, ezt a meccset nem felejti el.

Németh Bernadették, - azaz a Good Angels Kosice - bravúros győzelmet arattak az olasz CB Taranto otthonában. A 61-56-os kassai sikerhez a magyar irányító is hozzájárult 4 ponttal, s 2 gólpasszal. A meccsel kapcsolatban a válogatott irányító a következőket mondta honlapunknak: "Azt gondolom, a védekezésünk is közrejátszott abban, hogy az olasz csapat gyengén játszott, úgy tűnt formán kívül vannak játékosai. Mi sem kosaraztunk különösebben jól, de az első három negyedben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Sikerült akkora előnyt szerezni, hogy a végén hiába jött föl ellenfelünk, pár pont azért megmaradt, nagyon örülök az újabb idegenbeli győzelemnek."

Fotó: fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus