Barbour remeklésével nyert a PEAC

Szerdán már kezdetét is vette a női pontvadászat nyolcadik fordulója. Az egyetlen hétközi mérkőzésen az Atomerőmű KSC Szekszárd a PEAC-Pécs csapatához látogatott. A pécsiekre szombaton újabb Adria Liga mérkőzés vár (az eddig veretlen Partizan otthonában) az „erőltetett menet” során, ahol egyébként a bajnoksághoz hasonlóan igen jól teljesít Djokics Zseljko csapata. A regionális sorozatban öt győzelem és egy vereség mellett állnak a második helyen, ráadásul Fűrész Diánát továbbra is nélkülözőnek. Ami a szekszárdiakat illeti: Magyar Gergely csapata eddig igen szeszélyesen teljesít, alig két hete még simán legyőzték a ZTE-t, ám ezt követően egy-egy papírforma győzelem (BSE) és vereség (Sopron) után szombaton hazai pályán 19 ponttal maradtak alul a PINKK ellen.

Szekszárdi kosárral indult a találkozó, ám a harmadik percben Jaeschke 2+1-es megmozdulása már pécsi előnyt jelentett (7-4). Aztán fordított és időkérésére kényszerített Djokics edzőt a vendég csapat: Csek szépen ugrasztotta el védőjét, majd Scsekics is beemelt egy hármast (9-13). Össze is kapta magát a PEAC, Barbour nagyszerűen takarta be Cseket és a csereként érkező Dusanics is hármast dobott. Ennek ellenére igen hektikus találkozót láthattak a nézők, így Scsekics vezérletével a negyed végén az Atomnál volt az előny (19-20).


A rövid szünet után folytatta jó szakaszát a PEAC, 14-20 után Szamosi kosara egy 9-0-ás szakaszt zárt le. A fiatal kiválóság saját támadólepattanója után volt újra eredményes, de igen gyorsan ismét Maja Scsekics állt csapata élére és nem csak pontjaival vezetve övéit újra a Szekszárd járt előrébb. Ráadásul a szezon során ihletett formában játszó Bálint is eredményes volt, így Djokics Zseljko a 17. percben újfent időt kért. Nagyon kellettek Barbour pontjai, az amerikai 12 egységnél járt a nagyszünethez közelítve. Ám a védekezéssel minden bizonnyal nem lehetett túl elégedett a hazai szakvezetés, a vendégek ezzel együtt kiválóan céloztak. A nagyszünet előtt azonban Horváth Lilla szép balkezes horga már az egyenlítést jelentette (39-39).

A második félidő elején visszavette a vezetést a PEAC. Barbour és Horváth Lilla folytatta kiváló formáját, míg a túloldalon Szvitlica igyekezett meccsben tartani csapatát. Szamosi és újfent betalált, nem úgy Bálint szekszárdi részről, a bedobó sokáig nem igazán találta a dobóformáját. A 25. percben Csutorás büntetői után 52-45-nél kért időt Magyar Gergely. Alig-alig hibáztak dobást a hazaiak, ám Bálint szerencsés körülmények között szerzett lepattanót és dobott ziccert, ami visszahozta csapatát (54-53). Szamosi viszont megint faulttal együtt volt eredményes, majd a 30. percbe fordulva ismét Barbour növelte az előnyt. A negyed slusszpoénja a vendégeké volt, Bálint szép betörése majd kiosztása után Scsekics dobta meg 20. pontját, amivel 64-58-ra alakította a meccset.

A záró szakasz ismét Barbour-pontokkal indult: faulttal együtt is betalált, igaz Magyar Gergely hevesen reklamált az ítéletet követően. 68-58-ra vezetett a PEAC és a vendégek egész pályára mentek ki, de ki más mint Barbour dobott egy közelit, ami után Scsekicset színészkedésért, míg Magyar Gergely reklamálásért figyelmeztettek a játékvezetők. A lendületbe jövő Bálint büntetőkkel hozta vissza tízen belülre csapatát, aztán a 35. percben már nem csak ígérték, hanem meg is adták a technikai hibát Magyar Gergelynek a játékvezetők. Csutorás pedig kegyetlenül bedobta mind a négy büntetőjét, amivel 80-65-re nőtt a Pécs előnye. Van-e még innen visszaút a Szekszárdnak? Magyar Gergely még természetesen bízott csapatában, időkéréssel igyekezett lendíteni csapatán. Rengeteg büntető tördelte a negyedet, szinte hazajártak a büntetővonalra a felek. Úgy festett 82-70-nél bedeszkázták a gyűrűt, mindez persze a PEAC-nak kedvezett. Aztán a negyedben amúgy is eredményes Pap Regina három pontja törte meg a gólcsendet és Bálint is betalált, de megint jött két büntető Barbourtól, amivel biztosította csapata sikerét. A végén még Theodorán 84-79-re hozta fel az Atomot, de az amerikai hátvéd vezetésével végül megszerezte hatodik idei sikerét a PEAC-Pécs.

PEAC-Pécs – Atomerőmű KSC Szekszárd 85-79 (19-20, 20-19, 25-19, 21-21)

PEAC: Czirják 5, Barbour 27, Hutlassa, Horváth L. 10, Jaeschke 9. Csere: Csutorás 11, Dusanics 11/9, Szamosi 12, Czukor. Vezetőedző: Djokics Zseljko

Szekszárd: Scsekics 22/9, Szepsi 2, Bálint 17, Pap 14, Szvitlica 18. Csere: Csek 4, Theodorán, Hajdú, Studer. Vezetőedző: Magyar Gergely

Kép (1.): peacpecs.hu
Kép (2.): jantner.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus