BSEgyütt 10.rész

Mivel a legutóbbi héten nem tudtam időben befejezni a 10. bejegyzést rengeteg edzés illetve média elfoglaltságom miatt (FIGYELEM! hihetőnek is tűnő kifogások...) ezért az utóbbi két "A" csoportos meccsünk szubjektív elemzése mostanra maradt. Sajnos ez a két vereség kiváló táptalajt biztosít számomra az ezen kérdéskörben végezendő eszmefuttatásomra. Ugyanis mind a Szekszárd, mind a DKSK ellen (mínusz 12 és mínusz 4) olyan ellenfél ellen maradtunk alul, amelyet előzetesen sokkal előrébb rangsoroltak a honi kosárlabdában otthonosan mozgó szereplők. Ezáltal itt kínálkozna a kiváló alkalom arra, hogy dörzsölt vezetőedzőként összetett, szakmai érvekkel alátámasztott körmondatokban magyaráznám a produktumunkat. Úgy is annyian vigasztaltak, bólogattak elismerően, mondván az ellenfélnél profi játékosok edzenek napi kettőt, légiósok egész sora, az U20-as válogatott legjobbjai, stb. Ezek fényében nemhogy nem rossz, kifejezetten remek a két végeredmény...

Még mit nem! Kikaptunk, ennyi. Nem érdemeltünk győzelmet, mert nem koncentráltunk kellőképpen, tehát nem voltunk aznap elég jók. Nem egyébként, aznap...

A Szekszárd ellen hiányzott a fegyelem, az egyéni felelősségvállalás a védekezésben. Statisztikailag teljesen "eladható" derbi volt. Ha csak a játékosok egyéni számait nézném, elégedetten dőlhetnék hátra, kibújva a felelősség alól, mondván mindent megtettünk, erre voltunk képesek. Hazugság. Tisztelet a kivételnek, nem tettünk meg mindent. Óriási különbség van küzdelem és küzdelem között. Mert az a legeslegminimálisabb alap-alap elvárás egy sportolóval szemben,hogy küzdjön, megalkuvást nem tűrőn. De mindez, koncentráció, fegyelem és akarat nélkül (főképp védekezésben) csak jól hangzó frázis: "Jól küzdött a csapat, Artúr..." veregették a vállamat sokan. Én másképp látom...

Magasabbra tettem azt a bizonyos lécet a Lányokkal szemben és nem hagyom, hogy álmoskás, számító módon ez szépen lassan lejjebb kerüljön hétről-hétre. Akkor nyugodtan beállhatunk ezáltal a "hmmm, ez a realitás, hiszen mi kicsik, vékonyak, csúnyák, bénák vagyunk..és különben is fura volt a rántott husi íze ebédnél, a buszsofőr is undokul méregetett, ráadásul kiszavazták a kedvencemet az Y-traktorból!" vonulatba. SOHA!!! Amíg Puskás Artúr vezetheti a BSE piros-fehér hölgykoszorúját, addig ez nem történik meg!

A legutóbbi Diósgyőri derbi már lényegesen jobb volt. Büszke vagyok a Csajokra, de ettől függetlenül mérges vagyok az elvesztegetett győzelem miatt. Tartom, mi vesztettük el, nem ők nyerték meg. Tudom (és ha már lécet emlegettem, maradjunk ennél...) egy 220-as ugrótól ne várjak 230-as egyéni csúcsot, pláne ha idén csak 200-at hozott versenyen. Ezt értem, de miért nem lehet az, hogy bezsebeljük a "közvéleményileg nem reális" győzelmet, kihasználva az ellenfél indiszponált, ötlettelen, görcsös játékát és a játékvezetők elismerésreméltóan korrekt tevékenykedését??? Legfeljebb következő edzésen átbeszéljük, hogy nem feltétlenül reális a lesajnált, napi egyet edző színmagyar csapat sikere a 4 külföldit (három a pályán és egy az oldalvonalon) csatasorba állító, 1000 fanatikus támogatását élvező hazaiak ellen...

Az ÉLET nevű kaland-társasjátékban lehetőségek tucatja "hull alá". A mi döntésünk, hogy hányat "kapunk el" és használunk céljaink, lelki békénk és boldogságunk érdekében. Nézőpont kérdése ezeknek a lehetőségeknek értékelése. Sok vagy kevés. Fontos vagy értéktelen. Szerintem két nagyon értékeset most bennhagytunk a "Talon" rovatban. Remélem (és biztos vagyok benne!) tanulunk belőle és a "legközelebbi körben" hideg fejjel észrevesszük, hálásan értékeljük és könyörtelenül vagány ábrázattal lecsapunk rájuk...

Mindezek ellenére mérhetetlenül büszke vagyok a Hölgyekre! Előreléptünk tudatosságban, csapatszellemben és munkában. Ennek kell az alapnak lennie az elkövetkezőkben és akkor elindulunk egy olyan ösvényen, amelyet csodálatos győzelmek szegélyeznek!

Szép napot!

Artúr