BSEgyütt 19.rész

"Volt egyszer hol nem volt, volt egyszer egy ország. Ez a birodalom sok-sok hercegségre tagolódott. Ezeket a tartományokat Hercegkisasszonyok irányították. Ki kisebb, ki nagyobb birtokkal rendelkezett, ám egyikük szerepe sem volt fontosabb a másikénál. Alig néhány évvel ezelőttig békében és boldogságban éltek. Akkor még más szelek fújtak. Volt egy Hercegkisasszony, aki összefogta őket. Csendes, halk szavú teremtés, aki azonban tetteivel egyenlőbb volt az egyenlőbbeknél és ezt mindannyian elfogadták. Persze akadt, aki akkor is morgott és elégedetlenkedett, de ez nem számított igazán. Az ország virágzott, a hódító hadjáratokat diadalmenetek követték....

...ám egy szép napon a Hercegkisasszonyok vezetője elköltözött. Eleinte ez nem tűnt tragédiának. Megkönnyezték vezérük elvesztését, de lendületből még sikerrel vívták meg a legközelebbi hadjáratot a soproni csatamezőn. Ekkor még minden szépnek és jónak tűnt...

...azonban a rohadás jelei már felütötték fejüket. Intrikák, ármánykodások és kicsinyes hatalmi harcok folytak a Hercegkisasszonyok között. Ekkor új Királyt választottak az ország élére. Fiatal, ambiciózus és vidám uralkodót, aki boldogan vállalta eme nemes feladatot. Tiszta szívvel hitte, hogy rendet tud rakni a folyamatosan züllő királyságon belül, elsimítva a viszályokat. Szent küldetésként határozta el, hogy újra egységben sorakoztatja fel az egykor győzedelmes armadát. Szétvetette a lelkesedés, az őszinte jobbító szándék. A politika azonban más világ. Hiába a karizmatikus egyéniség, a szárnyaló ötletek, a Hercegkisasszonyok viszálya tovább folytatódott...

...a Király elhitte szép szavaikat, mézes-mázos ígéreteiket és kissé el is lágyult ártatlan fellépésüktől. Későn ébredt rá, mennyire kaotikus, rothadó fertő az, mit egykor egységes birodalomként emlegettek. A hatalomért folytatott harcban semmi sem volt drága. A Hercegkisasszonyok családjai fröcsögve acsarkodtak. Mérgezték a lányaik elméjét. Lassan adagolva fertőzték meg az alapvetően jó szándékú, ám könnyen befolyásolható Lányaikat, akik lelkiismerete elkeseredett harcot vívott a Király újfajta, demokratikus elképzelései és a saját Családjuk irigykedően elfogult dogmái között. Vágytak a régi sikerekre, a fejlődésre, a harmóniára, viszont nem mertek szembeszegülni saját véreikkel. Akadt olyan patinás klán, amely Kisasszonya az egyedüli vezér szerepre, hiányos képességei okán alkalmatlan lett volna. Ezért fondorlatos szervezkedéssel magához édesgette a kevésbé határozott Hercegkisasszonyok egyikét másikát. Ők sokáig a múlt ködös emlékében dagonyázva szervezkedtek a többiek ellen. Aztán volt olyan is, aki képtelennek bizonyult a dominanciára. Talmi értékek és hamis csillogás vakították tehetséges elméjét. "Élj a mának!"- hirdette fiatalos daccal. A kétkedő Hercegkisasszonyok furcsán nézték önpusztítását és rövidlátását. Önzése és a felelősségvállalás kerülése sokukat elbizonytalanította. "Hogyan sorakozzunk fel egy Kislány mögé?"- kérdezték teljes joggal. Az ország darabokra szakadt...

...ezt látva az Uralkodó döntés elé került. Vagy vasmarokkal számol le egyszer s mindenkorra az ellene és elképzelései ellen ármánykodókkal, miközben drasztikus eszközökkel téríti észhez a léhák táborát. Ez esetben kockáztatja a vészesen közeledő hadjárat sikerességét. Vagy szemet huny efelett és elveivel ellentétben úgy tesz mintha mindezekről nem lenne tudomása. Esténként majd álmatlanul hánykolódik a megalkuvás gúnyos kacajának visszhangját hallva nap nap után. Úgy érezte ennyi áldozatot hozhat az országa rövid távú céljaiért. Reménykedett az idő gyógyító képességében, hogy majd lassan minden jobb lesz. Bízott az emberi jóságban, a józan ész, az egységesség erejében...

...miközben a sötét felhők egyre csak gyülekeztek, ádáz kígyóként gomolyogva az egykori Nagy Birodalom égboltján, a déli határon már szervezkedett a ellen. Az ádáz Gyilkold Tábornok és mindenre elszánt, a kegyetlenségig fanatizált serege vonult az uralkodói vár felé. A fékevesztett fekete horda bosszúra szomjazott oly sok sikertelenül megvívott csata után. Érezték a sebzett vad bűzét, ami csak tovább szította állatias ösztöneiket. Gyilkold Tábornok embertelensége messze földön ismert volt. Saját alattvalóit is gondolkodás nélkül feláldozta a győzelemért...

...a Király magához hívatta tizenkét legbefolyásosabb Hercegkisasszonyát. Körbeülték a legendás kerekasztalt. Ezúttal más volt a hangulat. A korábbi őszintétlen, acsarkodó, képmutató gyűlésekhez képest feltétlenül. Talán a Hercegkisasszonyok is átérezték, most igazán nagy a baj. Nem esett sok szó a találkozón. Nem szükségeltetett szavakba önteni. Sokan még mindig kerülték egymás pillantását, inkább a Királyra figyeltek. Nem volt szó harmóniáról, inkább amolyan muszájból ültek ott, összeszorított fogakkal, ifjú arcukhoz képest meglepően sok ránccal. Az egyéni hiúságuk vezérelte őket és úgy voltak vele, most az egyszer elviselik a gyűlölt konkurencia társaságát...

...elérkezett a tragikus nap. Vajon képes lehet feltartóztatni a morálisan lezüllött, hónapok óta marakodó, széthúzó, ám bámulatos tehetségű Piros Sereg a Gyilkold Hordát? Elégnek bizonyulhat egy végzetesnek tűnő folyamat megállítására egyetlen fogadalomtétel? A harc kegyetlen. Ropogó csontok, fájdalmas sikolyok és vér mindenütt. Elkeseredetten feszül egymásnak újra és újra a két gigász. A feketék vadsága sokáig bénítólag hat az elkényelmesedett, puhány várvédőkre. Aztán erőre kapnak. Már-már úgy harcolnak, mint a daliás időkben. A Déliek elbizonytalanodnak. Kémeik arról tájékoztatták őket, hogy egykor rettegett budaiak szánalmas csürhévé fonnyadtak. Erről ma szó sincs. Dacosan, nyikorogva, ezer sebből vérezve, de szorítják vissza a betolakodókat. A Városmajori csatamező régen látott ehhez hasonló küzdelmet. Úgy tűnik a Hercegkisasszonyok győzedelmeskedhetnek. Ekkor Gyilkold öngyilkos tervet eszel ki. Utolsó reményeként vakmerő egységet indít a vár belsejébe...

...a Hercegkisasszonyok legjobbjai a Gyilkoldok legádázabbjai ellen. Az esélyek immár egyértelműen a pirosak oldalán. Mindössze az utolsó csapást kellene bevinni. Ekkor azonban elbizonytalanodnak. A hatalom megszerzéséért korábban semmitől sem visszariadó Kisasszonyok most riadt szemmel néznek egymásra, kérlelve a másikat, hogy vállalja fel helyettük a legfontosabb döntést. Rémülten pislogva, falfehér, elkeseredett arccal esdekelnek a felelősség súlya alatt. Most már teljesen mindegy lenne számukra melyikük csak álljon a sereg élére. Véletlenek azonban még a mesékben sincsenek. Itt is meg kell fizetni a tetteink árát...

...Gyilkold leghűségesebb csatlósa felrobbantja az ország legféltettebb kincsét, a várat. Por, sár, gerendadarabok. Halomban áll a kőtörmelék, a pusztítás leírhatatlan. Szívek szakadnak, szavak akadnak, lelkek sorvadnak. Egy korszak véget ért. Egy álomkép darabokra tört...

...kérdezhetitek mi történt a Királlyal? Nos, a legenda szerint a vereséget követő harmadik éjjelen a vár közelében élő emberek furcsa hangokra lettek figyelmesek. Mintha valaki puszta kézzel rakosgatná egymásra a hatalmas kőtömböket. Volt olyan, aki azt mesélte, ő bizony esküdni merne rá, hogy látott egy árnyat. Egykor fenséges ruhája cafatokban lógott, testét zúzódások és csúf sebek borították. A legfurcsább azonban a tekintete volt, szinte égett, mondta az öreg szemtanú. A kosztól és az alvadt vértől ugyan nem látta tisztán az arcát, de biztos benne, hogy a Királyt látta. Mendemondák azt beszélik elindult, hogy összetoborozza azokat a Hercegkisasszonyokat, akikben még szunnyad a büszkeség, az akarat és az alázat, hogy EGYÜTT felépítsenek egy új birodalmat..."

Szép napot!

Artúr